SZERESS, AMÍG SZERETNI TUDSZ

Szeress, amíg szeretni tudsz,
Amíg szíved érzőn dobog,
Mert ha már a tüze kihűl,
Ha benne a láng ellobog, -
Ami ezt a veszteséget
Felülmúlná, nincs olyan kár:
koldusnál is koldusabb vagy,
Hogyha nem tudsz szeretni már.

Szeress, amíg van alkalmad
éreztetni szereteted.
Jöhet idő, amikor már
Tennéd ezt, de nem teheted.
Fordulhat a sorsod balra,
S arra leszel utalva majd,
Hogy a mások szeretete
enyhítse a gondot, a bajt.

Szeress, amíg szeretni tudsz!
Olyan rövid az életed:
gyűlölettel, rút önzéssel
Szépségeit tönkre ne tedd!
Szeress, amíg szíved dobog,
Szeress, amíg ajkad lehel:
Úgy visz Jézus a szeretet
Országába, a mennybe fel.
Novák László.
--------------------------------------
Bede Anna: Fohász.

Köszönöm azt, Uram, hogy élek; Köszönöm azt, hogy ép hitem,
S hogy e világban, ím, a lélek Gyönyörű házát építem.

Köszönöm azt, hogy sok bajomban a Te Igéd vigasztalás,
s hogy ahol ennyi fájdalom van, tovaröpít egy jó varázs.

Valami mindig talpra állít, Valaki mindig megsegít,
rövid utunk kálváriáit — járva az átkok berkeit.

Köszönöm azt, hogy Vársz a mennyben, s hívogató szód rám talál
A sugaras, kék végtelenben köszönöm azt, hogy nincs halál.

---------------------------------------

Reményik Sándor: Azt mondják...
Azt mondják, hogy fényt hintek szerte-szét
- Én olyan sötétnek tudom magam. -
Azt mondják, köszöntésem: békesség.
- S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan! -
Azt mondják, dalom ír és enyhülés,
És több, mint szépség: jócselekedet.
- Bennem dúl a magamra-ismerés,
S meaculpázva verem mellemet. -
Azt mondják, aki találkozik vélem,
Hogy tőlem ő kapott ajándékot.
- S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,
Hogy mindenkinek adósa vagyok. -
Ó, Barátaim, ha egy fénysugár
Lelketekig hullt, át a lelkemen:
Nem enyém az a fény, csak bennem jár.
Istennek köszönjétek, - ne nekem!

-------------------------------------

Sík Sándor: Ments meg Uram!
A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és esőtelen égtől:
Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem,
Se eszmében, se kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba v a n -nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
hogy kizökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hűlni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap Uram hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!

-------------------------------------------

Ne félj!
Ember, ne félj a rossztól!
Arkangyal áll a poszton,
Van aki hallja hangod:
Szabadíts meg a gonosztól.
Ne félj a fájdalomtól:
Nem kontár kése koncol,
Próbált sebész az Isten;
Megifjadol, ha boncol.
A bűnt se féld: a pázsit
Gyomot is hajt, ha ázik.
Ravasz művész az Isten:
A rossz is jót csírázik.
Még magadat se féljed:
Isten kezén a mérleg.
Ha még oly semmi volnál:
Majd megnagyít a Lélek.
Ha napba, holdba lőnek,
Örülj a szép erőnek:
Minden javára munkál
Az Istent szeretőnek.
A kék magasba nézz föl,
Ne kérdd, hogy meddig érsz föl.
Egyet pillant az Isten,
És egész lesz a részből.

A halál is csak ennyi:
- Ne félj elébe menni -
Édesapád az Isten,
Röpül eléd, ölelni.