Lelkünk az Urat várja.

„Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.” Zsoltárok könyve 33:20

Egy kicsit nézzünk körül ebben a Zsoltárban:

(33: 16-22 ) „Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. De az ÚR szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket. Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. Maradjon velünk, URam, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!”

Néha jól jön a segítség! Bármennyire is ragaszkodunk függetlenségünkhöz és hisszük, hogy megoldjuk a problémákat, olyan jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül a bajban.

Isten a teremtés után azt mondta az embernek, hogy itt ez a csodálatos világ, amit neked teremtettem: neked adok mindent, uralkodjál rajta. Adok hozzá bölcsességet, erőt, képességeket, de ami a legfontosabb – itt vagyok veled.

Tudom, ha baj van csak a bajra, figyelünk. Kétségbe esünk, aggódunk, próbálkozunk, imádkozunk… és várjuk, hogy az Úr végre csináljon már valamit.

Én is sokszor így teszek. De amikor a hitemmel más utat járok, másként működnek a dolgok.

Ha távlatokban gondolkodok, látom az ős-problémát és az ős-megoldást. Látom, hogy a bajok akkor bajok, ha nincs ott velem Isten, pontosabban, ha én nem vagyok Istennel. Ha viszont Úrral vagyok, őt várom, őt keresem, tudom, hogy pajzsként véd és megerősít.

Próbáljunk meg ma ne a bajokkal foglalkozni, mert azok elmúlnak mind Jézus eljövetelekor. Foglalkozzunk Urunkkal, aki már most elérhető támasz számunkra.

-------------------------------

Túrmezei Erzsébet: CSODÁKRA EMLÉKEZNI JÓ!
Határkőnél hittel megállni, határköveknél visszanézni, hálás szívvel múltat idézni: csodákra emlékezni jó!
Meglátni, hogy minden utunkat hű és hatalmas kéz vezette, javunkra szolgált minden tette: csodákra emlékezni jó!
Látni, hogy át viharon, vészen hű Mesterünk hogyan segített, éjekre fényt hogyan derített: csodákra emlékezni jó!
Határköveknél hálát adni, és hallelujás köszönetben méregetni, mi mérhetetlen: csodákra emlékezni jó!
Messzi évekre visszanézni, és számba venni ezer áldást, erőt, kegyelmet, megbocsátást: csodákra emlékezni jó!
Hallelujás hálaadással leborulni egy határkőre, s elindulni hittel előre, amerre hív az égi szó                                                                                                                                             -,-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-, -----------------------------------


Ma is!
Ma újra rád csodálkozom. Újra megérint toborzó szavad.
Átzeng tovatűnt évszázadokon, ahogyan nem az erőseket, magabiztosakat hívogatod, csak a kicsiket, megterhelteket, gyengéket, fáradtakat.
Aki magának is teher, s már senkinek se kell, az kell neked.
Volt-e valaha kívüled vezér, aki így toborzott sereget?!
Századok szállnak. Vén Földünk forog. Letűnnek vezérek, diktátorok, ember alkotta rendszerek...
De Teneked ma is van sereged! S ma újra rád csodálkozom. Újra megérint fáradtakat és megterhelteket toborzó, hívó szavad.
Hisz így állhattam seregedbe én is, hogy boldogan szolgáljalak! Századok szállnak, tűnő fellegek
. De neked, élő Krisztus, láthatatlan Vezér, Ma is van sereged!
Túrmezei Erzsébet
--------------------------------------------------------------
A farkas és a bárány
Egy képben szemléltetem, hogy az embert a természete mily képtelenné teszi arra, hogy Krisztushoz jusson. Egy bárányt látsz. Hogyan örvend, ha káposztához jut. Bizonyára még sohasem láttatok juhot, amelyik dögre kívánkozott volna; képtelen, hogy azon éljen, amin az oroszlán. S most képzeljünk el egy farkas t.- Vajon - kérdeztek engem - nem tudna-e füvön élni, nem tudna-e ez éppoly jámbor háziállattá lenni, mint egy bárány? - Én azt mondom: Nem, mivel teljesen ellenkezik a természetével. - Ti azt jegyzitek meg erre: - Hiszen neki is van füle és vannak tagjai, nem tudna-e ez is éppúgy hallgatni a pásztor szavára, s nem követhetné-e, ahova csak vezeti? - Én erre azt felelem: - Természetes, hogy semmi fizikai ok nincs, amelynél fogva arra nem volna képes. - De vajon nem lehetne-e megszelídíteni, nem lehetne-e belőle kiirtani a vadságot? Talán lehetne kényszeríteni arra, hogy látszólag jámborrá legyen, de mindig világos különbség marad közötte és a bárány között, mivel kettőjük természete elüt egymástól. - Látjátok, ez az- az ok, amelynél fogva valamely ember nem futhat Krisztushoz, nem abban rejlik, mintha testénél vagy puszta erejénél fogva nem volna képes arra, hanem abban, hogy a természete annyira romlott, hogy semmi hajlama sincs Krisztushoz menni, valameddig nem vonja őt a Szent Lélek. –