A szeretet himnusza.

Testvérem,
Ki az északi sark fényes üveghegyei közt botorkálsz
S kancsal szemekkel meredsz az ég befagyott tavára,
S te másik,
Sötét, elepedt utasa a szörnyűszelű, szikkadt Szaharának,
Ki nyelvet lógatva vágtatsz nyakigláb, görbe tevéden,
S te szintén,
Rézbőrű, morcos, százszor megrugdosott fia Amerikának,
Ki eget fúró sziklák zord ketrecében dühöt üvöltesz,
S te is, ki
Ópiumos, álmos, langyos hazádban tipegsz ingó léptekkel
S álmaidat kegyetlen a lomha, sárga vizekbe fojtod,
S ti, mind, mind,
Testvéreim, milliók, elhullott magvai egyazon kalásznak,
Élők és élni fogók és mind, mind halni fogók: szeressétek
egymást!

Nézzétek:
Fény villan az égen és azt lobogja: szeressétek egymást!
S a föld szíve visszadobog remegve: szeressétek egymást!
Halljátok:
Az óceánok fölzúgnak, így zúgnak: szeressétek egymást!
Hirtelen,
Mint gyors villámok cikáznak el az ezerévek felettünk,
A harmadik párka szapora ollója iramodva csattog -
Testvérek!
Sötét gyűlölet ne sarazza a drága pillanatot,
Míg mocsoktalan ajkunk egymáshoz érhet.
Ha majdan
Elhajított hólabdaként száguld a kihűlt föld
Zimankós napja körül s szerte bolygók dideregnek,
Egy árva
Fénysugara még akkor is tűzhessen a sötétült űrbe
Az egykori, világot csóvázó, szerelmes szeretetnek!

-----------------------------------------

A kopár fa ,-(Antal Ferenc)

Láttam egy fát, Magas volt és kopár, Ágai közt elsurrant
A szellő, S átröppent felette A madár.
Szomorú volt a kép, Kopár fa, levéltelen, Az élete reménytelen.

A nagy életerdő sűrűjét Életfák sora tölti be,
Egyik virágba borul, Másikon már gyümölcs virul.
Egyik zöldell, Életet lehel, Másik kopár,
Ó, jaj, Reá már az elmúlás vár.

Embersorsok erdejében Élünk mindannyian,
Mert megszülettünk. S míg itt vagyunk,
Amíg el nem megyünk,Teremnünk kell, teremnünk.

Talán ma, Talán holnap,
Amíg el nem megyünk, Alkotónknak kell
Jó gyümölcsöt teremnünk,Hogy kopár fák ne legyünk!

---------------------------------------------
Megújult reményben.
Új lakásban új az élet -
Régi múltnak vessünk véget!
Ami volt, az már lezárult -
Szép reményünk most kitárult.
-------------------------------------
Szerzői vallomás
Verset írok - boldog vagyok.
Gondolatot másnak adok.
Ezt az áldást Isten nyújtja.
Remélem, hogy jóváhagyja!

NOKA-VALLATÓ.
Értelme sincs talán még, meglehet,
hogy csendben veled beszélgetek.
Pedig, amíg formálnak ős csodák,
őrt áll nekik s neked a nagyapád,
s kérdezgeti a nagy Titoktudót:
milyen leszel, nagyon vár, csöpp utód?
Miből szövi lényednek szövetét
szellem, anyag, test-föld és lélek-ég?
Áldás leszel? Szelíd dal, halk derű?
Katáng szemű vagy gesztenye szemű?
S milyen nemű? Fiú, lány? Mondd, ki hát?
Sudár fa, vagy lehajló kis virág?
Akármilyen s akárki is leszel.,
de küldetést hozol… Hiszem… hiszem! Füle Lajos
---------------------------------------------
PÉLDÁZAT A KIRÁLYI MENNYEGZŐRŐL

Mikor a királyfi menyegzőjét ülte,
A király a vendégekért szolgáit elküldte.
De a meghívottak vonakodtak menni,
Más a dolguk: házat, ökröt, szántóföldet venni.

Összeszorul szíve erre a királynak,
Fáj neki, hogy barátai vele csak így bánnak.
,Jöjjön, aki béna, jöjjön, aki sánta,
Hívjatok be minden szegényt az én lakomámra!’’
Hív az Atya engem, hív az Atya téged,
Fogadjuk el nagy örömmel e nagy tisztességet!
Hamar István, 1980

----------------------------------------------

A KÁNAI MENNYEGZŐ.

Lakodalom készül Kána városában,
Sütnek, főznek, forgolódnak mind a házban.
Hivatalos Jézus is a lakomára,
Elkíséri tizenkét hű tanítványa.

Sok a vendég, s lám a bornak hamar vége!
Vizet hozat Jézus hat nagy kőedénybe.
Csuda folytán a víz rögtön borrá válik,
Sokkal több is, sokkal jobb is, mint a másik.

Hatalmáról így tett Jézus bizonyságot,
Hittek benne, látva ezt, a tanítványok.
Higgyed te is: nincs az Úrnál lehetetlen,
Bizalommal fordulj hozzá szükségedben! Siklós József, 1979.

„Az ivás kényszer nélkül történt...”

-----------------------------------------------

Minden napon áldalak téged!

Magasztallak téged Istenem, királyom,
áldom nevedet mindörökké.
Mindennap áldalak téged,
dicsérem nevedet mindörökké.
Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék,
nagysága felfoghatatlan.
Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet,
hirdetik hatalmas tetteidet.
Fenségeden, ragyogó dicsőségeden
és csodálatos dolgaidon én is elmélkedem.
Elmondják, milyen félelmes hatalmad,
én is felsorolom nagy tetteidet.
Áradoznak, emlékezve nagy jóságodra,
és örvendeznek igazságodnak.
Zsolt 145,1-7)
Ments meg Uram a szürkeségtől!
Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem,
Se eszmében, se kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba v a n - nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
hogy kizökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hűlni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap Uram hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!

---------------------------