2016. január 30., szombat



Bízz az ígéretekben és hivatkozz rájuk!
"Mert Te ígérted ezt, Uram, Uram! Mert a Te áldásoddal szolgádnak háza örökké áldott lesz!" (2Sám 7,29).
Dávid itt egy ígéretre hivatkozva lép Isten elé, és kéri annak beteljesítését. Ez az igevers így kétszeresen is tanulságos a számunkra. Először, hogy komolyan bíznunk kell abban, amit az Úr megmondott, annak beteljesülését biztosra kell vennünk, azután már hivatkozhatunk Isten trónusa előtt ígéreteire.
Milyen jó dolog arra hivatkozni, amit az Úr maga ígért meg! Milyen jó elmondani Dáviddal: "Mert Te ígérted, Uram", hiszen ilyenkor Isten ígérete támasztja alá könyörgésünket.
Nem azért imádkozunk, mert kételkedünk, hanem mert hiszünk: Hitetlenül imádkozni nem illő dolog Isten gyermekei számára.
Nem, Uram, mi nem kételkedhetünk Benned, hiszen meg vagyunk győződve arról, hogy minden szavad nagy reménységek várására biztat minket. Egyszerűen csak mehetünk Hozzád, hogy kérjük, cselekedjél, amint megmondottad. Így kérlek, áldd meg szolgád házát, gyógyítsd meg betegeinket, mentsd meg a csüggedőket, vezesd vissza az eltévelyedetteket, erősítsd az istenfélőket. Urunk, add meg ruhánkat és eledelünket ígéreted szerint. Segíts meg minden munkánkban, kiváltképpen amikor az evangéliumot visszük szomszédainkhoz. Tedd munkatársainkat a saját munkatársaiddá, gyermekeinket saját gyermekeiddé. Áraszd ki áldásodat a jövendő nemzedékre, és add, hogy amíg utódaink a földön élnek, hűek maradjanak Hozzád. Ó Uram, a Te áldásoddal áldassék meg szolgád háza! Ámen.
------------------------------------------
Biztosan számíthatsz rá.
"Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban" (Zsolt 46,2).
Nem sokat ér az olyan segítség, amelyik éppen akkor hiányzik, amikor szükség volna rá. Az otthon felejtett horgony nem segít a tengerészen a vihar órájában. Hiába volt valamikor pénze az adósnak, ha most követelnek rajta egy összeget. Nagyon kevés a "biztos segítség"- nek nevezhető földi támogatónk. Az ilyenek rendszerint messze vannak, amikor szükségünk van rájuk, és még messzebb, ha már egyszer igénybe vettük segítségüket. De az Úr, a mi Istenünk mindig jelen van, amikor keressük, jelen van, amikor szükségünk van rá és akkor is, ha már többször is igénybe vettük segítségét.
Sőt, Ő több mint segítség! Biztos segítség! Biztosabb, mint a legjobb barátunk, mert Ő velünk van minden szükségünkben, biztosabb, mint mi magunk, mert mi néha elveszítjük a fejünket, Ő azonban mindig tudja a megoldást. Rá mindig számíthatunk, érezzük támogatását, együttérzését minden bajunkban. Rá most, ebben a sok bajjal küszködő korban is biztosan számíthatunk. Bízzunk hát Benne! Oltalmunk Ő, rejtőzzünk el Benne; erősségünk Ő, erősödjünk meg Benne. Segítségünk Ő, támaszkodjunk rá, biztos segítségünk Ő, próbáljuk ki ezt most mindjárt! Egy pillanatig sem kell aggodalmaskodnunk vagy félnünk. "A Seregeknek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk" (46,12).
------------------------------------------------
Betakar és megvéd
"Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége" (Zsolt 91,4).
Megragadó ez a kép! Ahogyan a tyúkanyó szárnyai alá veszi kicsinyeit, úgy védelmezi az Úr az Ő népét, és nyújt rejtekhelyet neki. Láttál-e már anyjuk szárnya alól kicsipogó csibéket? Hallottad-e már örvendező csipogásukat? Ugyanígy találhatunk mi is oltalmat Istennél, és nyerhetünk igazi békességet, mert tudhatjuk, hogy Ő vigyáz ránk!
Amíg az Úr szárnyai alatt vagyunk, megvédve érezzük magunkat. Különös volna, ha ez nem így lenne. Hogyne éreznénk magunkat biztonságban, amikor az Úr jelenti számunkra az életet, az otthont, a menedéket és a nyugodalmat.
Így az Ő nevében indulhatunk a harcba és tarthatunk ki benne, mert Urunk megvéd ott is. Pajzsra és páncélra van szükségünk, és ha őszintén bízunk Istenben, ahogy a csibe bízik a tyúkanyóban, megtapasztaljuk, hogy hűsége tetőtől talpig megvéd bennünket. Az Úr nem hazudik, Ő hűséges népéhez, ígérete biztosan megáll! Hűsége többet ér minden földi páncélnál, védelmében ellenállhatunk az ellenség valamennyi tüzes nyilának.
Jöjj én lelkem, rejtőzz az Úr kiterjesztett szárnyai alá, rejtsd el magad meleg tollai közé! Ott igazán boldog lehetsz!
--------------------------------------


Egy egészséges dózis a szeretetből

"A szeretet. nem sértődékeny, nem ingerlékeny, nem neheztel; nem számítja fel a vele szemben elkövetett gonoszságot - nem veszi figyelembe, ha igazságtalanságot kell elszenvednie. "

(1. Korinthus 13:4-5)

Tudtad, hogy a szeretetben járás jót tesz az egészségednek?

Ez így van! Az orvostudomány is bebizonyította. A kutatók felfedezték, hogy a gyűlölet stresszt okoz, és ez fekélyt, fejfájást és egy sereg más betegséget idéz elő.

Amikor a gyűlöletre gondolsz, talán az a fajta harag jut eszedbe, amit akkor érzel, ha valami komoly dolog történik. De a szakértők szerint nem ez okozza a legtöbb bajt. A kis dolgok a ludasak: például amikor a tisztítóban tönkreteszik a kedvenc ruhádat, vagy amikor az étteremben szaftot tesznek a krumplipürédre, pedig külön kérted, hogy ne tegyenek. Ismerős?

Csak gondolj bele, milyen sok feszültséget elkerülhetsz azzal, ha gyors vagy a megbocsátásra, ha az 1. Korinthus 13 szer int élsz, és nem számítod fel a veled szemben elkövetett gonoszságokat. Képzeld csak el a fizikai és érzelmi hasznát, előnyeit ennek!

Ha eddig megengedted magadnak, hogy a gyűlölet rendszeresen kötésben tartson, akkor ez talán lehetetlen álomnak tűnik. De nem az! Mert újjászületett hívőként Isten szeretete benned van.

Ha átadod magad ennek a szeretetnek, az szabaddá tesz. Emlékszel, amikor Jézus előszólította Lázárt a sírból? Lázár feltámadt, de még a halotti ruhái voltak rajta. Jézus azt parancsolta, hogy vegyék le róla a kötelékeket, hogy szabadon járhasson.

Jézus azt akarja, hogy te is ugyanilyen szabad legyél. Ezért kerülj Vele egyetértésbe. Mondd meg azoknak a halálos szokásoknak, amik kötésben tartottak: "Jézus nevében engedjetek el! Elhagyom a gyűlöletet, a meg nem bocsátást és az önzést, és ezentúl Istennel járok. A szeretet életét élem!"

Ne felejtsd el: nem kell ahhoz orvosi csoda, hogy megváltozzon az életed. Csupán egy döntésre van szükség, hogy átadod magad a szeretet erejének. Tedd meg ezt ma!
Igei olvasmány:
Példabeszédek 4:10-27

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése