Egy nemes ember hagyatéka
Egy
bizonyos hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott,
hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot
épít hagyatékként.
A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte:
"De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?"
Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra:
" Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad."
Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk ahová Isten helyezett minket?
Ha a megfelelő helyen világítunk , akkor igazi a mi Krisztusra mutató életünk..
A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte:
"De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?"
Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra:
" Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad."
Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk ahová Isten helyezett minket?
Ha a megfelelő helyen világítunk , akkor igazi a mi Krisztusra mutató életünk..
----------------------------------------
Jn 5,45-47 - Alapige:
Vádolóm – védelem. Hasonló hangzású szavak. Úgy látszik, a gyakorlatban könnyű összekeverni a jelentésüket is!
Mózes népe úgy gondolta, a tőle kapott törvényből csinál magának evangéliumot, és a vádló szavakban keresi meg magának az üdvösség kulcsát. Úgy hitték, az a kéz fogja őket megmenteni, amelyik int, fedd és büntet. Számukra a kötelességből jog, a parancsból kivételes lehetőség, az elvárásból kitüntetés formálódott, legalábbis saját felfogásuk szerint. Nos, tévedtek.
De ne higgyük, hogy egyedül ők keverték össze a fogalmakat! Sajnos mi sem vagyunk ez alól kivételek!
Mi, Krisztus népe, az Új Szövetség népe, az Evangélium népe meg valahogy szeretünk törvényt csiholni ebből az evangéliumból. Valahogy rendre vádló szóként hangoztatjuk Jézus üdvözítő tetteinek, szavainak üzenetét, s gyakran szinte fejbe verjük vele azokat, akik nem hallották meg a hívást. Szeretjük azt hinni, hogy a kéz, amely minket megment, felemel, támogat, megvéd, erőt ad, új útra indít, az majd másokat jól megver, int, fedd és büntet. Számunkra a jog formálódott kötelességgé, a kivételes lehetőség paranccsá, a kitüntetés elvárássá, legalábbis saját felfogásunk szerint. De bizony mi is óriási tévedésben vagyunk!
Mózes és Jézus népe úgy látszik, felcserélte a szerepeket, és azt hiszi, a védőügyvéd lesz az ügyész, az ügyész pedig a védőügyvéd azon a tárgyaláson, ahol életünk Örök Bírája a döntéshozó. Bizony, lesznek ott meglepetések!
Hogy ezt elkerüljük, komolyan kell vennünk mindkét üzenetet, a figyelmeztetést és a biztatást is. Meg kell értenünk, mi a különbség a hit és a cselekedetek között, és melyik utat melyik teljesítésével tudjuk bejárni.
Akikhez ugyanis a felolvasott igében Jézus szól, tévedésben vannak: abban a Mózesben hisznek, reménykednek, aki csupán tennivalókat sorolt fel, amiket meg kell cselekedni; Jézusra pedig úgy tekintenek, mint aki számon kér, és aki előtt hivalkodniuk kell tetteikkel, holott épp Jézusban kellene reménykedniük, és hittel fordulniuk Őhozzá!
Olyan ez, mint a kedvenc reklámfilmem:
Félreértés ne essék, nem szeretnék e két rivális világcég egyike mellett sem kampányolni, de tekintsünk most a két Coca-Colára mint – mondjuk – Mózes két kőtáblájára, és a Pepsire mint Krisztus evangéliumára. Jelentsék a cselekedeteket azok a mozdulatok, amikor a fémdobozokat csak állványnak használjuk, és a hitet az, amikor megisszuk a doboz tartalmát.
Ha felcseréljük a hitet és a cselekedeket, a törvényt és az evangéliumot, a vádolót és a védelmet, az olyan, mintha előbb innánk ki a két Coca-Colát, és utána akarnánk ráállni az egy Pepsire. Nem csupán a reklámfilmnek nem lenne így értelme...
Minden nappal közelebb lépve az ítélet felé fontos, hogy tisztában legyünk a dolgok helyes sorrendjével és szerepével. Mózes törvényei fontosak, megkerülhetetlenek, kellettek az üdvösség előkészítéséhez, de nem attól kell várnunk a megváltást! A törvény csupán eszköz arra, hogy elérkezzünk egy fokkal feljebb, ahol felismerjük elveszett mivoltunkat, és elfogadhatjuk Krisztus kegyelmét és szeretetét.
Mert a törvény csak vádol. Vádol, hogy mi mindent nem tettél meg, mi mindent mulasztottál el, bármennyire is próbáltad meg betartani. Irányt mutat, merre kell haladni, de pusztán ennek a segítségével sosem fogjuk elérni a végcélt. Mint mikor azt mondjuk, észak felé kell menni, mégsem arra gondolunk, hogy el kell érni az Északi Sarkra.
S ha megtettünk minden tőlünk telhetőt, teljesítettük, megtartottuk a törvényt – vagy legalábbis megpróbálkoztunk vele –, ugyanúgy félmunkát végeznénk, szomjan halnánk, ha nem lépnénk tovább, ha csak ácsorognánk a két Coca-Colán, és nem jutnánk el az evangélium élő vizéhez.
Ez az üdítős doboz azonban már nem állvány, nem eszköz, hanem éltető tartalom: ki kell nyitni, meg kell inni, hogy belülről tápláljon és töltsön el reménységgel, hittel, örök szeretettel, s így töltse be megváltói szerepét.
Csakis ezen az úton lehet a megvádolásból megváltás, a törvényből evangélium, a keresztből pedig örök élet Mózes és Jézus minden követője számára, akik megértik és megélik, mit kell tenni, és mit kell hinni ahhoz, hogy elérjük a legfelső gombot. Ámen!
» Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?
Urunk, aki a keresztről szóló evangéliumba rejtetted életet adó szeretetedet, hogy megalázd az elbizakodottat, és felemeld az erőtlent: add nekünk Szentlelkedet, hogy az evangéliumban felismerjük hívó szavadat, atyai jóságodat és üdvözítő erődet, az Úr Jézus Krisztus által.
Ámen !
Jn 5,45-47 - Alapige:
Vádolóm – védelem. Hasonló hangzású szavak. Úgy látszik, a gyakorlatban könnyű összekeverni a jelentésüket is!
Mózes népe úgy gondolta, a tőle kapott törvényből csinál magának evangéliumot, és a vádló szavakban keresi meg magának az üdvösség kulcsát. Úgy hitték, az a kéz fogja őket megmenteni, amelyik int, fedd és büntet. Számukra a kötelességből jog, a parancsból kivételes lehetőség, az elvárásból kitüntetés formálódott, legalábbis saját felfogásuk szerint. Nos, tévedtek.
De ne higgyük, hogy egyedül ők keverték össze a fogalmakat! Sajnos mi sem vagyunk ez alól kivételek!
Mi, Krisztus népe, az Új Szövetség népe, az Evangélium népe meg valahogy szeretünk törvényt csiholni ebből az evangéliumból. Valahogy rendre vádló szóként hangoztatjuk Jézus üdvözítő tetteinek, szavainak üzenetét, s gyakran szinte fejbe verjük vele azokat, akik nem hallották meg a hívást. Szeretjük azt hinni, hogy a kéz, amely minket megment, felemel, támogat, megvéd, erőt ad, új útra indít, az majd másokat jól megver, int, fedd és büntet. Számunkra a jog formálódott kötelességgé, a kivételes lehetőség paranccsá, a kitüntetés elvárássá, legalábbis saját felfogásunk szerint. De bizony mi is óriási tévedésben vagyunk!
Mózes és Jézus népe úgy látszik, felcserélte a szerepeket, és azt hiszi, a védőügyvéd lesz az ügyész, az ügyész pedig a védőügyvéd azon a tárgyaláson, ahol életünk Örök Bírája a döntéshozó. Bizony, lesznek ott meglepetések!
Hogy ezt elkerüljük, komolyan kell vennünk mindkét üzenetet, a figyelmeztetést és a biztatást is. Meg kell értenünk, mi a különbség a hit és a cselekedetek között, és melyik utat melyik teljesítésével tudjuk bejárni.
Akikhez ugyanis a felolvasott igében Jézus szól, tévedésben vannak: abban a Mózesben hisznek, reménykednek, aki csupán tennivalókat sorolt fel, amiket meg kell cselekedni; Jézusra pedig úgy tekintenek, mint aki számon kér, és aki előtt hivalkodniuk kell tetteikkel, holott épp Jézusban kellene reménykedniük, és hittel fordulniuk Őhozzá!
Olyan ez, mint a kedvenc reklámfilmem:
Félreértés ne essék, nem szeretnék e két rivális világcég egyike mellett sem kampányolni, de tekintsünk most a két Coca-Colára mint – mondjuk – Mózes két kőtáblájára, és a Pepsire mint Krisztus evangéliumára. Jelentsék a cselekedeteket azok a mozdulatok, amikor a fémdobozokat csak állványnak használjuk, és a hitet az, amikor megisszuk a doboz tartalmát.
Ha felcseréljük a hitet és a cselekedeket, a törvényt és az evangéliumot, a vádolót és a védelmet, az olyan, mintha előbb innánk ki a két Coca-Colát, és utána akarnánk ráállni az egy Pepsire. Nem csupán a reklámfilmnek nem lenne így értelme...
Minden nappal közelebb lépve az ítélet felé fontos, hogy tisztában legyünk a dolgok helyes sorrendjével és szerepével. Mózes törvényei fontosak, megkerülhetetlenek, kellettek az üdvösség előkészítéséhez, de nem attól kell várnunk a megváltást! A törvény csupán eszköz arra, hogy elérkezzünk egy fokkal feljebb, ahol felismerjük elveszett mivoltunkat, és elfogadhatjuk Krisztus kegyelmét és szeretetét.
Mert a törvény csak vádol. Vádol, hogy mi mindent nem tettél meg, mi mindent mulasztottál el, bármennyire is próbáltad meg betartani. Irányt mutat, merre kell haladni, de pusztán ennek a segítségével sosem fogjuk elérni a végcélt. Mint mikor azt mondjuk, észak felé kell menni, mégsem arra gondolunk, hogy el kell érni az Északi Sarkra.
S ha megtettünk minden tőlünk telhetőt, teljesítettük, megtartottuk a törvényt – vagy legalábbis megpróbálkoztunk vele –, ugyanúgy félmunkát végeznénk, szomjan halnánk, ha nem lépnénk tovább, ha csak ácsorognánk a két Coca-Colán, és nem jutnánk el az evangélium élő vizéhez.
Ez az üdítős doboz azonban már nem állvány, nem eszköz, hanem éltető tartalom: ki kell nyitni, meg kell inni, hogy belülről tápláljon és töltsön el reménységgel, hittel, örök szeretettel, s így töltse be megváltói szerepét.
Csakis ezen az úton lehet a megvádolásból megváltás, a törvényből evangélium, a keresztből pedig örök élet Mózes és Jézus minden követője számára, akik megértik és megélik, mit kell tenni, és mit kell hinni ahhoz, hogy elérjük a legfelső gombot. Ámen!
» Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?
Urunk, aki a keresztről szóló evangéliumba rejtetted életet adó szeretetedet, hogy megalázd az elbizakodottat, és felemeld az erőtlent: add nekünk Szentlelkedet, hogy az evangéliumban felismerjük hívó szavadat, atyai jóságodat és üdvözítő erődet, az Úr Jézus Krisztus által.
Ámen !
------------------------------
Értékesebb, mint egy drágakő
Egy
bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen
értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a
bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral.
Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jó
szerencséjén továbbállt, hiszen tudta, a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb.
Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”
Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jó
szerencséjén továbbállt, hiszen tudta, a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb.
Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”
Egy nemes ember hagyatéka
Egy
bizonyos hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott,
hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot
épít hagyatékként.
A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte:
"De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?"
Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra:
" Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad."
Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk ahová Isten helyezett minket?
Ha a megfelelő helyen világítunk , akkor igazi a mi Krisztusra mutató életünk..
A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte:
"De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?"
Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra:
" Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad."
Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk ahová Isten helyezett minket?
Ha a megfelelő helyen világítunk , akkor igazi a mi Krisztusra mutató életünk..
"Ha a tudás lenne a legnagyobb szükségletünk,
akkor Isten egy univerzális lángészt küldött volna nekünk.
Ha a technológia lenne a legnagyobb szükségletünk,
akkor Isten egy műszaki zsenit küldött volna nekünk.
Ha a pénz lenne a legnagyobb szükségletünk,
akkor Isten egy közgazdászt küldött volna nekünk.
Ha a szórakozás lenne a legnagyobb szükségletünk,
akkor Isten egy ebben jártas szakembert küldött volna nekünk.
De mivel a bűnbocsánat a legnagyobb szükségletünk,
ezért Ő Szabadítót küldött nekünk."
(ismeretlen szerző)
Elhordozhatatlan dicsőség akkor Isten egy univerzális lángészt küldött volna nekünk.
Ha a technológia lenne a legnagyobb szükségletünk,
akkor Isten egy műszaki zsenit küldött volna nekünk.
Ha a pénz lenne a legnagyobb szükségletünk,
akkor Isten egy közgazdászt küldött volna nekünk.
Ha a szórakozás lenne a legnagyobb szükségletünk,
akkor Isten egy ebben jártas szakembert küldött volna nekünk.
De mivel a bűnbocsánat a legnagyobb szükségletünk,
ezért Ő Szabadítót küldött nekünk."
(ismeretlen szerző)
- Szeretném meglátni Istenedet - mondta Trajanus császár egy rabbinak.
- Halandó ember szeme nem láthatja meg Őt - válaszolta amaz.
De a válasz a császárt nem elégítette ki.
- Akkor hát vedd szemügyre egyik követét! - javasolta a rabbi -. Nézz az égre és szemléld a Napot!
- Még mit nem! - szólt a császár, - hiszen ha belenézek, elvakít!
- Uram, gondold csak meg: ha nem bírod elviselni Isten egyik teremtményének dicsőségét, vajon képes lennél-e közvetlenül szemlélni a Teremtő dicsőségét?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése