Vakok.---
Nézem a vakokat, és megborzongok.
A szívemben titkon hálát adok,
Hogy aki bizonytalanul botorkál,
Az a világtalan nem én vagyok.
És megköszönöm boldogan, hogy Jézus
Már megnyitotta a lelki szemem.
Nyugodt vagyok, mert láthatom hit által
A mennyben elkészített lakhelyem.
De addig is, amíg a földön élek,
Ő jár előttem, Őt szemlélhetem.
Bátran megyek és biztonságban járok,
Jézus erősen fogja a kezem.
Majd megszólít: Vezesd énhozzám őket,
A tévelygő világtalanokat! –
Ezt teszem, míg csak élek, erre vágyom,
Hogy minden „vak” meglássa az Urat!
Gerzsenyi Sándor (A századik c. kötetből)
----------------------------------------
MEGVAKULT EMBER VALLOMÁSA.
Isten veletek színek, fények.
Én már csak a lelkemmel nézek.
Nem zavarnak árnyak, ködök.
Minden leegyszerűsödött.
Már nem a látszat a valóság:
illatból ismerem a rózsát
s tettből az embert. A hangján keresztül
érzem meg, ha a lelke felém rezdül.
Most lett enyém és igazán most látom,
ki az anyám, a kedvesem, barátom,
s most látom – hogy rám nem ragyog a nap-:
az emberek álarcot hordanak,
a földet a hazugság festette be,
s hogy nem látom, már nem vesztek vele,
hisz amit eltakar rongy, pompa, szín,
megérzi szívem s érzik ujjaim.
S ami sötét volt eddig és hamis,
most ismerem meg önmagamban is,
de mind tisztábban látom önnön képem,
milyennek Isten álmodott meg régen
s míg egyre mélyebben befele nézek,
bennem látom a zengő mindenséget.
Nap, hold, csillagok nekem már kihunytak,
magasság, mélység sötétbe borultak,
semmivé törpült a közel s a távol,
csak azt látom már ebből a világból,
ami örök!. . . Nem látok semmit itt lent,
de látom, látom, látom már az Istent,
s most már tudom, így a vakság sem átok,
mert hunyt szemmel szebben s tisztábban látok. Bódás János
-------------------------------
Add, Uram, hogy lássak!
Ha most elébem állnál, Jézusom,
hideg csöndjén az éjszakának,
s szólnál: – Mit akarsz, hogy tegyek veled?
Felelnék: – Azt, Uram, hogy lássak!
Ez a világ nagy, éjsötét torony.
Istent nem áld már megrepedt harangja.
Denevér surran törött ablakán,
s éjfélt rikolt a kuvik hangja.
Káromlás, átok, szenny, gyilok, csalás
fojtott nesze az éji suttogásnak.
Nagy börtön ez, hol zsúfoltan nyüzsög
bűn-béklyós testtel sok bezárt rab.
Ó, nézz ránk, Krisztus, tündöklő Király,
fölülmúlója millió napfénynek!
Ha rájuk szegzed szent sugár-szemed,
eltűnnek mind az éji rémek.
Ó, tedd látóvá lelkemnek szemét.
Egy szikrát küldjön csak lángóceánod.
Hadd vegyem észre, hogy hajnal dereng,
s ez a Föld is a Te világod.
Hogy templommá lesz a börtöntorony,
új hangba csendül ünnepi harangja,
és hajnalpírban fénylő ablakán
angyalok szállnak át suhanva.
Ha most kérdeznéd tőlem, Jézusom:
- Mit tegyek véled, félénk, földi gyermek?
mindenütt, mindig, építő kezednek!
Dömötör Ilona (Angyal szeretnék lenni c. kötetből)
----------------------------------
Ki vagyok én, hogy szembeszálljak
a fáraóval s országával?
Tenger medrében, pusztaságban
dacoljak egyre, száz halállal?
Ki vagyok, hogy élére álljak
egy makacs, gyáva szolganépnek,
és sziklasúlyú Törvényt adjak,
hol bálvány körül zeng az ének?
Mint szökevényt rejt Midián földje,
nincs seregem, nincs vagyonom,
nyelvem dadog… Két gyermekem vár,
családom el nem hagyhatom!
Ilyen szédítő útra lépni
nem tudok, jaj nem akarok!
-ÉN küldelek, ÉN leszek veled,
és az leszek, aki VAGYOK!
Siklós József (Szádhoz a kürtöt!, 57 old.)
-----------------------------------------------
Mózes elhívása.
Te, Háromságba rejlő Harmadik!
Kigyulladt tőled lelkem csipkebokra.
Mint pöröly, énem zúzzad darabokra!
Lobbanjon lángra lényemben a hit!
Szent vágy kél bennem, Szentség Istene:
Bár tudnék égni én is, el nem égve,
S nehéz nyelvem csak terólad beszélne…
Tüzeddel szívem színig töltsd tele!
Kísért a múlt: sokistenű Egyiptom,
Gyilkos dühöm, homokba rejtett titkom.
– Elindulok hát, s mindent itt hagyok.
Reszkető lábam hívja már az ösvény,
Hol Ő vezet, kinek beszéde Törvény,
S kinek neve „Vagyok, Aki Vagyok!”
Gerzsenyi Sándor (Meditáció )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése