„És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.”(Koloss. 3. fejezet, 23-24. vers)

Régen, - de lehet még valahol ma is, bár nem divat, még a mai gyerekek is mások… - a szülők igyekeztek tiszteletre, illedelmességre és szófogadásra tanítani; ’Köszönj szépen!’, ’Tessék szótfogadni!’, ’Szépen leülsz és játszol!’, stb.

S ez a nagy ’jóság’ ment is egészen addig, míg anyu és apu otthon voltak, vagy a közelben, de aztán… Emlékszem, mikor húgommal egyedül maradtunk, milyen hamar alakult át az egész lakás csatatérré, az addig tabunak számító díszpárnák fegyverré váltak egy-egy párnacsatában, a porcelánok katonákká, stb,

Még az a szerencse, hogyha szüleink azt mondták; ’egy óra és itt vagyunk.’ az nagyjából stimmelt, így ki lehetett számítani, mikorra kell helyreállítani mindent.

Aztán ugyanez ment az iskolában is. Szünetben tombolás egészen addig, míg becsengettek. Aztán, amint a tanító néni belépett a terembe, szent Jánosokká, szent Gáborokká, no meg szent Szilárdokká váltunk…

Érdekes kétarcúság, ami ott él mindannyiunk szívében. Egy megfelelni vágyó én, aki tud viselkedni, aki igyekszik mindenben helytállni, aki munkahelyén szorgalmasan dolgozik, azért, mert ott a főnök, vagy hogy megdicsérjék, hogy több prémiumot kapjon… aki csak fél kiló sminkkel megy az emberek közé, hogy ne szólják meg…

És van egy természetes én, aki elengedi magát, akit nem érdekel, ha romokban áll a lakás, halmokban a mosatlan, a szennyes… hiszen úgysem látja senki. Vagy mégis?

S mert Isten mindent lát, még a szándékainkat is, mit ér az alakoskodás?

Épp ezért: Légy az, aki igazán vagy! Vállald fel, hogy nem vagy tökéletes! Ismerd el, hogy némely dologban trehány vagy!

Fogadd el bűnös önmagad és azt az isteni átalakító szeretetet, aki mindent megtesz azért, hogy együtt lehessen veled.

Így örömmel szolgálj már ma, Ővele!

-------------------------------------------------

Az igazságosság

Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem.

Jóel próféta könyve 2. fejezet 25. verse

 Szándékosan vagy gondatlanságból okozott, illetve baleset folytán bekövetkezett kár jóvátétele. Ennél lehetne sokkal bonyolultabban is megfogalmazni, mi is az a kárpótlás, de én most jelenleg csak ennyire voltam képes. Azért mindenesetre érdekes, hogy az Isten ad kárpótlást, azért, amit szintén ő adott vagy engedett meg.

Pusztított sáska, ellepte az egész földet, északról benyomulnak az asszírok, és akárcsak a sáskán ők is mindent elpusztítottak, de kárpótolva lesz a nép mindenért, amit elveszítettek.

Nekem ez így igazságosnak látszik. Az Isten ad valamit nekem, amit én később saját hibámból elveszítek, vagy tönkreteszek, majd újra megkapom azt az Istentől.

Egy nagyon egyszerű példán keresztül szeretném ezt érzékeltetni. Egy kisfiú (6-7 éves) aki nagyon szeret játszani (melyik nem szeret) nagyon vágyott egy olyan játékra, amivel minden óvodatársa játszott. Csak messziről leste a többieket, hogy milyen önfeledt szórakoznak egy bizonyos játékkal. Ez egy katona bábu volt. Közelben volt már a kisfiú születésnapja, és az apukája jól tudta mire vágyik szeretett kisfia, ezért megajándékozta őt egy ilyen bábuval. Azt azonban eddig nem említettem, hogy ez a kisfiú olyan volt, hogy amihez csak hozzáért, ütötte vágta, törte zúzta, ezért is nem nagyon hívták játszani az óvodatársak.  Amikor megkapta az ajándékot, úgy egy-két órán keresztül rendesen játszott, de amint megunta, széttörte. Kezeit, lábait kitépte. Mikor az apukája meglátta fogadkozott, hogy soha többet nem vesz neki semmit, és még szobafogságot is kapott. Azonban mikor a szobafogság letelt, a kisfiú apukája egy ugyanolyan kis katonával várta gyermekét. A kisfiú felfogása megváltozott, utána sosem tört szét semmit, mindenre különös módon ügyelt, mindenre nagyon figyelt.

Sokszor nem érdemeljük meg a jót, amelyben élünk, amink van, de az Isten valamilyen különös oknál fogva mégis úgy gondolja, hogy ott vagyunk hasznosak ahol vagyunk. Úgy gondolja, hogy amennyink van az pont elég, ahhoz, hogy Őt mindennél jobban szeressük. Ha el is veszítünk valamit, Ő mindig gondoskodni fog arról, hogy az embert támogassa. /…EZ A KEGYELEM!!!.../