Batta György: Egy mondat a szeretetről.

Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában,
Nemcsak jó anyák mosolyában,
Megannyi mozdulatában,
Lelkük minden zugában
Ott szeretet van

Nemcsak bölcs vének tanácsában.
Az évek ne a keserűséget teremjék benned - a mérget -
Hol szeretet van,
Ott szeretet van

És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban
Másokért dobban a költő-szív szakadatlan
Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban
Hol szeretet, van,
Ott szeretet van

Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak
S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban
Hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka
Hol szeretet van,
Ott szeretet van

S fönnmarad holtodiglan
Nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából
Marad csak roskadt sátor az idő viharától
S már nem az ujjak - dermedt pillantások
Simulnak enyésző testmezőkre
Mik eltűnnek örökre
Hol szeretet van,
Ott szeretet van

Nemcsak az estben aláhulló pehelyben
E máris tökéletesben, mert arányaiban
Jövendő világok váza - és remekben,
Mert simulásában, arcodra hullásában,
Ahogyan gyöngéden megérint az éjben -
Abban szeretet van
S hol szeretet van, puska nem dörren,
Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem váratlan,
Edényeit a vér nem hagyja el a testben,
Kering erekben, nem buzog sebekben,
Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van

Szamócafej a vércsepp - igézve nézed
Láthatsz fűszálat, áldott sörényes fákat,
Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat
Hol szeretet van,
Nem baj, hogy más vagy
Más a honod, a templomod, s nyelvedben,
Lélek-emelte versedben másként
Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok
Hogy mongolos az arcod - szabad
Hogy a szavak hozzád vonuljanak
Mint hegyből a nyáj
És senkinek se fáj, hogy bennük még
Véreid rakta, Szent István-látta
Tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak,
Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak -
Ott nem félsz

Élsz csillagfénnyel a szemedben
Nem gyűlöletben, hisz tudják:
Tüdő halványlik, szívmoraj hallik,
Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek
S lám, arcodon is közös a bélyeg
A hálál-sütötte enyészet
Nézheted, mint állat bőrén a jelet
Hol szeretet van,
Elpusztíthatatlan

Úri áradatból, az időfolyamból
Arany szemcséit kimoshatod,
S a világot belőlük összerakod,
Mint ködből a tornyok, felhőből az ormok
Ember s táj előragyog
Megláthatod minden keservek könnyét
Fájdalmak fekete gyöngyét mert
Minden mi kín, a lélek-fény útjain
Hozzád is átszáll
Veled is munkál - fáj

Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedő arcok
Szemükből a kiáltás roncsoló sugárzás
Fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben
Zengő kövekből hallik
Vizeken halál iramlik
Rémülten hordod kozmikus sorsod
Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam
Sodorja hullt falevélen -
Nincs menekvés földön-égen?
Kérded esetten, félelem-sebzetten,
Idő-szegekkel verten a létkereszten
Már-már abban a végső pillanatban ahonnan tovább nincsen
S ekkor fénylik fel Isten
Lelkedben, minden sejtedben
Általa emberré épülsz,
Már csak a jóra készülsz,

Röpít a kegyelem
Gyorsan, aranyló hit-burokban,
Virágzó, békét sugárzó,
S mint betlehemi fényözön
Elönti bensődet az öröm
Hogy benned szeretet van - kiapadhatatlan
Látod, hogy növi be a világot
Mint fénylő moha, arcok s virágok mosolya
Halál nem rettent, serkent: a jóra
Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz,
Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed
Akár egy cinege madárkát, a Földet
Ezt az árvát, ezt a vergődőt, vérzőt,
Lángokban égőt, csapzottat, meggyalázottat,
Simítod, ne remegjen,
Gyógyuljon, ne ernyedjen
Úri fán fényesedjen
Csak arról énekeljen:
Ahol szeretet van
Remény és Jövő van

----------------------------------------------

ALFÖLDI GÉZA : Heródesék nem változnak

Akkor Heródesnek, hívták,
Máma talán Pálnak, Jóbnak,
Csak a nevek cserélődtek,
Valójában nem változtak!

Akkor karddal gyilkoltattak,
Megfizetett bérenc-mással,
Rágalommal ölnek máma,
Halomszámra: hazugsággal.

Ülnek a hatalom örvén
Bársonyfedett arany trónra.
Akkor kardra támaszkodtak,
Ma bombára, lángszórókra.

Vágyuk: arany, hírnév, jólét,
Hatalom is örök élet.
S hiába a házuk körül
Ezerszám az őrök: félnek.

Akkor Jehovát idézték,
Ma Istenre hivatkoznak.
S egy istenük van, az arany!
Az volt tegnap, s az lesz holnap.

Rettegnek az igazságtól,
Egyszer valaki csak támad,
S halkan mosolygó szavával
Véget vet a hazugságnak.

Ölnek, lopnak, csalnak, csennek,
Szeretetnek nincs hely bennük.
A jóságról nem hallottak.
Nincs szépségük, nincsen lelkük.

Hazudnak ma épp, mint tegnap,
S holnapután: reggel, este...
S mézes-mázos törvényszóval
Tőrt vetnek a szeretetre.

Ártatlanok vére csorran.
Hullák piramisa épül.
Sátánt raknak az oltárra
Báránybőrbe mintaképül.

Éjszakáik: mámor, kéjek,
Csalót náluk mirtusz fogad:
Akkor késsel, ma mesékkel
Megölik a Krisztusokat.

Minden másul, szebbül, jobbul
Elsöpri a mát egy holnap.
Változik a föld, az ég csak:
Heródesék nem változnak!

Liebenau, 1949. december 25.