Jeruzsálem siratása.
,, Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat… hányszor akartalak egybegyűjteni…” Maté 23,27

2.
Nem használt néked, - vigasz volt,
vagy ostor – a prédikáció,
a prédikáció.
Kemény vagy, mint a szikla, és nehéz, akár a só!
Most kérve kérlek, jajgatok, talán
meghallod keserű dalom,
talán e jajból szívedig elér
az érted égő fájdalom?
Egy ország hallja meg sírásomat,
s hogy érted szenvedek.
Mit bánom én, ha csúffá teszlek is,
kiteregetem szennyesed
Mit bánom én, ha megkövezel is,
mint Jeruzsálem megkövezte,
ki hozzá küldetett.
Nem hallgathatok. S most kétségbeesve
E versben sírok érted,
hátha ettől meglágyul kő-szíved
s tán ezt jobban megérted?

3.
Ó, mennyit birkóztam veled már,
te óriási, lomha szikla!
Úgy nehezülsz, akár a hegy,
kínlódó vállaimra.
Nyögve emellek. Megfeszül
testemben az izom s a lélek:
százados, fülledt fekhelyedről
ha kigördíthetnélek!
S ha mozdulsz is, (már azt hiszem
hogy indulsz, indulsz vége)
csak visszahullsz megint a régi
halálos tespedésbe.
Örök harc ez, mint Sisiphus
meddő kőgörgetése.
Félek, egyszer alád esem
és agyonnyomsz, akár a férget,
Ó Jeruzsálem, megölöd te
előbb-utóbb a prófétákat,
kik viaskodnak érted.

4.
Már gondoltam, alád gyűjtök
minden próféta-átkot,
mindent, mit bárki Isten-küldött
elsírt, vagy elkiáltott.
Alád gyűjtöm, mint puskaport,
hogy felrobbantsalak,
hadd tűnjön ki, ami arany
s hadd repüljön szerte belőled
a hitvány salak!

Már gondoltam, elhagylak, mint a pásztor
az örvénybe hullt nyájat,
hisz úgyse tud rajta segíteni,
és már halálrafáradt.
Elhagylak! Ha te konokul
veszni akarsz, hát vessz el!
De tart a Küldetés, a nagy Parancs:
az Isten nem ereszt el
Maradok hát s gyötrődve látom:
Rajtad a rohan, vad
idő hogy pusztít… Jaj, pásztor vagyok
s számot kell adnom rólad!

------------------------------------

5.
Ó, hogy pusztulsz! Minden bomlasztó
erőnek engedsz gyáván,
csak az Istenhez hívó szó előtt
vagy kemény, konok és süket,
és merev, mint a bálvány.
Minek neked a templom? Nem tudod már,
milyen lehet belül.
Oly mindegy néked, magtár, mozi lesz-e,
áll-e vagy összedűl?

Minek az iskola, ha gyermeked
idegenbe viszed,
minek a zsoltár, ha nem énekelsz,
s a hit, ha nem hiszed?
Ötezer kálvinista lélek
hol vagy? Jöjj hát elő!
Mily hatalom lennél te: együtt
és micsoda erő!
Ó hányszor akartalak egybe
gyűjteni, de te nem akartad,
és majd látnom kell, az ítélet
hogy teljesül be rajtad!

6.
Villámok csapkodnak beléd
s porlasztanak a viharok.
Benned, veled pusztul a népünk,
a drága magyarok.
Piszkos alkuval rabolják el
tőlünk a gyermeket,
aki még meg sem született!
Hitünk leánya más hitre ígért
magzatot ringat.
Léha örömök útjai viszik
el a templomtól ifjainkat.
Férfiak, asszonyok csak a robot
s az üzlet útján járnak,
hitvány szolgái érdeknek, közönynek
és buta babonáknak.
S bent, a falakon belül is
patkányok, kígyók, férgek,
undok sziszegő állatok
hordják a ronda mérget…

7.