Ne félj!

 Őszintén, egy kis irigységgel vegyes csodálattal nézek azokra az emberekre, akik soha sem félnek. (Na jó, alaposan át van itatva irigységgel ez a csodálatom.) Jöhet nehézség, ismeretlen helyzet, kihívás és próba, bátran és nyugodtan mennek előre. Szerintem jól csinálják.

De bevallom, én gyakran félek. Nem mindig ugyanolyan intenzitással, s nem is mindig okoz ez problémát. De mégis meg-meglátogat az érzés. Félek attól, hogy valamit rosszul teszek. Félek attól, hogy a szavaim bántani fognak, pedig nem szeretnék fájdalmat okozni. Félek attól, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek. Félek attól, hogy nem adok eleget, vagy nem jól. Félek attól, hogy túl sokszor mulasztom el a „kairoszt”, az Istentől rendelt pillanatokat a szóra, vagy épp a csendre, az ölelésre, a mosolyra. Így, leírva félelmetes (már megint!) látni, hogy ennyi félelemmel „neveztetem” Isten gyermekének . Pedig Ő azt mondja: „Ne félj!”
Számomra ez azt üzeni, hogy Isten tud a félelmeimről, és nem ítél el miattuk. Tudja, hogy szükségem van a biztató „ne félj!” szavakra. A legjobb mégis az, hogy Ő nem olcsó vigaszként mondja ezt, hanem, mert tudja, hogy mi erre a megoldás; szeretne feloldozni a félelmek szorításából, és ehhez meg is van a hatalma! Képes megnyugtatni azzal, hogy magára vonja a figyelmem. Mert ha Ő azt mondja: ne félj, abban az a nagyszerű, hogy Ő mondja. Ő, aki kezében tartja a világot – mindenestől! Tehát,tudja, hogy mit miért és hogyan alakít az életben, tudja, hogy mi a célja velem, és az engem érő eseményekkel, ezért abszolút joga van ahhoz, hogy így biztasson! Kinek lenne több joga hozzá, mint Neki, aki mindent tud, mindent lát, mindenre képes, és ráadásul még szeret is?

Jakab levelében van néhány mondat, ami arról szól, hogy amikor jövőbeni terveinkről beszélünk, az lenne a helyes, ha hozzátennénk:„ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni”; mert fogalmunk sincs arról, hogy mit hoz a holnap! Ha belegondolok, hogy valóban mennyire kiszámíthatatlan akár csak a holnapi nap is, két lehetőségem van. Vagy elkezdek még jobban félni mindentől (hisz nem tudhatom, mi vár rám), vagy megbízok Istenben, aki azt ígérte, hogy akarata nélkül egy hajszál sem eshet le az Ő gyermekei fejéről; és az Ő szeretetében megerősödve elengedem a félelmeket. Nem mindig sikerül ez a második, de gyakorlom, mert tudom, egyszerűen muszáj megtanulnom. Hogy miért, annak több oka is van, de az egyikre hadd világítson rá egy részlet egyik kedvenc versemből:
„Tavasz jöttén a kis patak
akár egy kis egérke
kikukkint s nyomban kiszalad
a jég alól a jégre
Cincogat szaglál szimatol
és azt mondja no végre
kijutottam a jég alól
a sötétből a fényre.
És elindul megy mendegél
cincogat mondikálgat
és fölbiggyeszt – hamár egér –
bajszul egy szénaszálat
Térül-fordul s már szembejön
és egyre azt zenéli:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
Elzirrenti a szúnyog és
a szúnyogtól a szellő
és tőle megfújja szél
az a semmirekellő
és azt se mondja köszönöm
világgá fütyörészi:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni.”
(Kányádi Sándor: Útravaló ének, részlet) Dancs Edina
Igazságkereső | bizonyság krisztus hit bizalom

1Pét 2:17  Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.

1Pét 2:18  A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is.

1Pét 2:19  Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén.

1Pét 2:20  Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és [mégis] szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél.

1Pét 2:21  Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek:

Vallásos megközelítésből ez majdhogy nem egy felhívás, hogy szenvedj, mert ez kedves az Úrnak. Szerintem azonban itt közel sem erről van szó. Inkább azt mondja itt az ige, hogy meg kell alázkodnunk, ami borzasztó nehéz. Meg kell alázkodnunk, ahogy azt Krisztus is tette, amikor szenvedett értünk és megfeszítetett, amivel példát hagyván nékünk megmutatta mi is az- az igazi alázat.

De miért is olyan nehéz megalázkodni? Mert teljesen mást vár el tőlünk a társadalom. Mindenkinek meg kell mutatni, hogy milyen kemény vagy, mennyire rafinált, agyafúrt, fifikás lény lettél az évek szenvedései alatt és majd TE megmutatod, hogy hogyan kell élni. Ha nem is sokáig, közel 15 évig éltem így és működni látszott, de megtört az Úr és bármennyire is viccesen hangozhat, de ez jobb.

Addig se voltam rossz ember sok szempontból ,Jó kerszt6yéjn ként jártam a templomba, cserkészvoltam, és talán segítettem is feleimen, de úgy, hogy megmondtam nekik, hogy miként kell cselekedni és sok ”bölcs” világi tanácsot adtam. Ámde mennyivel csodálatosabb és kedvesebb az Úrnak, ha mindezt nem testből, hanem szellemből tesszük, ha mindezt nem mondjuk, hanem mutatjuk. Nem kérkedve, hanem Istenről való hitből, meggyőződésből cselekedve még akkor is, ha már a porban fetrengek és semmim sincs és még mindig csak azt mondom, hogy: „Halleluja, dicsőség az Úrnak!”, hát nem lenne ámulatos?!

Így hozzá állva a világhoz meg tudom tenni, hogy tisztelem a vezetőmet, uralkodómat, , mert Isten elmondja, hogy engedelmeskedjek az Úrnak, de nem csak a jónak, hanem a szívtelennek is. És lehet, hogy ebben elsőre úgy tűnik, hogy nincs logika, mert miért kéne behódolnom például egy Istentagadó kommunistának?! Azonban, ha jobban megnézzük; ezzel dicsőítem a legjobban az Urat. Mekkora hatalmas hírnévre tehet szert Isten, ha látják az embertársaim, hogy még a sárban is, üldöztetve, nincstelenül is azt tudom mondani, hogy: „Halleluja, dicsőség az Úrnak!”

 Pl. .lehet mindig ,mindeninek Jód !

Ez egyáltalán nem egy vallásos önsanyargatás, amivel ostorozom magam, hogy majd megszán az Úr, ha látja, hogy mennyire szenvedek. Pont ellenkezőleg, ha képes vagyok Istentől eredő szeretettel és alázattal hozzáállni a körülményeimhez, akkor lesz igazán büszke és, akkor fog szólni az angyaloknak és mindenkinek a mennyben és mondja majd: „Nézd, az ott az én fiam!”

/ miként Jóbról beszélt Isten a Sátánnak /
Ezt a gondolatot helyezte a szívemre a vers után és nagyon tetszett, főleg azért ,mert nem én írtam :) jójó én írtam, de az Úr diktált és egész jól csinálja, szépen logikusan a megfelelő sebességben, nem siettünk vele.
Maradjon meg ez a pár gondolat a fejedben és gondolkodjál el rajta, szabad pillanatodban, mert szerintem nagyon építő. Nekem kitartott reggel 7től egészen délután 6-ig, ami nagy szó, mert szerintem sokan úgy vagyunk ezzel, hogy Istentisztelet után még egy kis mosoly, meg örömködés, aztán szevasz áhítat meg feltöltöttség 30 perc múlva már, ha bevág eléd valami  nehéz fiú a kocsijával legszívesebben fellöknéd. De nem?! :) Hát, ilyenek vagyunk, de ez egész sokáig tartott,

 -----------------------------------