Emberek

Mennek haza, lelkükben – látom –
Nincs ablaka a napsugárnak.
Szemükre szállt egy szürke fátyol,
S bűnné kövült benne a bánat,
Ha néha gondűző vasárnap
A templomba egy-egy betéved,
Szeme üres, tartása fáradt,
S mindegy neki, miről beszélnek.

Én Istenem, ó, hányszor álltam
Üres szóval én is elébük!
Ritkán láttál belső szobámban
Tusakodni, szenvedni értük.
Lélekre és erőre vártak,
S bölcselkedtem, csak úgy, mint mások...
Üres szavak zengése vádol
S lélektelen hangoskodások.

Megkötözött emberi lelkek
Bilincsüket jajgatva rázzák,
Mikor oldja fel végre őket
Győzelmesen hit és imádság?
Áradj le ránk, teremtő Lélek,
Oldd fel, Urunk, szívünket, szánkat,
Hadd hallja meg veszendő néped:
Van kegyelem ma is Tenálad!
Füle Lajos (Hozsannázó napok, I. 471)

-----------------------------------

A GYÜLEKEZET ÉNEKEL.

Kihallatszik az ablakon át: buzgón kéri Izrael Pásztorát.
Halkan szűrődik, szinte angyali. El nem mondhatom, mily jó hallani!
Oly szép az ének - orgona zene, könnyes lesz sok járókelő szeme.
Örül a szívem és örül az ég, hogy zeng boldogan három nemzedék.
Mert itt a templom nem üres soha, lehet az élet zord és mostoha.
Bizony van kín, gond, bánat, rák, halál, de a szív nyugtot itt mindig talál.

Szárnyára vesz az ének, száll velem, kitárul előttem a Végtelen.
Zeng a sok boldog ifjú, vén torok megirigyelhetik az angyalok.

Irigylem én is, hogy szívük lobog s közös örömben együtt boldogok.
S hogy az örömöm még nagyobb legyen, bemegyek hát - s érzem, hogy idebenn
köztünk az élő Isten van jelen s szívemet én is Hozzá emelem.
Bódás János

-------------------------------------

AZ ÚR HÁZA.
Megkondul a harang.
Azt zengi az érchang:
Jöjj, vár az Úr háza.
Ma örvendjünk együtt!
Az Úr napja eljött:
Bú, gond és baj múljék!
Szent Igéje szólít,
Szelíd szava gyógyít…
Jöjj, dicsérjük, áldjuk! Gerzsenyi Sándor
----------------------

ISTEN HÁZÁBAN.

Szól a harang a toronyban, Gyertek fiúk, lányok!
Az imádság hajlékában Vár az Isten rátok.

Ez a szép ház az Úr háza, Isten itt a Gazda;
E szent napon ajándékát Bőven osztogatja.

Erőt ad a megfáradtnak, Nyugtalannak békét,
Sötétségben gyújtogatja Szent igéje fényét.

Ünnep van ma, szól a harang, Vár az Isten rátok,
Imádsággal, énekszóval Őt magasztaljátok! Hamar István, 1979.
--------------------------------
HA NEM TESZEK SEMMIT SEM...

Most nem sietek, most nem rohanok,
most nem tervezek, most nem akarok,
most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugszom, most elpihenek
békén, szabadon, mint gyenge gyermek,
és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölet a fény, és ölel a csend,
és árad belém,és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,másoknak terem,
érik csendesen erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Túrmezei Erzsébet

------------------------------------------

A SZÁZADIK ZSOLTÁR .

Ujjongjatok, földi népek, A mennyország Istenének,
Szolgáljátok vidám dallal, Boldogsággal, diadallal.
Ő az, aki megalkotott, Megsegített, meghallgatott. -
Mi vagyunk a kedves nyája, Kiknek a föld a tanyája.

A kapuin menjetek be, Hála égjen szívetekbe’,
Köszönjétek meg a kegyét, És áldjátok dicső nevét.
Mert nagy az Ő kegyessége, Száll nemzetről nemzetségre,
Hűséges és véghetetlen Irgalomban, szeretetben.
Ismeretlen szerző ford.: Bókay János

----------------------------------------
„KÉRJETEK - ADATIK’’

Ígérted, Uram: Kérjetek adatik.
Nem mindig azt kaptam, amit kértem,
De mindig kaptam Tőled valamit,
a legtöbbet: magadat adtad nékem.

Imádkozó szívem oly oktalan!
Köszönöm, hogy Lelked kérni oktat.
Köszönök sok meghallgatott imát
s az irgalmadból meg nem hallgatottat.

Sikári kútnál kérdezte az asszony:
Istent imádni vajon hol lehet?
- Vannak Uram, szép kőtemplomaid
és lelki templomod: a gyülekezet.

Drága ajándék a belső szoba.
Ott térdrehullok s beszélgethetünk.
Lehull az álarc, karod átölel,
bevallhatom - eldobhatom a bűnt.

De a mindenség is templomod!
Forró imádság a napfényes réten,
- áldás zuhatagért felhőszakadáskor,
alföldi tanyán, erdő sűrűjében.

Te vagy az útitárs, ha vontat zakatol,
oltalmaz hű kezed, míg száll a gép velem.
Nem fárasztó az út. Jól elbeszélgetünk
Benned erőre kap csüggedt lelkem.

Magas sziklafal: hófödte hegyormok,
s a holland tengerparton: az óceán . . .
Míg bámulom az alkotás csodáit,
az Alkotó arca tekint reám.

Milyen nagy Művész, kinek műhelyében
pacsirta terem és orchideák.
Mily nagy az Isten, ha hegyormai
és tengerei is ekkorák . . .

Hívtalak pesti csúcsforgalomban
s útitársként velem gyalogoltál.
Könyörögtem iskolák folyosóján
s a hű Barát és súgó: Te voltál.

Mellettem voltál műtőasztalon,
s míg virrasztottam, a kórházi ágyon.
Úszás közben felismertem: vársz rám
bent a mély vízben Balatonbogláron.

Friss sírhant emlékek sorát idézi.
Porló csontokat takarnak rögök.
Uram, a csöndben jó veled beszélni.
Emléket - reményt Néked köszönök.

Kezemre lepke száll s imádni késztet,
zsoltárt fakaszt a csillagfényes ég.
Sejteti minden részlet az Egészet,
a meghitt Otthont - a nagy messzeség.

Istenhez szálló, lélegzésnyi sóhaj
- s újul az erő, éled a remény.
Hol van az Isten? - kérdik sokan tőlem.
Hol nincs az Isten? - válaszolom én.
Siklós József

--------------------------------------)

KÖSZÖNÖM.

Harangszó hív zengőn és melegen. Benne a Te hívásod hallgatom,
s oltáraidnál megtalálhatom fészkem, fáradt madárként, Istenem.
Testvérek énekével száll feléd, milliók énekével énekem.
Irgalmadat velük dicsérhetem. milliókkal borulhatok eléd.

Szegényen, koldusmódra érkezem. Feléd nyújtom kérő, üres kezem.
Tied a gazdag ajándéközön.
Gazdagokat elküldesz üresen, de éhezőt-szomjazót sohasem.
Terített asztallal vársz! Köszönöm! Túrmezei Erzsébet „Emberré lettél...”

------------------------------------------