Krisztusra várunk
Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap.Némák a titkok, nem válaszolnak.
Rejtő ködükbe szemünk nem láthat…De elültetjük kis almafánkat,
Bízva, hogy kihajt,Gyümölcsöt terem,
Titok a jövő. Sürget a jelen.

Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap. Némák a titkok, nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljunk, Mert tudjuk, ki jön:
Krisztusra várunk!
Ha hirtelen jön, ha észrevétlen, Munkánkban leljen, ne resten, tétlen!
Testvérek terhét vállalja vállunk!Mert tudjuk, ki jön:
Krisztusra várunk!-

 -,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
Lábnyomok
Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk: két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Õ mindig ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz: "Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem, azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem. S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"
Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak!"

ismeretlen szerzőtől Túrmezei Erzsébet fordítása

-----------------------------------------------

„LEFELÉ NÖVÜNK!’’

Ki is mondta? Juliska néni?Szeretetházi kis körünk
melyik fehér hajú lakója?,,Mi már csak lefelé növünk!“

Tréfába bujtatott lemondás.Vagy nem is az: boldog titok!
Valami, amit egyre jobban és sürgetőbben áhítok.

Mindennap csak lefelé nőni:kisebbé lenni szüntelen,
hogy Krisztus növekedjék bennem,s mindenben minden Ő legyen!

Őt dicsérje minden lehelet! Őt áldja minden szívverés!
Így nőni lefelé! Van ennél boldogítóbb növekedés?!

Ez legyen a mi drága titkunk,aranymosolyú örömünk,
hogy Ő lesz bennünk mind nagyobbá, s mi már csak ,,lefelé növünk’’.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
--LEFELÉ TARTUNK?
Lefelé tartunk, mondják rólunk az emberek,
ha fakul szemünk fénye és hangunk megremeg.
Sajnálkozó mosolyt is meg-megfigyelhetünk,
amikor kihagy néha az emlékezetünk.
De bánkódjam miatta? Az óra lepereg,
S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!

Lefelé tartunk, mondják. Lépteink lassúak,
óvatosak... Nem várnak derűs, fényes utak.
Halkabb a szó csengése, nehezen halljuk már,
s veszít melegéből a kedves napsugár.
De bánkódjam miatta? Ha dermeszt a hideg,
Vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!

Lefelé tartunk, mondják. De biztatón ragyog
felénk Isten mosolya: Ne félj, pajzsod vagyok!
Fáradt gyermeket hordoz az erős égi kéz.
Szólít. Szava színarany és édes mint a méz.
Mit bánkódjam, ha szívem Isten állítja meg,
S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!

Lefelé tartunk, mondják. Nem! Fölfelé megyek!
Hallom már a távolból a győztes éneket.
S látom, fehér ruhában, királyi trón körül
Nagy nyomorúságból jött, boldog sereg örül.
Utam nem lefelé tart, csak a cél közeleg!
Vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!

Már meghallgatott!
„Ők még beszélnek, Én már meghallgattam!”
csodálatos ígéret!
Teljesedése felsorolhatatlan!
Mint amikor Élim kicsiny lakói Tüzelőért könyörögtek térden,
Mert fogytán volt, és kemény volt a tél…S még imádkoztak, amikor begördült A fával megrakott szekér,
Mert egy gazdát arra indított Isten, Hogy kicsinyein így segítsen.
Így lett a könyörgésből hálaének!
Felsóhajtunk: Bár mindig így lehetne!De ha évekig várunk feleletre,
S megfáradunk… halványul a reményünk…Nem teljesül, amit könnyesen kérünk.
Hol az ígéret? – kérdezzük lankadtan. „Ők még beszélnek, Én már meghallgattam!”
Aztán titkokat tár a Szentlélek, Atyánk szívébe látó ablakot –
Rejtelmek nyílnak, csoda-messzeségek…
Lehet, várni kell, szállhat évre évünk, Mégis szent valóság: Mi még beszélünk, Ő meghallgatott! Már meghallgatott!
-------------------------------------------
AMÍG LEHET

Ha édesanyád is öreg lett,
és te magad is „öregebb“,
ha - miket addig meg se érzett -
nem bírja már a terheket...
ha kedves hű szeme se lát úgy
az életbe, mint azelőtt,
ha lába ügyefogyottan
nehezebben hordozza őt:
legyen támasza erős karod,
és kísérése örömed!
Üt az óra, amikor sírva
utoljára kísérheted.

És ha kérdez, felelj a szavára!
Ha újra kérdez, akkor is!
Ne türelmetlenül! Gyengéden,
ha megkérdez, harmadszor is!
Magyarázz meg mindent derűsen,
ha valamit nehezen ért!
Üt az óra, melyben
tőled többé semmit se kérd.
németből: Túrmezei E.

--------------------------------------------

A „TÉTELEK KAPUJA” ELŐTT
Papírlapra írta,
Fakapura szögezte,
450 éve már…
Ma Wittembergben érckapu fogad.
És Luther 95 tétele ércbe öntve vár.
Csendben tetűzgeted.
A fakapu
Tűz martaléka lett.
A tételíró kéz elporladt a vártemplom alatt,
A kripta ölén.
Az ércbetűk sora
Keményen, hidegen
Szemedbe néz.
Őszi nap vet rá bágyadt sugarat.
Késő zarándok olvasd, örülj:
Így megmarad.
+
Valamikor
riadó volt, nem hideg ércbetű.
Lázas tekintetű
Polgárok és diákok olvasták és vitatták…
Másolták… szájról-szájra,
Kézről-kézre adták…
Nyomában
Kigyúltak az arcok, a szívek.
Nem érckapun,
Nem papíron,
Szívekben élt, dobogott, lüktetett,
Mert erő volt és Evangéliom!
+
S amíg ragyog az ércbetűk sora,
Egyért sóhajtok,
Késő kor késő vándora:
Ne merevüljön szánkon és szívünkön
az üzenet
halott formákba, hideg ércbetűkbe!
Legyen olyan élet-erőtele,
Mint 450 éve Luther Márton
Hatalmas 95 tétele!
A VÉGIGCSÓKOLT BIBLIA
Sok porosodó, drága Biblia,
ha kinyitását mindhiába várja,
lenne nagy örömest
távoli vak testvérünk Bibliája.

Elveszítette mindkét karját,
rászakadt a vakság éjjele.
De felragyogott néki Krisztus,
és az élete fénnyel lett tele.

Szomjazott az Ige kristályvizére.
Hogyan is olvashatna Bibliát?
Keze sincsen, hogy betűit tapintsa,
és nem betűzheti, mint aki lát!

Mégis Bibliát olvas!
Előtte vakírásos Bibliája.
Nyelvével tapintja ki betűit,
s lelke az Ige mélységeit járja.

Így csókolta elölről-végig többször
Isten szent könyvét. Az az élete,
vigasztalása, kincse, békessége!
S Bibliája sokunk ítélete.

Éhezzük-e, ahogy ő éhezi,
és látó szemünk tapad-e úgy rája?
Nem vádol-e bennünket távoli
testvérünk végigcsókolt Bibliája?!