Munka

Az emberi tevékenység legnagyobb hiánya az önbizalom hiánya, a lelki tevékenykedés legnagyobb akadálya azonban az önbizalom. (Róth)

Nem érek rá! Egyértelmű azzal: Nincs szívem hozzá. (Spurgeon)

Aki az igazságot hirdeti, kell, hogy maga is igaz legyen. (Spurgeon)

A piszkos tál undort kelt, és a rajta levő falat akkor sem kell, ha egyébként tiszta és jó ízű. (Spurgeon)

Az embereket Jézus szeretetével megismertetni, - ez a lélekmentés nagy tudománya. (Spurgeon)

Szomorú dolog, ha egy igehirdető csak útjelző táblához hasonlít, amely másoknak mutatja az utat, de maga nem jár azon. (Spurgeon)

A haszontalan szolga ahelyett, hogy magát okolná, a munkahelyét ócsárolja.

Minden rossz munkás szidja a szerszámát.

Aki az embereket Istenhez akarja vezetni, annak Istentől kell az emberekhez megérkezni. (Koecker)

----------------------------------------------

Óhajaim hírmondói

Kicsavart tengely a Tejút láthatatlan két kerék között
Lelkem egy eleven szekér bizarr jelmezébe öltözött
S hánykolódik csillagködök izzásig feszülő csendjében
Parázsló nyomokat róva sugarakban sírom el fényem
Virrasztásra vág ablakot homlokomon minden pillanat
Homokórám kereng s forog - öröklétem tudata vallat -
Az útkereszteződések mentén őrt álló feszületek
Ítélnek rólam, pedig ők mindannyian belőlem lettek
Töveikből feketén fehér hollók röppennek fel - törnek az égre
Aláhulló tollpihéik öltöztetnek fel engem végre
Deres mezítelenségem helyére szikrázó gyolcsruhát
Ők adnak - mikor nevemben felkeresik az Élet Urát...  Pató Selam

-,-,-,,-,,,-,-,-,-,,,,,-,-,,-,-,,,-

2009 nyarán

Sohasem vártam még így a Telet... Az útjainkra hulló oltárterítőt,
S az alabástromfényén megtörő Végtelen az ÚR tündöklését.
Sosem vártam még így ítéletet! Mert fehér ruhámon, ím az ősz színvilága:
A kétnemű Föld bénító barnasága, Profán és szent szenvedélyek bíbora,
Intellektuális ideák sárga ragyogása, Féltékenysége, félelme -, elbukása,
Fakuló smaragdzöld remények; Ravatalukon a kékség mivé lett?
Napperzselt avaron térdelek - talán Pasztell ametisztkő a lelkem
Leheletfinom lilaságban Ítélet nélküli ítéletben... Mondom:
Sohasem vártam még így a Tél Lázcsillapító hűs kezét; - Égek! -
Közeli Fehér Messzeségek Ti hallotok, s köd-kezetek talán
Egy ajtót hasít a Lét falán, Melyen át a képtelen kép feltárja
Teljesen önmagát, s fehérségébe

Emel vissza -, egészen át!  Pató Selam

-----------------------------------------

Pillanatkép III.

Szememben Egek Tüzei égnek
Még most sem érted: Honnan jöttem?!
S tudni se akard: Merre tartok?!
Egybemosódnak Lassan a partok
És betelik a Sors Máról-holnapra
Együtt a Holddal Feltámad a holt Dal
És átzeng az Éjen Szíveken hasít át
Izzó-fehéren Kérlek, ne kérdezd:
Honnan tudom?! Néha átok
Számomra, Ahogy Látok
És hidd el: drágán Fizetek érte -
De az Élet a tétje!  Pató Selam
(2010. szeptember)

-------------------------------------

Lelki tájkép

Nézem a havat, látom a tájat, és emlékeim annyira fájnak,
hogy nem foghatja fel képzelet. Először látom így az életet...
Jelenem is és jövőm is a múlt, mely szikrázó fehérséggé fakult,
és beborít magával mindent. Piros reményem fák karjain leng,
mint üres hinta, sírva nyikorog, alatta behavazott lábnyomok,
Az égből test-meleg könny pereg alászállva jég szuronnyá mered,
vakító fény villan meg a hegyén, s a tar ágra felakasztott remény
csapongó árnyat vet a tájra - lassulva lebben előre-hátra...
Bár hullna inkább le az a hinta, ne írna űrbe, mint veres tinta,
ne fájna tovább lüktetése, kötelét vágná el a fagy kése.
Egy sercenéssel hunyna ki lángja! Végtelen téllel dacol e máglya...
mint örökmécs egy ősi sejtben - nyugvás lenne már megfagyni csendben...  Pató Selam

-----------------------------------