Túrmezei Erzsébet: A fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra,
rakosgattam fel a bögréket a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Most jut az eszembe sok felebarátom…
Ha képletesen fületlennek látom,
úgy teszem-e őket életem polcára,
hogy ne lássak mindig arra a hibára?
Mert, csak ha így térek egykor nyugovóra,
akkor tesz el engem az igazságos Isten,
ahogy a bögréket rakosgatom itt lenn,
a mennyei polcra nagy-irgalmú szemmel,
hátrafelé az én letörött fülemmel.

----------------------------------

URAM, CSAK EGY VAGYOK…

(Haraszti Sándor)

Uram, csak egy vagyok a sok között,
Ki bár rongyos ruhába öltözött,
Vendégeid sorába híva lenni,
Királyi nagy menyegződre menni,
Szegényen bár, de úgy szeretne!
Mégis talán, ha meglehetne...

Rongyos ruhámra félve, hogyha még
Tekinteni olykor elfelejtenék,
Azért előttem mégis ott lebeg
Aranytermed, s a szívem úgy remeg!
Aranytermed, s az én ruhám, és
Ajkamra félve jön könyörgés:

Nem az első helyre ülnék, Uram.
A meghívottak mellett boldogan
Húzódnék félre, félre, messzire:
A díszes asztalnak legvégire;
Szívem mélyén azért repesve!
Uram, talán ha meglehetne...

Uram, nem kellenének drága ételek:
Nem tennék úgy én, mint az emberek,
Akik jólétre jutnak: erre már
Kívánságuk felhőkben egyre jár.
Ily ember morzsát is ehetne!
Uram, talán így meglehetne...

Uram, tudom, sok minden útban áll;
Azért szívem mégis remélve vár...
Kegyelmednek sugárra végre tán
Dicsőn csillogva irányulna rám.
Boldoggá engem ez tehetne.
Uram, óh, bárcsak így lehetne...

-------------------------------------

Baráti üzenet

Szívből jött baráti üzenet
Félreállít minden rosszkedvet
Elfújja sötét felleged.

Biztató szavak hulláma
Gondjaid lelkedről lemossa
A remény, újra átjárja.

A világ új színeket kap
Mosolyt, csal arcodra a nap,
Érzed másnak is számítasz.

Megértés melege átölel
Finoman fogva tart, felemel
A barátság szent érzésével
------------------------------------------

Az ékes kapu árnyékában
Béna lábam magam alá húzva, Fáradtan ültem az Ékes kapunál,
Reszkető kezem könyörgőn nyújtva Nap mint nap csak egy pár fillér után.

Keserű falat a kolduskenyér! Könnyel öntözött, száraz, sós darab.
Társtalan élet, hiányos fedél, Ahol már csak a fájdalom arat.

Az Ékes árnyékában nincs öröm! Ott csak jaj van. – Meghúzom magam.
Tépett rongyokba lassan öltözöm; Minek sietni? Úgyis hasztalan...

Mindig várni, mindig elfogadni; Koldusbatyuval mért élek? Minek?
Mindig csak kapni, mindig csak koldulni, Nem adni soha semmit, senkinek...

... Akkor két halász megállt előttem. Szegények, mint én, s majd oly kopottak.
Tekintetük megállt épp fölöttem: Vajon ezek nekem mit adhatnak?

S szólt az egyikük: aranyam nincsen, De amim van, azt mind odaadom.
Názáreti Jézus neve kincsem! E név neked is erő s hatalom.

Kelj fel és járj! Szegény, beteg lélek, E hely többé már nem otthonod! –
Béna lábamra ujjongva lépek: Jézus neve előtt porba hullok!
Csodás öröm lett az osztályrészem. Fényben élek, a Jézus fényében!
Jó volt sorsom szent kezébe tennem, És hinni az Ő segítségében Demeter Gyuláné.
-----------------------------------------------------------------

„ Ne félj, mert megváltottalak, Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. :|

Viruló réteken át Hűs forrás felé vezetlek,
Pásztorod vagyok, Elveszni senkit sem hagyok
Karom feléd tárom, kiárad áldásom;Nem rejtőzöm el,
Szívem a szívednek felel, Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet.
Ne félj...

Nem taszítalak el, amikor vétkezel, Irgalmat lelsz a szívemben,
Örök feléd a hűségem, Amerre jársz védlek, nyomodba lépek.
Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel,
Ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád! „
------------------------------------------------------
Eléd megyek Uram...

Eléd megyek Uram, ha reggel felébredek,
Köszönöm Néked Atyám, hogy Benned élhetek.
Téged áld a szívem, és Hozzád visz a hitem,
Hozzád visz minden utam, Tied az életem.

Köszönök minden napot, az órát, a perceket,
Köszönök mindent Neked, köszönöm az életet.
Köszönöm azt is, Uram, hogy gondod van én reám,
Köszönöm azt, hogy szeretsz, hogy Te vagy az én Atyám!

Téged látlak Uram, a reggeli harmatban,
Mikor a hajnal hasad, a felkelő nap alatt.
Ott vagy hol, az erdő és ott, hol nyílik virág.
Rólad beszél a felhő, az áldott napsugár.

Ott vagy, hol tengernek vizét hajtja a szél,
Tajtékzó habja kúszva, sietve partot ér.
Látlak, mikor este ragyognak a csillagok,
Hatalmadról beszélnek a holdak és napok.
(szerzője ismeretlen)