Tedd, ne csak mondd!

"Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat."
János evangéliuma 14:21

Szeretlek. Hangzik el szádról, ki tudja hányszor, ki tudja hány lény felé ez az egyszerű szó. Szeretlek. De vajon hányszor követik tettek azt, amit kimondtál? Hányszor több vallomásod a hangok egymásutániságánál? Hányszor teszed is azt, amiből a másik igazán megérezné, felismerné, mit is érzel iránta. Hányszor mozdulsz meg a kimondott szót tettekre cserélni? Hányszor nyújtod ölelésre a karodat, hányszor fogalmazol meg elismerést, hányszor viszed le a szemetet, és hányszor várod friss vacsorával?

Hányszor ülsz le vele beszélgetni arról, mi történt Vele és veled aznap, hányszor hallgatod meg a kéréseit, a vágyait, és hányszor teszel azért, hogy ezek mint valóra váljanak?

Hányszor fordulsz igazán őszintén Isten felé csak azért, mert Ő is vágyhat a társaságodra? Hányszor történt meg, hogy nem kértél, csak hálát adtál neki? Hányszor mutattad ki a Vele kapcsolatos döntésedet úgy, hogy megtetted azt, amit csak kért tőled? Hányszor?

Ma itt egy újabb lehetőség arra, hogy megtanuld kimutatni mindazt, amit érzel a másik iránt. Ma itt egy lehetőség, hogy élj vele, hogy végre kezdj el igazán élni. Hogy végre ne csak a szavaiddal hozd le a csillagot az égről, hanem megpróbálj lépéseket is tenni felé.

A mai nap a tiéd, hát élj vele! Használd ki arra, hogy kimutasd szeretetet Isten és a többiek felé. Ma tegyél a szeretetért, és ne elégedj meg a szépen hangzó szavakkal! Ma szeress, és tedd azt, amire Isten rendelt!

---

Lelkesen végzett apró feladat

„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Luk: 16:10

Nemrégiben egy idősek otthonában jártunk. Mindig is csodálattal töltött el, hogy vannak olyan emberek, akik kedvesen, szeretettel végzik az idősek gondozását. Beléptünk az épületbe. Minden dolgozó, akivel a folyóson találkoztunk, szeretettel köszöntött. Az egyik szobában aztán újból átélhettem azt az érzést, amiről az első sorokban írtam. Egy gondozónő tízórait hozott az egyik idős hölgynek. Bár a hölgy morcos volt, és valamiért zsörtölődött, a gondozónő türelemmel, kedvesen fordult hozzá. Meghallgatta, majd kanalanként odaadta neki a tízóraira szánt gyümölcsjoghurtot. Amint elhagytuk a szobát, azon gondolkodtam, milyen nagyszerű, hogy vannak emberek, akik ilyen önzetlen szeretettel fordulnak a már lassan magatehetetlen idős személyek felé. Különleges ajándékot kaptak Istentől és ezt hűségesen, odaadással végzik.

A kijárat felé tartottunk. A bejárati ajtótól nem messze egy kis asztal mellett egy kedves hölgy állt. Már érkezésünkkor ott volt, de nem figyeltünk fel rá. Talán azért, mert feladata első látszatra eltörpült a többi feladat mellett, amit a munkatársai végeznek az idősek között. Most azonban, hogy egy kicsit várakoznunk kellett a többiekre, megfigyeltem, mit is tesz valójában. Mi volt ennek a hölgynek a dolga? Az asztalon egy fehér kapcsoló állt. Amikor valaki be szeretett volna jönni az ajtón, vagy esetleg távozni akart, ez a hölgy nem tett mást, mint kedvesen megszólította az éppen érkezőt vagy távozót, majd megnyomta a fehér gombot. Ő volt az idősek otthonában a portás. Beszédbe elegyedtem vele. Arra gondoltam, talán körforgásszerűen dolgoznak, és olykor- olykor rá is sor kerül. De tévedtem. Ez a kedves hölgy mindig a kapunyitás feladatát végzi. Olyan jó volt látni, hogy örömmel teszi, és nem érzi kevésbé fontosnak magát, a többi ott dolgozóval szemben.

Ránk milyen feladatot bíztak? Látványosabbat, vagy kevésbé látványosat? Lehet, hogy úgy érezzük, talán jobbat érdemelnénk, olyan feladatot, amire mindenki felfigyel, amit mindenki értékel.

A mai ige arra bátorít, becsüljük meg azt a kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot, amit ránk bíztak. Végezzük örömmel és szorgalmasan. Ha ezt tesszük, lehet, hogy idővel nagyobb feladattal bíznak meg; de ha nem tennék is, legyünk hűségesek a kevesen is.
------------------------------------------------------

A lelki élet fontossága
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?”
(Máté evangéliuma 16. fejezet 26. vers)

Ma reggel búcsút intettünk Jeruzsálemnek, az Olajfák-hegyének, a Getsemánénak, a via Dolorosának, és elindultunk lefelé a Jordán völgyébe, a kétszáz méterrel a tengerszint alatt fekvő Holt-tengerhez.

Amerre a szem ellát nincs más csak kő és homok. Bizony nehéz elhinni, hogy egykor, úgy 3700 éve ez a környék üde zöld volt és a most kopár domboldalakat valaha dús növényzet borította.

Pedig Mózes könyvében ezt olvassuk: „a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földe.” (1Móz.13:10)

És ez az akkor Éden kertjéhez hasonló vidék nemcsak megdobogtatta, de magához is láncolta Ábrahám unokaöccsének, Lótnak és családjának szívét.

Mert Lót, azt hitte, hogy Ábrahámmal szemben megnyerte a jobb részt. Úgy vélte a gondtalan élet, a gazdagság biztos alap lesz majd utódai számára. Ám a pompa, a földi dicsőség csaknem mindannyiuk vesztét okozta.

S milyen szomorú, hogy a világ ma sem tanult tragédiájukból, hiszen „semmit sem kívánnak az emberek jobban, mint a gazdagságot és a kényelmet, pedig ez szülte azokat a bűnöket, amelyek a síkság városainak pusztulását okozták.”

Akik örökkévaló érdekeik rovására szereznek gyermekeiknek világi gazdagságot és megbecsülést, azoknak rettenetes veszteségként kell elkönyvelni ezeket az előnyöket.

Lóthoz hasonlóan sokan láthatják gyermekeik vesztét, és épphogy megmenthetik saját lelküket. Életművük elvész; életük szomorú kudarc. Ha igazán bölcsen gondolkoztak volna, gyermekeiknek talán kevesebb földi vagyonuk lenne, de biztos jogcímet szereztek volna a hervadhatatlan örökségre. (E.G.White: Pátriárkák és próféták, 122.o.)