Ments meg Uram!
Ments meg Uram,
Ments meg!
Régi erőm,
Fényem már
Nincs meg.
Rögökbe kapaszkodom.
Tegnap a holnapom.
Segíts elengedni a múltat!
Tedd élővé a holtat!
Nehéz szolgálat
A világot jobbítani sokféleképp lehet,
Úgy is, hogy az ember rossz hírt tereget.
Isten gonosz, rabságban tart, hirdesd csak nyugodtan,
Nem hiszi azt ember se élőn, se holtan.
A szemölcsnek szerepét senki ne vitassa,
Szebb lesz tőle a nők amúgy is szép arca.
Tanításod éppen ezért fontos is meg hasznos
Küldetésed pedig szent és magasztos.
Kár volt egy percig is vitatkoznom veled,
A szemölcs újranő, ha késedet fened.
Nem ismertük fel, mi lehetséges,
Néha az ellenfél szövetséges.
--------------------------------
Egyszerre---
Egy asszony hűségesen járt az Istentiszteleti alkalmakra. Férje majdnem minden este részegen jött haza, s feleségét durva szavakkal, néha tettlegesen is bántalmazta. A feleség egyre jobban megértette Isten szavát. Úgy szerette volna magát teljesen átadni Istennek, de férjére és otthonára gondolva, még habozott. A gyülekezet tagjai szeretettel erősítették, hogy ne halogassa, ragadja meg a kegyelmet, míg végre így kiáltott:"Történjék bármi, én szabad akarok lenni, kegyelmet akarok nyerni!" S az Úr kezébe tette életét. Egy órával később otthon várta férjét. Amint az belép, az asszony csodálkozva látja, férje kedvesen szelíden mosolyog. Közelebb jön hozzá, megfogja kezét s közli vele, hogy mától kezdve keresztyén életet akar élni. A férj is ott volt az Evangélizáció, de a tömegben nem látták egymást s csak otthon tudták meg, hogy mindketten kegyelmet nyertek
-------------------------------
Most vagy soha
Egy fiatal azt álmodta, hogy egy keskeny folyó partján haladt. A folyó túlsó oldalán gyönyörű vidéket és fényes alakokat látott, akik integettek neki, hogy menjen át. De a fiatal a folyó innenső oldalát is szépnek találta és elhatározta, hogy egy darabig még itt marad, szétnéz és élvezi az életet. "Majd átugrom én még később is ezen a kis patakon" - gondolta magában és tovább ment. De nemsokára látta, hogy a folyó egyre szélesebb lesz. Már - már aggódni kezdett miatta, de ismét megnyugtatta magát, hogy majd lel olyan helyet, ahol szűkebb lesz a folyó medre s ismét folytatta útját. A folyó pedig mindig szélesebb és szélesebb lett, s mindig nagyobb lett a távolság közte és a szép ország között. Ekkor nagy, erős hangon azt kiáltotta valaki:"Ugorj át azonnal." Ekkor felébredt s megértette, hogy most vagy soha. Ha most meg nem tér, elveszett. Ennek a megértése nyomán azonnal átadta életét Jézus Krisztusnak.
-------------------------------------
ISTENI
LEHETŐSÉGEK .—
Ha valaki igazán hiszi , hogy Isten ereje őt megőrizheti és győzelemre vezetheti,
az
valóban átéli, hogy….életét az Isten ígéreteire építheti ,Ha valaki igazán hiszi , hogy Isten ereje őt megőrizheti és győzelemre vezetheti,
naponta minden gondját az Úrra vetheti, és mély békesség tölti majd be :
gondolatait és elképzeléseit megtisztíthatja az ige által ,
mindenben felismerheti Isten akaratát és örömmel vállalhatja azt,
minden keserűséget,haragot és gonoszságot valóban levetkőzhet,
Ef. 4: 30 -32.-„ Ef--4-30—32-- És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek .-„
Ha nem a maga erejére támaszkodik, Isten mindenféle ereje megerősíti :
Meg erőtlenül a bűn teste és a Szent Szellem betölti őt,
Naponta Istennel jár,
Mindez kizár minden elbizakodást , alázatossá tesz, hiszen mindez csak úgy valósul meg
ha Krisztusban maradunk !
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
VISSZA AZ ISTEN IGÉJÉHEZ
A mindennap nyugtalanságából --- vissza az Isten békességhez,
Emberi csalódásokból --- vissza Krisztushoz,
Világi bölcsességből — vissza az evangéliumi üdvbizonyossághoz,
Széttagoltságból --- vissza az őskeresztyén egységhez,
Szervezkedésből --- vissza az apostoli rendhez,
Merev liturgiából --- vissza a szellemben imádáshoz,
Világias életformából --- vissza Jézus hű követéséhez !
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
KOMOLY KÉRDÉSEK ??
Mikor volt utoljára, hogy ?
egy lelket Krisztushoz vezettél, egy haragosoddal kibékültél,
igazi áldozatot hoztál, bizonyságot tettél,
valakit megvigasztaltál, valakinek lelki segítséget nyújtottál,
őszinte bűnbánatot tartottál, imád meghallgatásra talált ,
ébredésért imádkoztál, szólt hozzád az Ige , szeretetből szolgáltál,
vállaltad a felelősséget, Isten előtt csendben voltál,
valakitől bocsánatot kértél, nem ítélkeztél, hanem elnéző voltál,
időztél a kereszt alatt , az első szeretet tüzében égtél,
felvetted a keresztet, végig olvastál egy biblia könyvet,
beláttad,hogy nincs igazad,hálát adtál a szenvedésért,
Örvendeztél, bár mellőztek, csendes maradtál, amikor megbántottak??
/mikor volt utoljára ??/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése