2016. június 30., csütörtök



Isten sokszor megpróbálja a hitünket. Vajon miért?

Talán, akkor, amikor jobban érdekel a gyógyulás folyamata, mint az Ő beszéde, vagy esetleg türelmetlenségünkben meggondolatlan beszédeket engedünk meg. 

Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. 
Zsidók 10:35, 
ÁLHATATOSSÁG fogalma: kitartás, hűség, békességes tűrés, következetesség-megmaradás minden áron a kegyelemben maradásra.

Amikor Isten megpróbál minket, akkor kiderül ki tud hűséges lenni hozzá.
 - Milyen a szíve állapota a szeretetben.
 - Van e hite abban amit az Ige mond.
 - Tud-e hálát adni nehéz napokban is.
Mondják a világiak, hogy a bajban mutatkozik meg ki, kinek a barátja, vagy milyen a szívnek állapota. Isten is úgy gondolja, hogy a próbák alatt mutatkozik meg  igazi énünk. Jézus is nagy próbán ment keresztül, senki ember fia nem viselt el akkora fájdalmat mint Ő.
Nem hátrált meg és nem káromolt senkit, hanem mind végig kitartott.
-------------------------------------


Higgyünk Isten beszédében, úgy ahogy Ábrahám is tette. Reménytelen körülményei helyett Istennel beszélgetett, szüntelen. 

Talán ez a megoldás a hitre? Igen, mi is az, hogy beszélgetünk Istennel, hát az ima. Olvassuk Isten beszédét és beszélgessünk vele. 

Ábrahám nem a láthatókra nézett, hanem a láthatatlanra. 

A betegeknek is nem a betegségekre kell figyelni, hanem Isten beszédére. PL: ha fáj valami, akkor azt mondani. -Uram ez nekem most nem igen jó, de tudom, hogy aki téged szeret annak minden a javára van. Hiszem, hogy te nekem csak a jót tartogatod és éppen ezért nem fogadom el a betegséget, mert az nem tőled van. Hálát adok azért, hogy a te gyermeked vagyok, és minden ígéret az enyém, hálát adok Jézus gyógyító erejének ami által meg fogok gyógyulni, hogy hirdethessem bizonyságaimmal a te nagy nevedet.

Higgyétek, hogy mind azt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek. 
Márk 11:24,
 A kulcsszó: MEGKAPJÁTOK.
-----------------------------------

Soha ne adjunk teret annak, hogy a betegséget elfogadva, esetleg babusgatva élünk. A bűnt is kerülnünk kell és megtagadnunk, akkor hát a betegséget szintén. Amikor megbetegszik valaki, a félelmet is ki kell utasítani az életünkből. 

Jézus kimondta "Elvégeztetett".

Vagyis minden bűn felett és betegség felett van hatalmunk, mert az Ő halála feloldott minket az átok alól. 
Az ördög viszont suttogással, félelemmel, betegségekkel, kerülget minket szüntelen. 

"Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek". 
Jakab 4:7,

Csak úgy tudjuk ezt megtenni ha Isten Igéjében bízunk, hiszünk és cselekedjük. 
Az ellenállást komolyan véve mindenben, ami a gonosztól van.


Isten beszéde az ami által élünk, gyógyulunk, munkálkodunk, és hiszünk. Jézus a forrásunk, ahol élő vizet tudunk meríteni, általa megfrissülni, és másoknak is segíteni
Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek. 
1 Theszalonika 2:13, 
Csak is Isten beszéde az ami meg tud minket győzni. Bárki aki megtér hallja ugyan amit mondunk, de hogy a megtérése maradandó legyen Isten Szelleme tárja fel neki az igei igazságnak, és kijelentésnek a megértését. Megvilágosodik, szokták mondani, és valóban, megvilágosodik az igazság és rögtön szabaddá lesz a fogva tartótól. vagyis a gonosztól, aki mindenkit megpróbál eltávolítani az Úrtól, és hályogot tenni a szemei elé. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése