Bizonyságok fellege

„A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért hát, mi is dobjunk le magunkról mindent, ami akadályoz bennünket! Még azt a bűnt is, amely annyira tapad ránk, és el akar gáncsolni! Kitartással fussuk meg a versenyt, ami előttünk van!”

Zsidókhoz írt levél 12:1

Tavaly nyáron kipróbáltam magam egy kalandparkban. Kivártam a hosszú sort, megvettem a jegyet, beöltöztem és egy rövid oktatás után nekivágtam a pályának. Ami ezután történt valóban kalandos volt. A lentről egyszerűnek tűnő pályák közelről már nem voltak annyira vonzóak. Imbolygó, himbálódzó rudak, deszkák, és kötelek… és mindez jó pár méterrel magasan a fák között. A másfél órányi közdelem során néhányszor legszívesebben lemásztam volna. Végül mégis végigmentem a pályán, és fáradtan, izzadtan, de jóleső érzéssel nyugtáztam: megcsináltam.

Persze vannak az életben sokkal nagyobb kihívások, de ami bennünk játszódik a küzdelmek során nagyon hasonló. Engem két dolog motivált a pályán: az egyik, hogy ha már egyszer itt vagyok, végigcsinálom; a másik pedig az, hogy nem lehetetlen végigmenni, hiszen előttem annyi embernek sikerült már.

A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete felsorol jó néhány embert, akiknek sikerült végigmenni a pályán. Sokszor hithősöknek nevezzük őket, pedig sokkal inkább kitartó, hívő, egyszerű emberek voltak, akik látták a végcélt, bíztak Isten ígéreteiben. Kortársaik, környezetük és sokszor még a családjuk sem értették meg őket. A külső nehézségek ellenére mégis mentek, ahová Isten hívta-küldte őket. Hinni Istenben nem az evolúcíó tagadása, vagy más istenek elvetése. A hit példái arról tanúskodnak, hogy merték teljesen rábízni magukat Istenre minden dologban. Tisztelettudóan engedelmeskedtek. Nem láttak mindent előre, mégis hitték, hogy valóság az, amiről Isten beszél.

Életünk küzdelmeiben, ha győzni akarunk, két fontos dolgot kell megtennünk a mai Igénk szerint. Az első: vessünk el magunktól mindent, ami akadályoz a futásban. Tegyük le terheinket, nyomasztó bűneinket, tisztítsuk meg lelkünket, hogy szabadok lehessünk Isten lelke által. A második: tartsuk szemünket a célon. Krisztus már ott van, és vár ránk. Végigjárta utunkat, és azt mondja: „gyere, már nincs messze a cél!”

--------------------------------------

            Elsők és utolsók

„És ímé vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, a kik utolsók lesznek.” (Lukács ev- 13. fejezet 30. vers)

Az elbizakodottság gondolata örök kísértés Isten mindenkori népe számára. Hiszen könnyebb bűneinket takargatni, magyarázni, mintsem megbánni és elhagyni.

Így volt ezzel Izrael népe, mikor az Örökkévaló megtérésre, életük megjobbítására hívta őket küldöttei, a próféták által. Ők kiváltságnak tartották kiválasztottságukat, és hamis biztonság illúziójával áltatták magukat: „Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!” (Jer.7.4) Ez nem pusztulhat el és mi sem, aztán jött a babiloni fogság…

Jézus korában a farizeusok szintén úgy gondolták; a származás, hogy ők Isten kiválasztott népe, és a törvény megtartása duplán biztosítja számukra az örök életet.

És hány, és hány keresztény gondolkodik ma is így, engem megkereszteltek, imádkozom Jézushoz, olvasom a Bibliát, templomba járok, alamizsnát osztogatok, így nekem jár az üdvösség. Jézus fenti szavai ebből az önigazultságból ráznak fel.

Bizony kemény lecke a valódi megtérés útja. Pál végigjárta ezt az utat. Azt gondolta, törzsi hovatartozása, iskolai képzettsége, vakbuzgósága előnyt jelent az Isten országába való eljutáshoz.

Aztán rájött, hogy ez nem így van. „melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem” (Fil.3:7)

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef.2:8-9)

Így ő, aki elsőnek, aki valaminek hitte magát, rájött, hogy utolsó, hogy semmi, Krisztus kegyelme nélkül. Így mindenkinek elmondta:

„Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közül első vagyok én.” (1Tim.1:15)

Ma reggel gyere és elsőként álljunk Jézus elé beismerve utolsó semmi voltunkat.