Az Úr csodái.
a tengerre szálltak, munkájukat a
nagy vizeken végezték. Ezek látták az ÚR tetteit, csodáit a mélységes
tengeren." Zsoltárok
könyve 107:23-24
Noé és nyolctagú családja
megmenekültek. 120 évig készült, kőkemény fából, isteni tervek alapján a hajó.
De mindez kevés volt önmagában egy világpusztulás esetén. Isten óvta a bárkát,
a víznek a Föld arculatát átformáló ereje ellen. A bárka az egyetlen hajó a
történelemben, amit nem azért építettek, hogy utazzanak vele valahova. A bárka
nem közlekedési eszköz, hanem menedék volt. Nem tenger mellett, hanem a
szárazföldön épült - a tenger jött oda, ahol a bárka állt. Noé nem akart
utazni, mégis egy másik világban találta magát, amikor egy év után kijött a
bárkából. A nagy csoda az, hogy Istennél - a végső leszámolás előtt - akkor is
van kegyelem, amikor már elfogyott.
A népek tengere már nehezebb
falat. Isten kézben tartotta a víz munkáját az özönvízkor. De a nemzetek
mozgásai - mint a háborgó tenger - vajon Isten irányítása alatt állnak-e?
Dániel vadállatokat látott feljönni a népek tengeréből (Dániel könyve 7.
fejezet), melyek egy-egy birodalmat szimbolizálnak a világban. Uralmat kaptak
az egek Istenétől egy időre. Vizsgaidőszakot és lehetőséget. Mind a neki
megszabott időben adta át helyét a következőnek. Nem volt más, csak, ami a
jövendölésben szerepelt: pusztítás, rombolás, egymás életének kioltása, amin
ezek a birodalmak létrejöttek. De a népek tengerének háborgása egy olyan
birodalommal végződik, amely másra már nem száll át, és benne a szenteké az
uralom, a Király pedig az igazságos Isten. A legnagyobb csoda az emberiség
történetében, amikor Isten olyan módon kormányozhatja ezt a bolygót, ahogyan Ő
eltervezte, a bűn rontó befolyása nélkül. A népek nem háborognak többé, hanem
az Úr uralkodik örökké.
Isten megnyitotta a Vörös-tengert
az üldözött izraeliták előtt az egyiptomi 10 csapás utáni +1, azaz végső
megsemmisítő csapásként, ami a fellázadt egyiptomikat sújtotta. Megmentette
Jónást a háborgó tengerben azzal, hogy odaküldött egy nagy halat, hogy elnyelje
őt. Jézus lecsendesítette a halálrarémült tanítványok szeme láttára a háborgó
tengert. Pál hajótörést szenvedett Máltánál, de nem halt meg senki, úszniuk
kellett ugyan, de megúszták. A végső napon az üvegtenger mellett állnak azok,
akik hűségesek voltak mindvégig, akkor is, amikor mindenki azt mondta, nem
lényeges a hűség, az összetartás lényegesebb.
Isten úr a háborgó tenger felett.
Lecsendesíti, kordában tartja, kettéválasztja, ha kell, halat küld egy
fuldoklóhoz mentőöv gyanánt. A háborgó szív mélységét is kezelésbe tudja venni,
de nekünk kell odaadni. Minél előbb, annál kevesebb a fájdalom.
---------------------------------
Mr. Nemakarom.
Indulj, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és prédikálj ellene, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. (Jón 1,2–3a)Ahogy telnek-múlnak életünk napjai, mindnyájan szembenézünk a megfelelés kényszerével. A továbbtanulás, hivatás/szakmaválasztás, párválasztás, családalapítás. Mindezek olyan jelentőségű dolgok, amelyek az egész életünkre kihatással vannak. Mind egy úton haladunk, csak annak különböző állomásain.
Nemrég egy cikket olvastam arról, hogy régebben mennyivel könnyebb volt az adott társadalmi elvárásoknak megfelelni: az ember tudta a helyét; ahová, amilyen családba született, azt vitte tovább. Ma sokan nem tudják, hogy melyik úton induljanak el. Számomra többször nagy dilemmát okozott, hogy a döntéseim egyeznek-e Isten akaratával, vagy csak a saját tervemet akarom véghezvinni?
Talán a sok ószövetségi story közül Jónás próféta könyve az egyik kedvencem. Jónás az engedetlen próféták mintapéldánya. Isten azt mondja neki, hogy menjen el Ninivébe, de ő nem hallgat a szavára és homlokegyenest az ellenkező iránya indul el: Tarsisba. És már rögtön meg is van a baj… Próbálunk kibújni a felelősségek alól, felszállunk a hajóra, jön a nagy hal és már benne is vagyunk a gyomrában. A probléma gyökere ez esetben is az, hogy Jónás nem hallgat az Úrra. A különbség csak az, hogy Jónás a cet gyomrában teljesen egyedül volt. Mi pedig, amikor körülnézünk, látunk más szerencsétleneket is magunkon kívül, s valljuk be, ilyenkor talán mi is könnyebben viseljük el az elviselhetetlent.
Aztán Jónás megbánja, amit tett. Bocsánatért imádkozik az Úrhoz, majd az parancsot adott a halnak és kiköpte őt a szárazföldre. Így megy most már Ninivébe. Azonban annyira ez után sem törte magát, hogy az Úr szavát mindenkinek tolmácsolja. (Három nap kellett a város bejáráshoz, de ő csak egy napig ment.) Erre a niniveiek mégis megtérnek. Majd kunyhót épít és Isten pedig egy bokrot növeszt, hogy árnyékot adjon engedetlen prófétánknak. Amikor aztán a bokor is elszárad Jónásnál betelt a pohár. Azt mondja, hogy „Jobb meghalnom, mint élnem!” Majd szembeszáll Istennel.
Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy volt ehhez egyáltalán bátorsága? Ez a pofátlanság netovábbja. Ezután a történet mégis befejezetlen marad. Nem tudni, hogy Isten beszéde után mi történt Jónással. Talán megértette az Úr akaratát? El tudta fogadni, hogy nem lehet mindenben igaza? Mindez a leírtakból nem derül ki. A szentíró munkájának szépsége ebben is megfigyelhető: nem fejezi be a történetet; meghagyja, hogy azt mi tegyük meg helyette. Saját magunkat belehelyezve a történetbe mi ki tudjuk mondani, hogy „Uram, mindenkor legyen meg a Te akaratod”, hogy a „Te akaratod legyen az én akaratom”? Vagy küzdhetünk ellene mindhalálig és búslakodhatunk a kunyhó mellett sajnálatot keltve másokban, miközben haragszunk az egész világra. Keresztyén Karesz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése