Az Istennek nincs árnyéka --  (Sík Sándornak)

A Sátánnak nagy az árnyéka: fél-földgolyónyi néha-néha,

oly tarka, mint a páva farka, oly babonázó, mint a bűn,

hosszú mint a történelem, és édes mint a szerelem,

és hűvös, mint a pénzek érce, és hűvös, mint a vágy lidérce,

oly gyönyörű, mint a gyönyör, cél-bomlasztó, mint a csömör,

itt nem kell folyton hősnek lenni, lehet pihenni, inni, enni.

Én voltam ott, aludtam ott, de hallottam a szólamot,

s a trombitától megütötten ,az Isten oldalára szöktem.

Az Isten jár a földtekén, körötte fény, fölötte fény,

szeretet, jóság, szent erény: mind tiszta, tiszta, tiszta fény:

brutális és bőr-fájdító, kínzókamra, test-szárító,

járok a puszta közepén, ezerszer átnyilaz a fény,

s a puszta fáj és fáj a táj, és fáj a szem és fáj a száj,

a test miatt, a rest miatt, a tisztátalan test miatt.

Fáj mindenem, csapzott a tincsem, s az Istennek árnyéka nincsen!

Itt nem lehet pihenni, enni, itt nem lehet csak hősnek lenni:

izzadni, aszni, tűrni, menni.(Vagy a Sátán szép árnyékába

szökdösni mint ezernyi kába,az angyal trombitál utánuk,

de mindörökre mindhiába...) Itt nem lehet csak hősnek lenni,

a hernyó-sorsot végigenni, a gond gubóját átnyiszálni,

s mint fény-pillangó égbe szállni. Mécs László

---------------------------------

Jeremiás.

Bétellett a harag kelyhe,  És eljött a bosszú napja.
Asszú porban sírván sírok,  Árva templom árva papja.
Feleletképp a romok közt, Sivatag szél búgva repdes.
Jeruzsálem, Jeruzsálem, Térj meg a te Istenedhez!

Hová lettél, Sión lánya!  Szép aranyszín be megromlott!
Porba torpad büszke szarvad,  Tűz emészti beteg csontod.
Lettél, mint a megriadt kos,  Futsz elapadt kútfejekhez.
Jeruzsálem, Jeruzsálem,  Térj meg a te Istenedhez!

Siránkozik Sión útja:  Ünneplő láb nem tiporja.
Ül a földön, zsákban, szőrben,  Tisztes vének néma sorja.
Ősz szakálluk szél cibálja,  Hamvas fejük földet verdes.
Jeruzsálem, Jeruzsálem,Térj meg a te Istenedhez!

Tapsol minden ellenséged,  És süvítve tátja száját.
Nézd, fejüket hajtogatják,  „Eljött a nap!” – ezt kiáltják.
Hamisságot prófétálnak:  Látóidhoz nem menekhetsz!
Jeruzsálem, Jeruzsálem,  Térj meg a te Istenedhez!

Sírva jöttem a világra  És meghalni sírva vágyom.
Van-e bánat, mint az enyém, Van-e bánat a világon?
Mondjátok, kik általmentek,  Van-e jajszó méltó ehhez?
Jeruzsálem, Jeruzsálem,  Térj meg a te Istenedhez!

Jajveszékelj, puszta város,  Ordíts kapu, kiálts bástya!
Elfordult az Isten tőled  És orcádat megalázta.
Megvonta rád bosszús ívét,  S vesszejétől sírva reszketsz!
Jeruzsálem, Jeruzsálem,  Térj meg a te Istenedhez!

Hisz tudjátok: hű az Isten,  Nem taszít el mindörökre.
Él az ige, áll a Kötés,  Áll apáink szent örökje.
Jelet látok a jövőben, Amelyet még fátyol leplez.
Jeruzsálem, Jeruzsálem,  Térj meg a te Istenedhez!

Jelet látok a jövőben: Bontakozik a nagy fátyol,
A Megígért fényessége  Villan elő homályából.
Virradati szelek szárnyán Diadalmas ige repdes...!
Jeruzsálem, Jeruzsálem, Térj meg a te Istenedhez!    Sík Sándor

---------------------------------------

Az örök vizek forrásánál.

A lelkem csöndet, csókot áhít! Keserves út hozott idáig.

A harcok vére volt borom,sebzett a völgy és zord orom.

A bűnök ősi erdejében ezer veszély tódult elébem,

a rengeteg száz indakart takart reám, majd eltakart.

A lelkek harci lángja izzott szememben, míg férfi izmok      

feszültek; hullt az indalánc,  és véget ért a bérci tánc.

Partján ezüst patak vizének daloltak csábító szirének:

a dal aranypányvát vetett szívemre, s bűbáj égetett.

De áthatolva száz varázson, parázson, harci gyilkoláson,

ma szűzi tisztán itt vagyok, szememben titkos tűz ragyog.

A szennyes, bélpoklos mit érez, ha eljő Siloé vizéhez,

s a fényes angyalt látja ott, amint zavarja a habot?

A szent habokba’ megfürödtem, és hó ruhába öltözötten

Uram, ma nyújtom itt feléd szívemnek bíbor serlegét.

A szív csupán üres kis ékszer, ha nem dacolt ezernyi vésszel!  

Csupán csak csillogó pohár, mely szeretet vizére vár.

Ím elhozott a lelkek útja Hozzád, élő víz enyhe kútja.

Ó, adj élő vizet nekem, telítsd meg bíbor-serlegem!

 Mécs László (Hozsannázó napok, I. 462.old.)

------------------------------------------------------

A tékozló fiú éneke.

Én Uram, Istenem, hozzád futok sírva, Tékozló fiúként kebledre borulva.

Zárj engem szerető, atyai szívedre, Tengernyi sok bűnöm ne vesd a szememre.

Ne vesd a szememre...

Jövök idegenből, sötét éjszakából, Jövök egy rombadőlt, hazug, rút világból,

Tüskék megsebeztek, föld vermemet itta, Megtérő fiadat, Uram, fogadd vissza!

Uram, fogadj vissza...

Nincs más hely számomra, ahol megpihenjek S fájó sebeimre balzsamot tehessek...

Csak ez az egy út volt, végig jöttem rajta. Gyógyítsd meg a lelkem, irgalomnak Atyja,

Irgalomnak Atyja!

Vétkeztem Ellened, mikor elhagytalak, Nem kérem én tőled, hogy hívjál fiadnak.

Elég lesz egy kis zúg az atyai házban, Ott is boldog leszek örök szolgaságban,

Örök boldogságban! Somogyi Imre (Hozsannázó napok, I. 511. old.)

-------------------------------------------------

PÉTER APOSTOL - Szent Gályi Kata

-- -- közel van mindennek a vége, hervad a fűszál és hull a virág,
fogynak a gyertyák, fogynak a mécsek,  s a homokórák sem szűrik tovább
zizegő nesszel a sűrű időt -- -- --
Éljetek szentül, az Isten előtt,  mert szent az Úr,  és ti az ő népe! 

Éljetek a jövőbe nézve, józanul!
Hagyjátok el a gonoszságot:  ez a Szabadság, ez az igazi!
Ha fojt a bűn: le kell azt tépni,  vagyis megtérni,
és bűnbánatot tartani,
-- mert ez a kezdet, a Legelső Lépés  az Üdvösség fele.

Tanúskodunk, hogy így van. Esztendőkön  jártunk nyomában, jártunk ővele
Palesztinában, az Isten Fiával,
-- ki szenvedett, feltámadott és örökkön  uralkodik a mi Atyánkkal --,

kit én háromszor megtagadtam,  nekem egészen megbocsátott,
-- ó, az Áldott --,  és megbocsát neked.

-------------------------------------

Ne késlekedjetek!

Testvéreim, az Ítélet közel.  Tépjetek össze minden levelet,
mely adósságot emleget.  A fájó szókat felejtsétek el.
Kérjetek áldást üldözőkre.  -- s az Úr is megbocsát örökre
tinektek úgy, amint ti: másnak.  Ez a mértéke irgalmának.

--------------------------------

Fáklya verem előtt.
Talán csatornát javítottak. Tán repedt csövet forrasztottak össze.
A város földalatti erei Megpattantak valahol, - azt keresték.
Dolgoztak napestig térdig lucsokban.  Azután hazamentek.
Utánuk tátva maradt egy veremszáj.  Fáklyát tűztek a verem szája mellé,
Lobog. Hányszor láttam így éjjel útközépen
Fáklyát verem előtt! Mért nem tudok most nyugton továbbmenni?
Sötét lelkemből sötét éji pillék Kirajzanak.
Kergetőznek a piros jel körül. Lobog!
Lobog!  A vízióim körüludvarolják.
Micsoda jel! Hány verem tátong most a nagyvilágon?
Farkasverem, Halálverem,  Pokolverem,
Gondosan előkészített verem. Csak fáklya nem ég a verem előtt.
Voltam-e én, vagytok-e ti,  Lesznek-e ők
Ilyen magányos éji lobogás,  Vigyázz-kiáltás tévelygő felé:
Fáklya verem előtt? Közülünk ki fogja megérdemelni,
A sírfeliratot: "Másnak világolt,  Amíg önmagát emésztette meg?"
Fáklya verem előtt. Lobog!  Lobog!
A vízióim körüludvarolják. És felrémlik egy másik fáklya-kép.
Fáklyát tűz ki a győztes hadvezér  Ős hadi-jog szerint
A meghódított város piacán. Éj van, itt-ott még zajlik a tusa,
Lappang a gyilkos kétségbeesés.  A fáklya ég.
Amíg a fáklya ég, Hajnalig talán - várja irgalom
Azt, aki elhajítja fegyverét.  Ilyen fáklyát tűzött az Isten is
A farkasvermes világ közepébe,  A fáklya ég.
Ki tudja, meddig még?  Boldog, ki elhajítja fegyverét,
S rábízza magát győzelmes kezére. Reményik Sándor