Úrhatnék!

Ezen a világon mindenki Úr, egy szolga van, az Isten (Weöres után szabadon). Az elmúlt nyárnak ez a gondolat a nagy felfedezése, ráébredése, kigyulladt villanykörtéje a fejem felett. Nem abból jöttem rá ennek az idézetnek az igazságára, hogy felháborodtam az uraskodó világ miatt vagy a farkastörvények miatt, meg amiatt, hogy mostanában mindenkinek „úrhatnékja” van (celeb, megasztár, politikus, szónok vagy bármi módon). A nyári táborban arról beszéltünk, hogy mennyire alázatos módon szolgált Jézus, az Isten minket, embereket, milyen alázattal itta ki a keserű poharat, tűrte a köpéseket, a kereszt szálkáit, amik belefúródtak bőrébe, a szomjúságot, a magányt, és itt a lényeg, hogy ÉN mennyire NEM. Bizony, én is az idézet első felébe tartozok, uraskodni akarok. Kitűnni a többiek közül, el tudom nagyon könnyedén hordozni, hogy térdecskék hajoljanak meg előttem, vagy legalábbis megroggyanjanak egy pillanatra, látva különlegességemet. Az nem nyugtat meg, hogy mások is ilyenek, hogy mások is arra vágynak, hogy maradandót, nagyot alkossanak, hogy skandáljanak nekik: „Igazad van! Igazad van!” Nem nyugtat meg, mert ha először látod az Isten alázatát, szolgálatát, lábmosását, akkor eszed ágában sincs felmenteni magad. Akkor Jézushoz hasonlítod magad, Ő a mérce, és látva Őt, és magad, úgy érzed, mint egy kis vérszívó bolha, aki élősködik az Isten világán, a tulajdonán, a gyermekein, a testvérein. És könnyen könnybe lábad a szemem felfedezve ezt, mert senki sem akar undorító bogár lenni, még Gregor Samsa^[1] sem. És ez a felfedezés, a legjobb dolog, ami megtörténhet; ez a pocsék, nyomasztó érzés a legszebb, amit átélhetünk, mert végre az én térdem remeg meg, én hullok porba, és kívánom – mint szomjúhozó szarvas vizet – az alázatot, azt az alázatot, amiben megélhetem a tisztaságot, a szeretetet, az elfogadást, megélhetem Krisztust. Mert megint csak igaza van ennek a Pilinszky felebarátomnak: „A tökéletességre való iparkodás az Evangéliumban a tökéletes alázatra való törekvéssel egyenlő.” Fűzhetném tovább a saját kis elgondolásom szerint: alázatomban tudok a legboldogabb lenni, mert ekkor kerülök legközelebb Istenhez.
 Essünk térdre! Alázkodjunk meg, tapsoljunk mások sikerének, és lépjünk ki a rivaldafényből. „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál”. (Fil. 2,3) Nagyon nehéz ebben a hivalkodó, versenyző világban. Nagyon nehéz alázatosnak lenni fiatalon, hiszen a fiatalság legnagyobb kísértése az elbizakodottság, önhittség: különleges vagyok, jobban tudom, egyedül is megy, erős vagyok; „Mi vagyunk az Élet fiai, A küzdelemre fölkent daliák,Megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor, Alattunk ez a régi világ!” (József Attila) De értsd meg, fogd fel, hogy térdeid koptatása nélkül nem tudod meg azt, hogy milyen az Isten, milyen a tiszta, igaz szeretet, milyen a boldogság.
Végül utolsó Pilinszky idézet: „Ábel személyében Isten először tünteti ki a gyengeséget, a nincstelenséget, a szerénységet. Az elsőszülött Káin »jogos« büszkeségével szemben a rangtalan másodszülött egyszerű kötelességteljesítését. S ezzel először válik nyilvánvalóvá, hogy az isteni értékrend merőben különbözik a földi értékeléstől.”
Merőben más. Itt mindenki úr akar lenni, csak az Isten hajlandó szolgálni. Ha mégis uralkodásra vágysz, akkor Isten jó, még erre is ad lehetőséget: „Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te URALKODJÁL rajta!”(1 Móz 4,7) Adjon erőt Isten uralkodni a büszkeségünkön, „úrhatnékunkon”!Blanár Gabriella kisgéresi lelkipásztor

-------------------------------------------------------

Hogyan maradjunk távol Istentől? – 10 tanács az ördögtől

Az ördöggel kapcsolatban kétféle tévedésbe eshetünk: az egyik, ha nem hiszünk létezésében; a másik, ha túl sok érdeklődést tanúsítunk iránta – magyarázza könyvében C. S. Lewis. A történet szerint Csűrcsavar, egy ördögfióka, unokaöccsét, egy „újonc kísértőt” oktatja arra, hogyan kell bűnre csábítani emberét. Ezzel a kifordított, csűrcsavart narratívával mutatja be a könyv, hogy az ördög milyen módszerekkel akar távol tartani minket Istentől, sajnos sokszor nagyon sikeresen. Íme, erre tanítja Csűrcsavar fiatal ördög unokaöccsét:

1. Az még nem baj, ha embered hisz Istenben addig, ameddig a hite elméleti marad. Érd el, hogy nyitott legyen minden új nézetre, és azokat egymással egyenértékűnek tartsa!

2. Ha embered templomba megy, irányítsd a figyelmét a körülötte ülő szomszédjaira, akiket korábban legszívesebben elkerült. Ültesd el a fejében, hogy azok valamennyien képmutatók és ő itt az egyetlen hiteles keresztény.

3. Győzd meg arról, hogy a mának éljen! Amint felötlik benne valamilyen gondolat, ami Istenhez vihetné közelebb, légy résen, és gyorsan juttasd eszébe, hogy itt az ideje ebédelni, és hogy jobb is lesz egy ilyen fontos kérdésen frissen, tele hassal gondolkodni.

4. Sajnos elkerülhetetlen, hogy emberedben legyen némi jóindulat. Irányítsd ezt a jóindulatot és szeretetet tőle távoli emberekre és embercsoportokra, akikkel még soha nem találkozott! A benne lévő haragot és türelmetlenséget pedig irányítsd közvetlenkörnyezetére.

5. A testi örömöket, mint amit a szexualitás vagy olykor az alkohol okoz, a Teremtő találta ki és nem mi. Ezért mi csak annyit tehetünk, hogy az Isten alkotta örömöket általa tiltott időpontban, módon vagy mértékben kínáljuk fel az embereknek. Ott gerjeszd fel rájuk a vágyat, ahol a legtávolabb esik a természetestől és az egészségestől, és ahol a legkevesebb örömet okozzák!

6. Mint minden ifjú kísértő, te is valamilyen látványos, nagy gonoszságról szeretnél beszámolni. De igazából csak az számít, mennyire sikerül őt távol tartanod Istentől. Ehhez a kismértékű bűnök is megfelelnek. A lassú úton lehet a legbiztosabban a pokolba jutni.

7. Ha csökkent emberednek kezdeti lelkesedése a hite iránt – márpedig ez meg fog történni – hitesd el vele, hogy ez így van rendjén, és hogy közvetlenül megtérése után valójában kicsit túlzásba is vitte a kereszténykedést.

8. Ha embered nem hívő társaságba keveredik, érd el, hogy ne tartsa fontosnak nyilvánvalóvá tenni kereszténységét, hiszen az „szenteskedés” lenne.

9. Ha már a templomba járásból nem lehet kigyógyítani emberedet, akkor a legjobb, ha végigjárja a környék valamennyi gyülekezetét, keresve, melyik „felel meg” neki a leginkább, míg aztán valóságos ínyenccé, az egyházi ügyek szakértőjévé nem válik.

10. Mindegy, hogy álszerénységet vagy önteltséget csepegtetsz emberedbe, a lényeg, hogy nagyon el legyen foglalva saját teljesítményeivel. A Teremtő ugyanis azt akarja elérni, hogy az emberfajzat ugyanannyira tudjon örülni az általa épített katedrálisnak, mintha azt felebarátja építette volna. De ne aggódj, az ember ritkán tanulja meg úgy szeretni felebarátait, mint saját magát.