Túrmezei Erzsébet:
OTTHONOM

Otthonom a templom.
Ajtaján belépve mindig hazaérek.
Ismerősen csendül fülemben az ének.
Mintha minden hangja simogatás lenne!
Égi Atyám keze simogat meg benne.
Megterített asztal.
Éhező mellőle sose kel fel éhen.
Megelégedhetik mennyei kenyéren:
élet kenyerével, élet italával,
igében, szentségben Krisztussal magával.
Mesterem műhelye.
Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen,
hogy régi emberből új emberré tegyen:
hogy amíg templomát látogatom híven,
templommá formálja egész bűnös szívem.
Otthonom a templom.
Mennyei otthonom halvány földi mása,
drága tükörképe, szent hívogatása.
Míg egykor mennyei hajlékod befogad,
köszönöm, Istenem, földi hajlékodat!
------------------

Rendezd Atyám!!
Rendezd Atyám lépteimet,
Kérlek fogd a kezem,
Vezess utamon,
Légy mindig velem.

Belőled lettem,
Mint Napból a sugár,
Mint tengerből a pára
Mint levegőből a szél,
Ajkam hozzád beszél.

Szavaddal alkottál,
Most azzal vezess,
Lelkem befogad
Mert teljesen üres.



Feltört ugar

Kemény még a földem,
Kies és cudar.
Vágd belém ekédet,
Nem baj, ha mar!

Fel kell szántanod!
Ha termésemet várod.
Művelj meg!
Kéri igaz barátod.



Miért fáj?

Miért fáj minden szó,
S csak a csend nyugtató?
Kérlek, légy csendben velem.
Istené a türelem.



Hallod a hangot?

Hallod a hangot?
Ha hiszed, ha nem,
Örökké hallod.
Tégy hát úgy,
Mintha értenéd!
Ne kiabáld túl az égi zenét!



Még nem értem

Még nem értem
A végső lényeget
Rajtam múlik,
Vagy Te nem engeded?



Miért fáj még?

Miért fáj
Még mindig a lét?
Nem értem lényegét?
Add, hogy megtudjam,
Mi az, miben
Botlottam!
Kihúznám a kátyúból lábam,
Csak a szilárd földet lássam!