Ne félj!

 Őszintén, egy kis irigységgel vegyes csodálattal nézek azokra az emberekre, akik soha sem félnek. (Na jó, alaposan át van itatva irigységgel ez a csodálatom.) Jöhet nehézség, ismeretlen helyzet, kihívás és próba, bátran és nyugodtan mennek előre. Szerintem jól csinálják.
De bevallom, én gyakran félek. Nem mindig ugyanolyan intenzitással, s nem is mindig okoz ez problémát. De mégis meg-meglátogat az érzés. Félek attól, hogy valamit rosszul teszek. Félek attól, hogy a szavaim bántani fognak, pedig nem szeretnék fájdalmat okozni. Félek attól, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek. Félek attól, hogy nem adok eleget, vagy nem jól. Félek attól, hogy túl sokszor mulasztom el a „kairoszt”, az Istentől rendelt pillanatokat a szóra, vagy épp a csendre, az ölelésre, a mosolyra. Így, leírva félelmetes (már megint!) látni, hogy ennyi félelemmel „neveztetem” Isten gyermekének . Pedig Ő azt mondja: „Ne félj!”
Számomra ez azt üzeni, hogy Isten tud a félelmeimről, és nem ítél el miattuk. Tudja, hogy szükségem van a biztató „ne félj!” szavakra. A legjobb mégis az, hogy Ő nem olcsó vigaszként mondja ezt, hanem, mert tudja, hogy mi erre a megoldás; szeretne feloldozni a félelmek szorításából, és ehhez meg is van a hatalma! Képes megnyugtatni azzal, hogy magára vonja a figyelmem. Mert ha Ő azt mondja: ne félj, abban az a nagyszerű, hogy Ő mondja. Ő, aki kezében tartja a világot – mindenestől! Tehát,tudja, hogy mit miért és hogyan alakít az életben, tudja, hogy mi a célja velem, és az engem érő eseményekkel, ezért abszolút joga van ahhoz, hogy így biztasson! Kinek lenne több joga hozzá, mint Neki, aki mindent tud, mindent lát, mindenre képes, és ráadásul még szeret is?
 Jakab levelében van néhány mondat, ami arról szól, hogy amikor jövőbeni terveinkről beszélünk, az lenne a helyes, ha hozzátennénk:„ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni”; mert fogalmunk sincs arról, hogy mit hoz a holnap! Ha belegondolok, hogy valóban mennyire kiszámíthatatlan akár csak a holnapi nap is, két lehetőségem van. Vagy elkezdek még jobban félni mindentől (hisz nem tudhatom, mi vár rám), vagy megbízok Istenben, aki azt ígérte, hogy akarata nélkül egy hajszál sem eshet le az Ő gyermekei fejéről; és az Ő szeretetében megerősödve elengedem a félelmeket. Nem mindig sikerül ez a második, de gyakorlom, mert tudom, egyszerűen muszáj megtanulnom. Hogy miért, annak több oka is van, de az egyikre hadd világítson rá egy részlet egyik kedvenc versemből:
„Tavasz jöttén a kis patak
akár egy kis egérke
kikukkint s nyomban kiszalad
a jég alól a jégre
Cincogat szaglál szimatol
és azt mondja no végre
kijutottam a jég alól
a sötétből a fényre.
És elindul megy mendegél
cincogat mondikálgat
és fölbiggyeszt – hamár egér –
bajszul egy szénaszálat
Térül-fordul s már szembejön
és egyre azt zenéli:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
Elzirrenti a szúnyog és
a szúnyogtól a szellő
és tőle megfújja szél
az a semmirekellő
és azt se mondja köszönöm
világgá fütyörészi:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni.”
--------------------------------

Mutasd a profilod, megmondom ki vagy!

 Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Mt 12,34b  Talán nem is ismerek olyan tízen-húszon éves fiatalt, aki ne használná, ne tudná mi az a Facebook. Észre sem vettük és az elmúlt pár évben életünk szerves része lett – olyannyira, hogy sokszor már meg sem tudunk lenni nélküle. „Mert az infók ott terjednek a leggyorsabban” és ez tény! Régebben még meg tudtam tenni, hogy akár egy-két hétre is félretegyem, de ma már ez sokkal nehezebb, mert „aki lemarad – kimarad”.
Sok mindenre használjuk és ez nem is baj. Néha a távolságok miatt csak ott tudjuk tartani barátainkkal a kapcsolatot. Ott tudunk posztolni, lájkolni, eszünkbe juttatja, hogy kinek mikor van a szülinapja és még megannyi dolgot.
Az általános iskolai magyar nyelvtanárom gyakran mondta: „mutasd a füzeted, megmondom ki vagy.” Az, hogy mit teszünk, mit engedünk meg magunknak és mit nem, megmutatja azt is, hogy mit képviselünk. Ha akarjuk, ha nem! A dolgaink, magatartásunk, használati cikkeink mind-mind árulkodnak rólunk. Egy jó pszichológus egy szobába belépő ismeretlen személy puszta megjelenéséből rengeteg következtetést tud levonni, úgy hogy az adott illető még meg sem szólalt. Mert a megjelenésünk, öltözködésünk is tanúskodik arról, hogy kik vagyunk.
A facebookozási szokásaink is ugyanilyenek. Az, hogy milyen képeket töltünk fel, milyen oldalakat osztunk meg, mit lájkolunk, milyen állapotot vagy hangulatot teszünk ki, az is mind arról árulkodik, hogy kik vagyunk. Ahogy a Biblia mondja: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” Talán napjainkban ezt így mondanánk: „amivel csordultig van a szív, arról beszél a Facebook profilom.” Ha rákeresek egy ismeretlenre, pár kattintásból rengeteg dolgot megtudok az illetőről. Láttam, már olyat is, hogy egy-egy ember profilja igéktől, igemagyarázatoktól hemzseg, mintha csak a Bibliára kattintottam volna rá. Ez is árulkodik…
 Az emberre döntő hatással van a külső, a látszat, a megjelenés. Isten azonban a belsőt nézi: azt, ami a szívben van. Hasonlóképpen fogalmaz Exupéry, A kis herceg szerzője, amikor azt írja: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
  Az ember szíve az, ami a leginkább árulkodik a jelleméről, onnan lehet megismerni, hogy mi lakozik igazán annak belsejében. Ez így volt már a Biblia megírásakor is, és ez azóta sem változott: a szív az emberi érzések, a jellem mércéje. Onnan indul ki a jó, de onnan indult ki a rossz is. A tisztaszívűségnek a legtökéletesebb formáját Jézus Krisztus tárja elénk. Rá kell nézünk és tőle kell kérnünk a mi szívünk megtisztulását is: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51,12)
Az, hogy mit gondolnak rólad mások, vagy hogy milyen színben szeretnéd magad feltüntetni, mind belülről indul ki. Azt pedig, hogy mi van ott belül, nem lehet elrejteni. Hát így teszem fel neked is a kérdést: Mit mond el rólad a Facebook-fiókod?