Azt mondod: „Ez lehetetlen.” Isten azt mondja: „Ami lehetetlen az embernek, az Istennek lehetséges.” Lukács 18:27________________________________________
Azt mondod: „Teljesen kimerültem.”
Isten azt mondja: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” Ézsaiás 4:31 ________________________________________
Azt mondod: „Engem senki sem szeret.”
Isten azt mondja: „…örök szeretettel szeretlek…” Jeremiás 31:3________________________________________
Azt mondod: „Nem bírom tovább.”
Isten azt mondja: „Elég neked az én kegyelmem.” 2 Korinthus 12:9________________________________________
--------------------------------------------------------

Azt mondod: „Nem tudom, mit tegyek.”
Isten azt mondja: „…ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Példabeszédek 3:6

Az igazságnak elég tétetett
Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket" (2Móz 12,13.
Számomra Krisztus drága vére vigasztalás, Isten előtt pedig
szabadulásom záloga. Még amikor magam képtelen vagyok is azt észlelni, Isten Krisztus vérére néz, és elmegy mellettem, kihagy" az ítéletből. Ha éppen elhomályosodnak hitem szemei, akkor is biztonságban lehetek, mert Isten szemei nem homályosodnak el, Ő állandóan látja a nagy Áldozat vérét. Micsoda öröm ez!
Isten megtekinti szeretett Fia áldozatának mély(séges) jelentőségét és azt a végtelen gazdagságot, amit az magában foglal. Az áldozatra néz, és nem feledkezik meg arról, hogy igazságának már elégtételt szerzett és Krisztusban megdicsőíttetett. Amikor a teremtést befejezte, ezt mondta Isten róla: Íme, minden igen jó" (1Móz 1,31). De vajon mit
mondott szeretett Fia engedelmességéről, mindhalálig való
engedelmességéről? Istennek kimondhatatlan gyönyörűsége van
Krisztusban és abban a kedves illatban, amelyet áldozata jelentett, midőn bűntelen önmagát feláldozta Istennek a bűnösökért (elveszettekért).
Ezért lehetünk biztonságban. Isten áldozata és Igéje nyújtja ezt a tökéletes biztonságot. Ki akar hagyni" minket az ítéletből, és ki is fog hagyni, mert dicsőséges Közbenjárónk vállalta a halált helyettünk, és Isten elfogadta áldozatát. Igazsága összefonódott szeretetével, hogy örökre szabadulást nyújtson mindazoknak, akiket Krisztus vérével meghintett.
C.H.Spurgeon - Isten ígéreteinek tárháza
Nap és pajzs az Úr !(Zsolt 84,12)

--------------------------------------

Isten terve a földünkkel Jeremiás 32,16–27.42–44 A fenyíték pillanatában ritkán hiszi el a gyermek, hogy szülője jót akar neki, s hogy mindaz, ami most következik, amit éppen elszenved, a jövő ki- bontakozásának záloga. A fenyítékben, azt éppen átélve, még akkor is nehéz meglátni a kibontakozást, ha egyébként annak jogosságát nem vitatja az el- szenvedő. A próféta is ezzel küzd. Tudja, hogy a vész, mely a szent várost el- érte, jogos büntetés Istentől, és tudja azt is, hogy az ellenség serege nem fog félmunkát végezni. Miért hát, hogy neki most kell földet vennie? A próféta Isten szócsöve. Az a küldetése, hogy az Úr üzenetét érthetővé tegye annak, aki akarja azt érteni. A szó azonban most kevés, hiszen a vész zajában nehéz lenne meghallani a kegyelmi szót. Ezért Isten a jövőben elkészített kegyelmének üzenetét a prófétai cselekvésen át hirdeti népének. Jeremiás is bizonytalan, éppúgy, mint kései utódja, János, mikor a börtön- ből kérdezi Jézust (Mt 11) kiléte felől. Azonban az Úr iránti engedelmesség egyikük részéről sem kérdőjeleződött meg, elbizonytalanodásukban sem. Szolgálatuk ebben a feltétel nélküli hűségben éri el csúcspontját. /UG/ „Egy lélek sem vész el!” Apostolok cselekedetei 27,21–26 „Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg őt” – így biztatjuk magunkat és egymást a bizonyságtételre. A hűséges kiállás és tanúskodás akkor is fontos, ha éppen reménytelennek vagy alkalmatlannak tartanánk a helyzetet. Az, hogy egy fogoly kerekedjen felül és mentse meg a viharban veszni készülők életét, éppoly valószínűtlen, mint maga a megmenekülés. Nyilván nem Pál hajózási tudása vagy bármi más képessége nyitott utat a menekülésre a hajón utazó 276 embernek. A legtöbb emberi tudás, bölcsesség is csak arra lett volna elegendő, hogy felmérje, nincs reális esély a megmenekülésre, legfeljebb a jó szerencsében bízhatnak. Pál azonban valami mást is tudott. Tudása a kegyelmes Istenről szólt. Arról, hogy van valaki, aki úr a tenger és a szél felett – a megmenekülésnek pedig az a titka, hogy erre a Valakire bízza magát. Ma sincs ez másként. S ha felelősséget érzünk a „velünk utazókért”, első- sorban nem az a kérdés, hol hibáztak, hogy ilyen bajba kerültünk, hanem hogy mi ne hibázzunk a hallgatással, hanem osszuk meg másokkal a meg-

--------------------------------------------

A jóság nem vak. Belső harcot igényel. Tudatában van mások és saját maga árnyoldalainak.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,
„Isten megadja azt, hogy utunkon a jóság szikrájával járjunk, mely lelkünk mélyén arra vár, hogy fellobbanjon.”
-,-,-,-,-,-,,-,-,-,,-,,-
Felbecsülhetetlen értéket jelentett, hogy a szív jósága élő maradjon a közösségben: „A szív jósága talán a közösség szépségének egyik legtisztább kifejeződése.”
-,-,-,-,-,-,-,-,-,--,
Ami egy kis közösségre igaz, igaz az Egyházra is. A „közösség” az Egyház egyik legszebb elnevezése . Ebben a közösségben a kölcsönös ítélkezéseknek nem szabad helyet kapniuk. „Ha az Egyház fáradhatatlanul meghallgat, gyógyít és kiengesztel, akkor válik igazán tündöklővé – a szeretet, az együttérzés, a vigasztalás közösségévé. Sohasem távolságot tartva, sohasem védekezően, hanem megszabadulva a szigorúság minden formájától. Az Egyház ilyenkor a hit alázatos bizalmát sugározza az emberek szívébe.”

-------------------------------

Tennivalónk a földi és a mennyei kincsekkel 1Timóteus 6,17–21 A földi kincsekkel akkor bánunk igazán jól, ha nem ragaszkodunk, azokhoz felettébb. Akkor jó nekünk, ha másokkal is meg tudjuk osztani anyagi javainkat. Ha valakinek az adatott, hogy pénzt ad a szegénynek szükségletei fedezésére, hát tegye! Adakozzon szívesen, javait ossza meg mással, de ne várjon érte semmi viszonzást! Ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjen, „hanem az Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk”. Ez megóv a gőgös lelkülettől. A mennyei kincsekkel egészen más a helyzet. Nem megszabadulni kell tőlük, hanem megőrizni őket, s ha lehet, még Jézussal hozzájuk gyűjteni (Lk 11,23). Legfőbb kincsünk az élet. Vigyázzunk rá! Nincs belőle több. Ne tékozoljuk el! Bár törékeny cserépedényben van, még- is megmarad az, ha az Istené lehet. Másik ilyen kincsünk az ige, amit Jézus tanítása szerint nem szokás a disznók elé dobni, hogy lábukkal széttapossák azt (Mt 6,7). Az ige olyan érték, amit ha megtartunk, úgy az is megtart min- ket. S végezetül kincsünk még az -az élettér is, ahol a mindennapjainkat éljük. Otthonunk, családunk, munkahelyünk, gyülekezetünk, ami mind-mind jó háttér számunkra az élet harcai között. Vigyázzunk hát értékeinkre, miközben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy „nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14)! /KTP/ Isten áldása nem tehető semmissé 4Mózes 22,41–23,12 Bármennyire is akarta Bálák, Moáb királya, hogy Bálám próféta átkot mondjon Izraelre, nem tehette. Pedig fizetett volna ezért ezüstöt és aranyat is, csak legyőzhesse Izraelt a csatában. Bálámot nemcsak egy szamár gátolta meg abban, hogy Bálák akarata valóra váljon, hanem maga Isten. „Isten találkozott Bálámmal... Az Úr pedig Bálám szájába adta igéjét.” Bálák gonosz terve így éppen az ellenkezőjére fordult. Átok helyett áldást közvetített akarva akaratlanul is. Bálám nem ronthatta meg azt, akit Isten nem ront meg. Nem kárhoztathatta azt, akit az Úr nem kárhoztatott. Bálám útja Izraelhez a görbeségek ellenére is egyenessé lett, mire eljutott a néphez. Isten áldása nem maradt ti- tokban. Félreérthetetlenül meghirdette Bálám által sokak füle hallatára. Bálák is értesült arról, volt is bosszúsága emiatt bőven. Bálák szándéka azért lett semmissé, mert Isten figyelt Bálámra, és Bálám is az Istenre, hogy azt tegye, ami nem hátrányára, hanem előnyére van Izraelnek. Isten ma is áldani akar. Talán ehhez minket is fel tudna használni. Készek vagyunk-e arra, hogy áldást mondjunk? Isten nem engedi, hogy bárki is semmissé tegye az ő áldását, hacsak nem mi magunk leszünk ebben részesek megtűrt bűneinkkel és azzal, hogy nem vigyázunk kellőképpen magunkra és arra, hogy csak azt tegyük és mondjuk, amit az Úr ad a szívünkbe és szánkba. /KTP/