Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne
lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. (Lukács 12:2)
Szerinted,
ha jó az alap, akkor mi kell még a házassághoz? Sok minden, hiszen építkezünk.
Ez a néhány sor nem is alkalmas minden kellék felsorolásához, csak bemutatóban
szerepeljen néhány. Szeretetre mindenképpen szükség van, ez bizonyára vitán
felüli, de a bizalom a házasságnak ugyanilyen nélkülözhetetlen része
kell, hogy legyen. Elmélkedjünk most erről egy kicsit! Azt fogalmaztam meg
magamnak, hogy „Kiben bízik az ember, ha még a házastársában sem?” A
házastársunk felé kell, hogy legyen egy élő, valóságos bizalom, mert ha ez
nincs, akkor csak él egymás mellett két ember. De hogy milyen annak az
együttélésnek a minősége, az már más kérdés. A bizalommal kapcsolatban el lehet
mondani, hogy ott véthet az ember hibákat, hogy ha elkezd titkolózni a
házastársa előtt. Bizonyos dolgokat el akarunk hallgatni: „Nem fontos ezt
neki tudni, elég, ha én tudom!” Ez azért nem jó, mert egy ilyen gondolat
után egyre több dolgot megtart az ember magának. Akkor az a bizalom, ami lehet,
hogy megvolt korábban, szétfoszlik. Egy nagy szakadék keletkezik férj és
feleség között, ami egyáltalán nem építő dolog. Bízol a házastársadban? Ő
megbízhat benned?
A nap gondolata:
A
hit nem erőlködés, hogy egy tételt elhiggyünk, hanem magunk odaengedése Annak,
aki szeret minket, s egyszülöttét értünk a halálba adta.
----------------------------------------------------
Engedelmeskedjetek
azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek… (Jakab 4:7)
Amikor
jön a kísértés, emlékezz erre a hét dologra: 1) Soha ne mondd, hogy „soha”!
Sosem leszel annyira szellemi ember, hogy teljesen immúnis lennél. De: „Emberi
erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy
titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a
szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni” (1Korinthus 10:13). 2)
Ismerd fel, hogy akár az utolsó fordulóban is elbukhatsz! Az, hogy eddig még
nem szúrtad el, nem jelenti azt, hogy nem is fogod. A sátán az időzítés mestere,
és különösebben nincs miért sietnie. 3) Ismerd be, hogy mi az, ami alapvetően
irányít! Szent Ágoston mondta: „Semmi sem tudja olyan biztosan földre
kényszeríteni egy férfi lelkét, mint az asszonyi simogatás”. A tested erős
hatalom, ha elkényezteted, mindig többet akar majd. 4) Értsd meg, hogy
felelősséggel tartozol! A bűn egy döntés. Ha úgy döntesz, hogy visszaélsz Isten
kegyelmével, akkor ennek meg fogod fizetni az árát; akár most, akár később. „Ne
tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt
fogja aratni is” (Galata 6:7). 5) Nem egy tehetetlen báb vagy. Lehet, hogy nem
tudod megváltoztatni a múltban történteket, de a döntésed, Isten kegyelmével
megerősítve, meg fogja határozni a jelenedet és a jövődet. 6) Ha vétkeztél is,
még van remény. Isten megbocsát, és újra használni fog. Jézus azt mondta
Péternek: „… könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd
megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács 22:32). 7) Maradj biztonságban Isten
közelében! „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az
ördögnek, és elfut tőletek” (Jakab 4:7).
(Forrás:
www.maiige.hu)
A nap gondolata:
Tetőled
sohasem fut el a Sátán, de ha Krisztusban talál, elfut Krisztus elől.
(Steinberger)
-----------------------------------------------------------
Aki tehát hallja tőlem
ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki
kősziklára építette a házát. És
ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak
a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki
pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond
emberhez, aki homokra építette a házát. És
ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek
abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult. (Mt 7:24-27)
Házasság hete. Bizonyára hallottál már erről. Ha még nem, akkor leírom,
hogy ez a kezdeményezés Angliából indult el több, mint 10 esztendővel ezelőtt,
azért, hogy a házasságra, és a házasság bibliai értékeire felhívja a ma élő
emberek figyelmét. Néhány napig ez lesz a témánk. A házasság szavunkban
benne van a „ház” kifejezés. A két szót azért hoznám párhuzamba egymással, mert
mind a kettőben fontos, hogy megtörténjen az alapozás és az építkezés. Ha egy
felépülő házra gondolunk, akkor nyilvánvaló, hogy nem a tetővel kell kezdeni,
hanem egy remek, stabil, jó alap szükséges ahhoz, hogy majdan egy
biztonságos, kényelmes, és jó házban lakhasson az, aki ezt építi, vagy
építteti. Nos, a házassággal kapcsolatban ugyanez a helyzet. Lehet, hogy nagyon
sokan nincsenek is tudatában annak, hogy a házasságot ugyanígy kell felépíteni.
Valamire kell alapozni, és aztán fokozatosan építeni és építkezni kell a
házasságban élő embernek. De mégis mire alapozzunk? Vajon elegendő
a szerelemre alapozni egy házasságot? Azt gondolom, hogy nem. Mert bár nagyon
fontos a szerelem, sőt, szerelem nélkül ne is házasodjon senki, de hosszú távon
csupán a szerelemre alapozni két ember kapcsolatát: ez kevés. Csak, ha Isten az
alap, akkor épülhet meg egy tartós, a küzdelmektől, viharoktól egyáltalán nem
mentes épület, amit házasságnak nevezünk. Jó lenne, hogy ha a hívő ember
meglátná azt, hogy az Istenre kell bíznunk önmagunkat, házasságunkat,
családunkat, munkánkat, emberi kapcsolatainkat. Mert mi vagyunk olyan
gyarlóak, hogy tönkre tudjuk tenni egyiket is, másikat is…
A nap gondolata:
Aki boldog akar lenni, ne lépjen házasságra, mert
a házasság annyit jelent, mint boldogítani.
Ne mondj le
rólam!
Én mindennap újra kezdek,
mert mindennap csatát vesztek
a Sátán ellen, Istenem.
De mindennap meg is bánom,
Sőt mindennap megutálom,
mi foltot ejt a lelkemen.
Míg mindennap újra kezdek
és mindennap bűnöm bánom,
sóhajtások és keservek
között fakad imádságom:
Míg tart bennem e küzdelem,
ne mondj le rólam, Istenem’!
Békefi Pál
--------------------------------
Reményik Sándor: Akarom.
Akarom: fontos ne legyek magamnak.A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése