Már nyugosznak a völgyek


Már nyugosznak a völgyek,
Az erdők s minden földek,
Már alszik a világ,
De míg eljő az álom,
A szívemet kitárom
S az Úrhoz küldök hő imát.

Ó nap, hová tűnél el,
Hová űzött az éjjel,
Mely harcban áll veled?
Te nem ragyogsz az égen,
De más napom van nékem:
Betölti Jézus szívemet.

Már rám borul az éjjel,
De bíztatnak reménnyel
Ott fenn a csillagok,
Hogy engem is a mennybe
Felvisz az Úr kegyelme,
Ha a földtől megválhatok.

A test nyugalmat áhít,
És leveti ruháit,
Halandóság jelit,
De Jézusom az égbe'
Öltöztet dicsőségbe,
Ha végórám elközelít.

Ti, fáradt tagok, mostan
Tegyétek le nyugodtan
A napnak terheit.
Vígadj, szívem, te is majd
Levetheted a bűt, bajt
S a bűn terhét, mely keserít.

Már álom jő szememre;
Ki vigyáz életemre,
Ha most elszunnyadok?
Izráel őrizője
Lesz házamnak védője:
Nem érhetnek károk, bajok.

Te légy, Jézus, oltalmam,
Nálad lesz jó jutalmam,
Hű szárnyaid alatt.
Te vigyázz csak, Uram, rám,
Nem árt akkor a Sátán:
Testem-lelkem békén marad.

Ti is távol s közelben,
Akik szerettek engem:
Békén pihenjetek;
A sötét éjszakába'
Az Úr világossága
Őrködjék hűn fölöttetek.  (Gerhardt Pál, 1607-1676)

---

Néked, mennyei Atyánk, hálát

Néked, mennyei Atyánk, hálát adunk,
Szent Fiaddal s Szent Lelkeddel imádunk,
Hogy minket e napon is megtartottál,
Lelki, testi eledellel tápláltál.

Bocsásd meg, kérünk, minden bűnünket,
Mikkel ma is megbántottunk tégedet.
Ez éjszakának is sötétségében
Védelmezz minket minden gonosz ellen!
Őrizz a Sátán nagy csalárdságától,
És minden lelki-testi nyavalyától!

Áldd meg csendességgel nyugodalmunkat:
Örömmel érjük felvirradásunkat!
Tarts meg bennünket mindvégig a hitbe',
Holtunk után vígy örök életbe! (Lőcse, 1720)

---

Ó lelkem szent nap sugara

Ó lelkem szent nap sugara!
Ahol te vagy, nincs éjszaka.
Bár földi köd ne szállna fel,
S látás elől ne fedne el.

Ha csendes est szememre száll
S szelíd álomharmat szitál,
Gondoljam azt, Egyetlenem:
Nyugodni jó a szíveden.

Reggeltől estig légy velem,
Nincs nálad nélkül életem;
Légy velem, ha az éj leszáll,
Nélküled rémít a halál.

Ha egy bolygó, bús gyermeked
Gúnyolta szód, mert tévedett,
Ne hagyd bűnben, Kegyelmes, őt,
Emeld fel azt a vétkezőt.

Virraszd, akit kór súlya nyom,
Ki koldus, áldd meg gazdagon;
Kit kín szorít, gyász keserít,
Légy álma, könnyű és szelíd.

Jöjj és áldj meg, ha ébredünk,
S világ útjá járunk-kelünk,
Míg jóságod szent tengerén
Majd el merít az égi fény.  (Keble János)