Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjáig.”Filippiekhez írt levél 1. rész 6. vers

Különösen a pár éve elkezdődött gazdasági válság óta nagyon sokszor látok elkezdett és befejezetlen házakat, palotákat. Építési telkeken az alap kiásva, lebetonozva – és nincs folytatás. Abbahagyott munkák, félig elkészült alkotások, amik aztán valami miatt csak úgy vannak.

Nos, Istennél ilyen nincs!

Ő, ha elkezd rajtad dolgozni – és te ezt megengeded Neki, akkor nem hagyja abba addig, amíg teljesen tökéletes munkát nem végez életeden.

Képes újjáteremteni. Amire Te már évtizedek óta képtelen vagy, Ő – rövid időn belül meg tudja tenni. Persze, csak akkor, ha nem kapkodod ki folyton a szerszámokat kezéből.

Képes arra, hogy önzésedből tökéletesen kigyógyítson, Tud neked megértő, együtt-érző és szerető szívet alkotni. Arra is képes, hogy megtanít felülemelkedni a bántások, a kicsinyesség fölé. Megtanít az elengedés művészetére.

És hát, ha Ő elkezdi – és Te nem akadályozod ebben –, addig nem fejezi be, amíg el nem készül Veled. Teljesen. Tökéletesen. 100 %-ban. Akkor majd önmaga elé állít, és örömmel tekint rád, mint egy maradéktalanul átadott életű, befejezett alkotására.

Ugye milyen szép? Add hát át ma neki félig kész életedet. Engedd, hogy véssen, kalapáljon, építsen és formáljon. Bízd Rá magad! Ő a legjobbat hozza ki belőled! Ne félj! Gyönyörű lesz a kezéből kikerült alkotás!

-------------------------------

Ne félj, csak higgy!

"Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!” Márk evangéliuma 5:36

Amikor beteg volt, még volt remény. Amikor haldoklott, csak az utolsó szikra maradt, az is csak azért, mert Jézusért ment a kislány apja. A "meghalt" üzenet elvette az utolsó sugarat is. Ekkor mondta Jézus: Ne félj, csak higgy! 

Minden elveszett, de Jézus ott volt! Jézus azt mondta, hogy a 12 éves kislány nem halt meg, hanem alszik. Pedig halott volt. Különben nem kellett volna Jézus hozzá, bárki felébreszthette volna. Jézus arról beszélt, hogy Mellette a halál mindössze alvás. Nem kell félni tőle, van belőle feltámadás. Az igazi ellenség nem a halál - bár komoly ellenség -, hanem az, hogy a félelmünk elveszi a hitünket. 

A fájdalmas események eltakarják előlünk azt a Napot, ami mindig ott ragyog az égen, még felhős napokon is. Jézus arra kérte Jairust, hogy ne arra nézzen, ami homályos, hanem arra, ami mögötte van.

Jézus miért nem mondta el Jairusnak, hogy feltámasztja a kislányt, pontosan 16 és fél perc múlva? Így könnyebb lett volna Jairusnak. Igen, de az nem hit. A félelme lehet, hogy elmúlt volna - bár hiszem, ha látom - gondolhatta. Jézus nem segített Jairusnak a pontos forgatókönyv ismertetésével. De a lehető legtöbbet tette, amikor arra kérte, hogy ne féljen, hanem higgyen.

Urunk, add nekünk is, hogy félre tudjuk tenni a félelmeinket és adj nekünk félelmek helyett erős hitet!

------------------------

Mindennapi kenyerünk

„A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.”

(Máté evangéliuma 6. fejezet 11. vers)

Vajon a mai elkényeztetett nemzedéknek milyen módon fogja megtanítani Isten a mindennapi kenyér értékét, és az efféle önzetlenséget?

Rossz esztendő járt, mostohásan hozta a föld a termést. Amit meghagyott a fagy, elverte a jégeső, leégette a forróság. – Az idén aszalt almát termettek az almafák – hajította a sarokba esténként édesapám a csíkos tarisznyát.

Az is jó volt nekünk már akkor, a fonnyadt alma. Olyan szűkös volt nálunk a kenyér, hogy egyszer három napig színét se láttuk.  Éhesen ődöngtem az utcánk gyepes árokpartján, mikor a gazdag Dobákné rám kiáltott a muskátlis ablakukból:

– Te fiúcska, szaggass a malackámnak egy kis papsajtfüvet ott az árokparton. Szép kövérlevelű papsajtok bodorodtak ott, a levelüket megszedtem a malackának, én magam meg teleraktam a zsebemet szép kerek papsajtocskával, abból lesz én nekem jó vacsorácskám.

Gazdag Dobákné nagyon meg volt elégedve a munkámmal. Nagy karaj fehér kenyeret adott napszámba. – Szeretnél-e mézet a lágy kenyérhez, Ferkó? – kérdezte tőlem. De én már nem vártam a mézet. Szaladtam kifelé a kenyérrel s már a kis ajtóban bele haraptam.

De abban a percben eszembe jutott édesanyám s a falat nem ment le a számon.  – Lesz öröm, ha haza viszem neki – gondoltam magamban s bele markoltam a papsajtba. Most már sokkal ízesebb volt, mint azelőtt.

Édesanyám azonban nem örült meg a kenyérnek. Inkább sírva fakadt s visszakínálta az ajándékom. – Én már megettem a másik karajt – mondtam fülig elvörösödve. Anyám meg arra erősködött, hogy ő is vacsorázott már. Még pedig bundás gombócot.

Az pedig a hajába főtt krumplinak ünneplős neve, nem rossz étel az, ha jól megsózza az ember. – Hanem tudod mit? – törülgette meg a szemét édesanyám –, eltesszük a kenyeret édesapádnak. Jól esik neki, ha hazajön a szőlőből. Hanem azt már én nem értem ébren. Hamar elnyomott az álom a dús vacsora után.

Csak hajnalban ébredtem föl arra, hogy édesapám ellenkezett édesanyámmal. – Nem viszem ki a kenyeret, fiam. Egyétek meg magatok. Engem ellát odakint az öreg eperfa.

 – Minket se kell félteni, apja! – erősködött édesanyám s beletette a kenyeret a tarisznyába. – Jó az Isten, ma is ád az annyit, mint tegnap. Hát éppen annyit adott. Papsajtocskát, sárgarépácskát, krumplicskát, de még egy darab sajtocskát is találtunk a láda fenekén.

Olyan száraz volt már az, hogy a kés nem fogta. Örült is annak édesanyám nagyon, mert így mind nekem adhatta. – Nekem nem mén bele ez az öreg fogam, fiacskám.

Még akkor is a sajtot majszoltam, mikor az édesapám hazatért a szőlőből. Vígan csóválta meg a tarisznyáját: – Találd ki, cselédem, mit hoztam neked? – Mit ugyan? Tán fürjecskét? – ugrottam elé lelkendezve. – Többet ér ez annál, nagyobb ritkaság is – ragyogott a szeme az édesapámnak s kiszedte a tarisznya csücskéből a nagy kincset. – Nézd-e, madárlátta kenyér!

Tulajdon az a karaj kenyér volt, amit én adtam az édesanyámnak, az édesanyám meg neki. Hármunknak a mindennapi kenyere. Akkor tanultam meg igazán, mi az a mindennapi kenyér, amiért az Úristenhez imádkozunk. (Móra Ferenc: Mindennapi kenyerünk /részlet)

-----------------------------