Jutalmazzon meg az Úr!

"Fizessen meg az Úr a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalmad az Úrtól, Izráelnek Istenétől, a kinek szárnyaialatt oltalmat keresni jöttél." Rúth könyve 2:12

Mindenekelőtt javaslom, hogy olvasd el Ruth könyvét, ha még nem tetted volna eddig. Rúth és Boáz története a Megváltó történetének gyönyörű előképe.

A "Kézikönyv a Bibliához" c. könyv a következő pár gondolatban így foglalja össze a könyvecske lényegét:

„A legmegragadóbb vonása ennek az egyszerű és csodálatos történetnek Isten bensőséges gondoskodása, még a jelentéktelen ügyek intézésében. Ő az aki irányítja az egyszerű, hétköznapi emberek sorsát, és így a moábi lány új hite és anyósa iránti áldozatkész szeretete beleszövődik Isten megváltói tervébe. Mert Rut lesz Dávid dédanyja, és Dávid nemzetségéből származik majd a Messiás.”

A mai igénk jókívánsága valóban bámulatos módon teljesedett. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen "idegen", nem izraelita nő, bekerül Dávid felmenőinek a sorába.

Ma mégsem erre szeretném a hangsúlyt fektetni, hanem elgondolkozni azon, hogy mi kinek a "szárnya" alatt keresünk oltalmat. Kitől várjuk a megoldást, a választ életünk nagy kérdéseire, veszteségeire?

Pálhegyi Ferenc nagyon világosan mutat rá ennek a kérdésnek a súlyára, mikor azt mondja, hogy mindenki imád valakit.

„Isten az, akiben (amiben) bízunk, akitől (amitől) várjuk és reméljük a segítséget, a gyógyulást, a jó szerencsét, a boldogulást ás a boldogságot – és tegyük hozzá: akinek, vagy aminek mindezekért áldozatot is mutatunk be.”

Ezek után felsorol néhány mai modern istent, mint a komfort isten, a gazdagság isten, a hírnév isten, a hatalom isten, vagy a gyönyör isten. A sort lehetne folytatni, de a lényeg mindegyikben ugyanaz. Ezek istenek áldozatot követelnek. Kérik az időnket, erőnket, pénzünket, figyelmünket, családunkat, egészségünket… tehát az ÉLETÜNKET!

Nos, te kitől, vagy mitől vársz megoldást? Kinek vagy minek mutatsz be naponta emberáldozatot, vagyis saját magadat?

----------------------------------

Fogadd el a fenyítést

„Fogadd el a fenyítést, Jeruzsálem, különben el kell szakadnom tőled, és sivár, lakatlan földdé teszlek (Jer 6,8)!”
Elolvasva ezt az igerészt elsőre eszembe jut, milyen mérhetetlen módon utáltam, mikor valamit nem a megfelelő módon végeztem el és ezért szidást kaptam. Eszembe jutnak afférok a szüleimmel, mikor egy-egy házimunkát elvégeztem ugyan, de nem pont olyan tökéletesen, ahogyan azt ők gondolták. Ritka alkalom volt, de a tanárok is egyszer-egyszer szidtak, ha nem készült el időben a házi feladat, vagy nem volt megtanulva a lecke. Igaz 100-ból egyszer nem készült el, de ilyenkor a másik 99 eset nem számított. Gyakran jártunk focizni Badalóban a korombeliekkel, ott meg egymást szidtuk, hogy nem rúgtuk be a gólhelyzetet, pedig mi magunk sem értékesítettük azokat 100%-ban, én meg aztán pláne nem. Szó mi szó, szidalmakat (a feddés egyik formája) kaptam és adtam.
Utólag visszagondolva ezek legnagyobb része akkor fontosnak tűnő, ma viszont teljesen lényegtelennek számító eset miatt történt meg. Ami meg teljesen lerántja a leplet a fönt említettekről, az a lelkület, amiben megfogantak. Ugyanis szinte mindegyiket a harag szülte.
Ezzel szemben elolvasva a mai igeszakaszt, rádöbbenhetünk arra, hogy mikor Isten megfedd valakit, mikor az Úr elmarasztaló dolgot jelent ki valaki felől, akkor azt teljes mértékben a szeretet hatja át. Itt is, mikor Jeruzsálemet – a választott nép fővárosát – felszólítja arra, hogy a feddést fogadja be, jól látszik, hogy a felszólító mód ellenére is életük megtartásán munkálkodik. Azért figyelmezteti bűneikre őket, hogy megtérjenek és Neki a népet ne kelljen elhagynia, mert akkor a jövő számukra víztelen és sivatagos (semmi örömet nem tartogató) lesz. Nem azért említi meg a nép hibáit, mert jót akar nevetni rajtuk, vagy pletykálni szeretne felőlük, vagy lejáratni akarja őket, esetleg sakkban tartani. Egyszerűen szeretné, ha lenne igazi, áldott és boldog életük.    Két dolgon érdemes elgondolkodni a hallottak alapján:

Mikor Isten igéje szíven talál, vajon elfogadom-e a fenyítést, vagy hárítom a dolgot, esetleg kimagyarázom magam? Az ige azt tanácsolja, hogy csak egyszerűen fogadd el, mondjon bárki bármit, az útmutatása szerint éld az életed s így elkerülhető lesz az Úr hiánya miatt bekövetkező lelki sivatag, a semmivel megelégedni nem tudó, mindenben csak bajt és katasztrófát látó élet.

Mikor valakinek a gyengéit, hibáit látod, amibe általában mások belekötnek, kiröhögnek, beállsz-e a sorba és értelmetlen szidalmakat/feddést/pletykát szórsz felé te is, vagy keresztyénként viselkedve mutatsz rá a gondokra a másik életében úgy, hogy érezze, szeretetből szólsz, mert élete számodra fontos. Jakab Attila