MEGNYUGVÁS.
Nem hágy el a jóságos Isten, Bízzál Őbenne holtodig!
Ha senki sincs, aki segítsen, Ő áld, vigasztal, boldogit.
Elhagyhat az egész világ - Ő nem hagy el, gondja van rád.

Az Ő szent akarata nélkül, Hidd, semmi sem történhetik.
Madárka a ház fedeléről Tudta nélkül le nem esik.
Tudja fejünk hajszálait, Óh, kössön Őhozzá a hit!

Ha napod beborulni látod, És könnyel sózod kenyered,
Ha oda van már szép világod, Az Isten akkor is szeret.
Földet eső termékenyít, - Szívet, ha hullnak könnyeid.

És kiderül, a lég megenyhül, Színes szivárvány felragyog,
És lejönnek hozzád a mennyből A vigasztaló angyalok:
A béke, megnyugvás, remény, S virág nyílt a tövis helyén.

Szívedben is a hit virága: Hálaimádság fakadoz,
S míg belekezdesz az imába, S érzed, hogy ajkad akadoz:
Az Isten lát és hall tégedet, S megáldja rebegésedet!

-----------------------------   

Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts, ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél saját igaz pörödnél.                                                                                                     
  Atyát hívtál elestem, embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél pszichoanalízisben.

Hittél a könnyű szóknak, fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert szorítsd üres szívedhez.

Vagy vess el minden elvetést, még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned.

-----------------------------------------

" Ha lesz egy millió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet " (Mindszenty bíboros)

Imádkozzunk, hogy imaháló borítsa be a Kárpát-medencét! 

 Antoine de Saint-Exupéry: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell
mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Boldogság – Illúzió

 Rómaiaknak 14,22,-"Meggyőződésedet tartsd meg magadnak Isten előtt. Boldog az, akinek nem kell visszavonnia, amit helyesnek tart."                                                                                                1 Péter 4,14,-"Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis az Isten Lelke lebeg fölöttetek."                                                                     Jakab 1,25,-"Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az a maga útján boldogságot talál."

Boldogság… Ha nem is mindenki kutatja, de valahol legbelül mindannyian vágyunk rá. Sokakban azonban csak örökös hiányérzetként él ez a fogalom.
Keressük a tökéletes, általunk idealizált „valamit”, azzal a hajszoló tudattal, hogy az majd véget vet szenvedéseinknek, de legalább is enyhíti azokat. Vannak, akik boldogságot földi dolgokban látják; vannak, akik kizárólag lelki eredetű értékként tekintenek rá. A legrosszabb azonban az, ha kizárólag olyasmiben látjuk, amit még nem értünk el. De lehetséges, hogy igazából magunk sem tudjuk, mi is az, amit keresünk.
Mindannyiunknak volt már része kisebb-nagyobb „szabályszegésekben”, és minél tovább haladunk időben és korban, annál több megerősítést kapunk az izgalmas rosszra, az unalmasnak felcímkézett valódi jó helyett. Talán így van ez a boldogsággal is…
Gyakran próbálok érvelni magamban, hogy mi miért helyes vagy helytelen? Mi hamis vagy rossz és mi valódi vagy igaz? Ez sosem lesz könnyebb… De ha azt próbálom elképzelni, ami a dolgok mögött állhat, vagy másként fogalmazva, azt, hogy mitől rossz az, ami csak jónaklátszik, akkor azt látom, hogy a Sátánnak fogalma sincs arról, mi a valódi jó, mert nem célja, hogy ezt erősítse bennünk, ahogyan az sem célja, hogy tartós boldogságot nyújtson. Mindezek illúzióját csupán eszközként használja, hogy bedőljünk neki, de soha nem azt fogjuk kapni, amiért belementünk a játszmájába.És erre az egyik legkézenfekvőbb érvem az, hogy a Sátán csak lekoppintani képes a jót. De egy hamisítvány, soha nem ér fel az eredetivel. „Manapság mindenért fizetni kell…” – mondják. De talán bizonyos értelemben mindig is így volt ez. Collins Foster szerint: „Minden gyönyörnek szenvedés az ára. Az igazi örömök árát előre fizetik, a hamisakét utólag.”
Egy másik gondolat szerint: „A bűn lényege, a mérlegelés hiánya.” A bűn falakat épít. Isten és köztem. Az emberek és köztem. Önmagam és a legbelső lényem között. S így emel falakat a boldogságunk útjában is. Csendesen és észrevétlenül. Vannak dolgok, melyek boldogságot ígérnek, de ami valójában történik az az, hogy még csak a lehetőségét is elrabolják az életünkből. S nem hagynak maguk után mást, csak nyugtalansággal járó bűntudatot és félelmet. Aztán, bármilyen fájdalmas is, de fura módon megszokjuk és arra eszmélünk, hogy már nem is tűnik olyan elviselhetetlennek. Mintha mindaz, amit valaha rossznak éreztünk, lassan átalakulna valami „jószerű”, „ennyi még belefér” dologgá. Pedig nem. Csupán mi váltunk érzéketlenebbé. Annyira, hogy már fel sem tűnik a különbség „jó” és „jobb” között. Szinte mindannyian átélünk ilyen kiüresedett, önvádló, olykor őrjítően fájdalmas lelkiállapotokat; vagy olyan erőnket meghaladni látszó élethelyzeteket, melyekből, azt érezzük – nincs kiút. Pedig az ilyen helyzetekben vagyunk leginkább közel a megoldáshoz. A kulcs a boldogságunkhoz és megelégedésünkhöz épp bennünk van elrejtve, mélyen a lelkünkben. S néha kell az, hogy egy időre magunkba zuhanjunk, ahhoz, hogy rálelhessünk arra, amitől teljesebbé lesz az életünk. Van, hogy Isten a legsötétebb helyekre akar minket vezetni, ahol már nem vonhatják el figyelmünket felvillanó fénycsóvák. Azt akarja, hogy ne mulandó lángok felé futkossunk, melyek csak megégetnek és elrabolják a reményt a szívünkből, hanem az egyetlen, állandó fénnyel ragyogó forráshoz. Hogy ami felé törekszünk, annak értelme és jutalma legyen. Az élet szenvedés is, és ezt egyikünk sem kerülheti el… De van az a gyötrelem, ami nemesebb, tisztább gondolatokra, tettekre sarkall, kiteljesítve létezésünket és van, amely csupán a lelkünket töri össze. Fulton Sheen úgy vélte, hogy boldogságunknak „nem rajtunk kívül álló oka van, hanem valami olyasmi, amit önmagunkban keresünk. Tökéletes boldogságra születtünk. Nem csoda, ha minden csalódást okoz, ami kevesebb, mint Isten.”
Vicces, mert Isten nem mond nekünk olyant, hogy „Legyetek boldogok!”, hanem azt mondja, hogy „Szeressétek egymást!”
Meggyőződésem, hogy a boldogság szeretetből táplálkozik, és ahogyan én látom nagy mértékben hasonlít is rá. Mert mindkettő döntés kérdése. Ha valódi, akkor örökké fejlődik és növekszik, s nem függ körülményektől. Nincsenek korlátjai és végtelenül sokféle formában létezhet. Gyakran olyan helyeken találunk rá, ahol talán a félelmeink miatt soha nem hittük volna. Nincs rá pontos recept vagy szabály, így részben életünk végéig ismeretlen és fölfoghatatlan marad. De mégis, minél jobban igyekszünk megérteni és beleélni a mindennapjainkba, annál inkább fog növekedni bennünk, és általunk másokban. Balogh Bea