Keskeny úton járva.
Hol keressünk? Hol találunk?
Véled, Urunk, nincs magányunk!
Megsegítesz minden percben -
Rendet tartasz életünkben.
Mindig ott élsz a szívünkben -
Erősítesz a hitünkben:
A létünknek teljes terén
Drága Kincsünk, legszebb Remény!
Dicső Jézus! Lelkünk hálás -
Te vagy nékünk a megváltás.
Kegyelmedért áldunk Téged -
Boldogság az Örökléted! Ámen!

------------------------------------------

Hívó harang.
Hív a harang hangos szóval -
Isten ellát minden jóval.
Tanítása csodálatos,
Te is legyél alázatos.
Mindig kérjed segítségül -
A mi lelkünk Véle épül.
Ha követjük, el nem veszünk -
Róla hittel vallást teszünk.
Élted az Úr egyengeti -
Származásod meg nem veti.
Ki bezárta a szívébe,
Megáldatik annak léte.
Bárhol is jársz, gondja van rád,
Epekedve szóljon imád!
Hálád legyen lankadatlan -
Boldog vagy te, mert veled van!

---------------------------------------------

K. László Szilvia: Tarisznyába való vers
Lehet szegény, aki gazdag,
s lehet gazdag a szegény,
csak az fontos, milyen kincs ül
bent, a szíved rejtekén.
Ha meg tanulsz mosolyogni,
észreveszed, ami szép,
rádöbbensz majd, amit te adsz,
mások azt nyújtják feléd.
Gyűjts magadnak igazgyöngyöt,
rakj el minden szép mesét,
ne hagyd, hogy a kedved rontsa
buta, bántó, rossz beszéd!
Ülj le néhány gondolattal,
hallgasd, hogyan hegedül,
mert ha veled van a fejed,
soha nem vagy egyedül!

--------------------------------------------

Hit.
Mi¬kor el¬in¬dul¬tunk, köd volt, alig láttunk,
– váll a váll¬hoz, kéz a kézben-
Csak hitünk volt:
nin¬csen em¬ber és nin¬csen is¬ten,
ki min¬ket a földre terítsen.
Most már a köd felszállóban,
– job¬ban látunk, tisz¬ta min¬den –
Csak a hitünk változóban:
van Em¬ber és va¬gyon Is¬ten,
ki min¬ket a Ke¬reszt¬re feszítsen.

---------------------------------------------------

FEHÉR RUHÁBAN.
Kivételes nagy kegyelem,
Az élet sáros mocsarában
Megtarttatni hűségesen
Hófehérszínű, szép ruhában!
Átvergődni mocsoktalan
S úgy lépni fel az Úr elébe.
Tiszta ruhában, zajtalan
Beolvadni a csendességbe.
Itt minden lárma, vad zsivaj
Csak megriaszt, de el nem kábít,
Mert nincsen olyan földi zaj,
Mi eljuthatna a halálig,
Mi átjutna az életen
Mely tündöklőn és hófehéren
Most indul át a végeken
S az Úr elébe megyen éppen.
Fehér ruhát ad ránk az Úr,
Úgy indít el a messzi pályán,
Jaj annak, kinek foltokat
Lát majd a fehér, szép ruháján.
Bármerre járj: el ne feledd,
Sorsodnak egy a hivatása:
Átmenni a világ felett
Hófehérszínű, szép ruhába’!
Nincs ennél szentebb hivatás,
Nagyobb öröm, tisztább varázslat.
Magasztos, égi hitvallás:
Megőrizni fehér ruhádat,
Megőrizni a szívedet,
Hogy méltó légy az égi fényhez,
Mikor majd Isten bevezet
A királyhoz, a Vőlegényhez.
Kivételes nagy kegyelem
Az élet útvesztő telében
Megtarttatni jó melegen,
Megtisztult szívvel, és fehéren.
Uram, nem kérünk egyebet
Az élet sáros mocsarában,
Mint, hogy meglássunk Tégedet
Hófehérszínű, szép ruhában… Kárász Izabella

----------------------------------------------------

UTOLSÓ MUNKÁS
A nap leszáll, és szőlőhegyek ormát
aranyozza az alkony, Istenem.
Munkásaidat látom fent mozogni,
Apró bogárkák, serény hangya-népek,
ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.
Munkálkodjatok, míg nappal vagyon –
mondtad, s elküldted mindannyiokat.
Mentek. Ki hajnalban, ki délelőtt, ki délben.
Verejtékük hullt zord szőlőhegyedre,
És felszállt áldozati páraként
s virágillat lett: édes öntudat
És boldog, tiszta lelkiismeret.
Hogy sürögnek ott fenn a hunyó napban,
aranyként csillan szürke hangya-testük,
már készülődnek lassanként haza. –
Egy óra még, és itt van a sötét.
Sötét, sötét: hogy száll a szörnyű szó,
éjszaka: hogy suhognak szárnyaid,
mily félelmes vagy, mily irtózatos,
még annak is, ki dolgozott napestig,
hát még annak, kit elhagyott a hajnal,
és elhagyott a délelőtt s a dél.
S kit a hanyatló Nap is így talál:
hivalkodva és haszontalanul.
Álltam valami messze piacon,
És tarka rongyként ráztam lelkemet.
Így tűnt a hajnal, így futott a dél,
és így jött rám a késő alkonyat.
Utolsó munkás és utolsó óra –
most itt állok a szőlőhegy tövén,
napszámodba szegődnék, Istenem.
Egy óra még, és itt van a sötét.
Ezt az utolsó órát add nekem! Reményik Sándor