Meg tudsz állni, és várni?
„Dicsérjétek az Úrnak nevét, dicsérjétek szolgái az Úrnak! Akik állnak az Úrnak házában, Istenünk házának pitvaraiban" (Zsolt 135,1-2).
Micsoda kiváltság, ha dicséretet mondva állhatunk az Úr előtt! Nekem úgy tűnik, mi inkább folytonosan mozgásban lennénk ahelyett, hogy nyugton maradnánk.
Annyi minden veszi igénybe figyelmünket, hogy állandóan úton vagyunk, és egy pillanatra sem tudunk megállni. De a szellemi ember képes rá, hogy csendesen, imádva Őt álljon előtte, míg akaratát megismeri. Nyugodtan ki tudja várni Isten parancsait.
Megkérdezhetem tőled, hogy véletlenül nem valamilyen minta alapján végzed olyan sebesen a munkádat? Rá lehet téged arra venni, hogy abbahagyd, amit éppen csinálsz, és egy ideig dicsőítve állj az Úr előtt? Sokat tanulhatnál ebből!

-------------------------------------------

Nem hagyott támasz nélkül az Úr Rúth 1,19–22; 4,13–17
Miután mindennapi kenyér híján Naomi és családja elhagyta a „Kenyerek házát”, idegen földre kerültek. Most újból Betlehem felé indult a menyével. Vajon mit vihettek magukkal? Reménységgel indultak, keserűséggel tértek vissza. Idegen földön, idegen népek, idegen istenek között érezte csak Naomi a Mindenható kezét, amely megsebez, de meg is gyógyít. Akinél van úgy néha, hogy a vessző és a bot vigasztal. „Egész családommal mentem el, és kifosztottan hozott vissza. Megalázott
engem és bajba döntött a Mindenható.” (1,21) De legalább visszahozott! Atörténet hátterében ott vannak a többi betlehemiek, akik az éhínség ideje alatt nem mentek sehova, kitartottak. Nem olvassuk sehol a panaszaikat. A nehéz esztendőkben is vetettek, arattak. Talán jobb lett volna el se menni?
Ám ez a történetnek csak az első fele. Még nincs vége. Adja az Úr, hogy legyen türelmünk az életben is végigkísérni az ő tervét, megtapasztalni mindazt, amit elkészített az övéinek, mert annál több terhet nem rak ránk, mint amennyit el tudunk viselni! Így volt ez Rúth életében, így van ez ma is. Amikor Boáz elvette Ruthot, Naomi áldani kezdte az Urat, örömmel fogadta az új fordulatot, amit sem megtervezni, sem kivitelezni nem tudott. Amikor ő tervezett, Moáb földjére jutottak, nehézségek közé. Amikor Isten mutatta meg a tervét, visszajutottak az ígéret földjére. Isten elhozta a szabadulás, a felüdülés idejét.
-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,,--,

Az első tanítványok Márk 1,16–20
Jöjjetek utánam! – szólt Jézus néhány halásznak, akik az Írás szerint azonnal követték őt. Ők Jézus kiválasztottai voltak, akiket tanítvánnyá nevelt három év alatt. Olyannyira, hogy Júdás kivételével mindannyian tanítványok is maradtak, akiknek az élete harminc-, hatvan-, száz annyit gyümölcsözött még az életük alatt.
Megvolt számukra a tanítványság ideje, amikor kérdeztek, érdeklődtek, bizonytalankodtak, de utána az- az idő jött el, amikor ők lettek tanítókká, lelki vezetőkké a nagy létszámú jeruzsálemi gyülekezetben, sőt szélesebb körben is. Tanultak, majd megállták a helyüket. Igazi példaképek lehetnek a számunkra. Mi hol járunk a tanítványságban? Örök kezdők, évismétlők vagyunk, vagy már képesek vagyunk a tanításra? Leküzdöttük-e magunkban a bizonyságtevéstől való félelmet?
Hordozzuk-e magunkban a Krisztussal töltött idők friss élményét?
Emberhalászokká teszlek benneteket – szólt Jézus néhány halásznak, mert
meghatározott célja volt velük. Addig is céltudatos életet éltek, nap mint nap végezve fontos dolgukat, de Jézus különb célra hívta el őket, amiről nem sokat tudtak.
Emberhalásznak lenni annyi, mint másokat szóval, tettel, példamutató élettel meggyőzni. Elébük élni az evangéliumot, különösen attól fogva, hogy Jézus már nem volt köztük. Krisztus-képűvé válni, úgy tenni, ahogy Jézus tenne.
Hány emberhalász van gyülekezetünkben? Közöttük vagyok?
I-Kor-9: 19. Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, mégis mindenki szolgájává lettem, hogy minél többeket megnyerjek.