HA SZÁMBAVETTED…
Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egy pár miatyánkot!
Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk,
Mert végtelen a vétkeinknek száma
S talán nem az a legölőbb csapás,
Mit sújt az öklünk tudva, odaszánva.
A legsikoltóbb seb talán nem az,
Mit oszt a kardunk nyílt, lovagi tornán
S tán az se, mit suttogva, hátmögött
Ejtünk kajánul, titkon és orozván.
A legsikoltóbb, legégőbb sebek
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet.
Mely indult jóakarat ösvényén
És öntudatlan gúnyba tévedett.
A legszörnyűbb lavinák úgy lehet,
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni – véltük – nincs miért,
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.
S mikor egy gyötrődő szív úgy eped
Egy szónkért, mely meg tudná váltani,
S virágoskertből sivataggá lesz.
Mert azt az igét nem mondottuk ki.
Mert elnéztünk a ködös messzeségbe,
A léptünk rajta döngve áthaladt,
Semmit se tettünk – csak nem vettük észre –
És eltapostuk, mint egy bogarat.
Oh végtelen a vétkeinknek száma,
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk,
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk,
Szüntelen egy virágot tör le lábunk.
Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok, sok bűnödért
Még mondj el egy pár miatyánkot.
(Tarts őszinte, mély bűnbánatot!!)
Reményik Sándor
(utolsó sor: Borzási Sándor)

-------------------------------------------

Ó, NEM HALÁL AZ…
Ó, nem halál az, nem, nem,
Az Úrhoz menni föl,
E bús földről kiszállni,
S ott fönn otthont találni,
Hol csillag tündököl.
Ó, nem halál az, nem, nem,
A menny polgáraként
Édes békében élve,
Jajtól, bajtól se félve,
Élvezni fönn a fényt.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Ha Krisztusom fogad,
Ülvén királyi széken,
S kegyelmét osztja nékem:
,,Jöjj s lásd meg arcomat!’’
Ó, nem halál az, nem, nem,
Amerre ő halad,
nyomában járni-kelni,
Kies mezőkre lelni,
Az élet-fák alatt.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Koronás fővel ott,
Az égi fény-körökbe
Őt áldunk mindörökre,
Ki bűnből megmosott.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Világnak Üdve, Te,
Ha árad bőven s mindig,
Nem csak cseppekben, mint itt,
Kegyelmed tengere! Malan Cézár
ford.: Vargha Tamás

-----------------------------------------------------)

TÚL E VILÁGON
Túl e világon, egy áldott reggel,
Ha Üdvözítőnk majd megjelen’,
A földi küzdés örömre válik
Túl e világon, túl mindenen.
Túl e világon ragyog az égbolt,
Nincs viharfelhő, nincs félelem.
Vígság az élet és ott az élet,
Túl e világon, ó, végtelen.
Túl e világon majd viszontlátom
Sok-sok, szerettem, s érezhetem,
Örök hazámba’ ím igazába’
Búcsú és válás már nem leszen.Virgil P. Brock
ford.: Somogyi Géza

-------------------------------------

Szeretek beszélni az emberekkel.
Szeretek az emberekkel beszélni!
Ez alig néhány betűvel több, mint élni,
Csodaszép szavakkal
lélektől-lélelkig
hídra lépni.
Én úgy szeretek az emberekkel beszélni!
S mikor a szavak mögött ott van
az Erőd,
elszáll a bánat, felszáll a köd
napfény, ragyog a híd fölött.
Uram, én úgy szeretek mindenkivel beszélni!
Te vagy a szavakban a találkozás
a lét derűs perce az,
amikor Benned két magány
Szavakra talál. 2006 május 1

----------------------------------------

A csend hallgatása közben .
A csend hallgatása közben
gondolat-erdő burjánzik körben.
Ártatlan hajtásként,
méla-bóbisgatón
kibuggyan egy-egy gondolatom
aztán hirtelen indába szökkenő
tövislábakkal kúszó-tépdesőn
belém hasít.
S pillanat alatt
csak amúgy szelídül,
mint por a bútorra, úgy elül.
Tépett,
most simogat.
Fájt,
S kimondanám, hogy enyhet ad –
de kígyózón kapaszkodik
a lelkemig.
Kiáltok emberért,
de ember nincs sehol.
Sikoltok Istenért
és Isten átkarol. 2006 április 28

-------------------------------------------

Csillagvizsgáló :
Szótlan zsoltárok ismerős dallama jön onnan                                                                                          s szemeimen át lelkem ölébe csobban.
Van valami szép a csillagokban –
Halkan hívogató isteni szerenád csendülj hát!
s szívemen át  hömpölyögj utadon tovább.
Van valami titokzatos a csillagokban –
A hitetlen lélek beleroppan – tengernyi magány –
de hitemmel látom láthatatlan kezeid nyomát. 2006 február 14

------------------------------------------------------------------

A kőfaragóhoz.
Nem könnyű engem formálni, kemény kő vagyok.
Néha kételkedem, hogy van rám szabott vésőd és lelkem alakíthatod.
De Nálad mindig van valami testre szabott, kegyelmes, igazságos mód,
Ezért kérlek, csak adagold, még akkor is, ha toporzékolok.

--------------------------------------

Kiáltás.
Úgy szeretted
ezt a világot,
s benne engem –
idétlen szolgádat is...
Mondd, hogy tudtál engem szeretni –
ki alig viselem el magamat
s ennek a világnak, nem vagyok
csak szamártövis? 2006 június 15