Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az Úr.” Ézsaiás könyve 25:8

Nem könnyű szembenézni a halállal, különösen, ha valaki hozzánk közeli hal meg.

Talán a legnehezebben érthető dolog a földön, hogy valaki meghal és egyszerűen megszűnik létezni.

 A tehetetlenség érzése, ami ilyenkor úrrá lesz rajtunk semmihez sem hasonlítható.

Miért kell elvesztenünk szerettünket? Olyan kegyetlen a halál!

Valaki, akit szeretünk, aki oly sokat jelent nekünk egyszerűen eltűnik az életünkből.

Olyan ez, mintha egy családi képet néznénk, amelyen lassan elhalványulnak és idővel eltűnnek a családtagok.

Magunkra maradunk, s végül a mi képünk is elhalványul.

Ha nekünk, felnőtteknek nehéz megérteni, mi is a halál, mennyivel inkább nehéz a gyerekeknek. Kisfiunk a „Miértek” korszakát éli. Lépten-nyomon kérdez, mindent tudni akar. Nemrég meghalt egyik dédnagymamája (nagymamám). Azóta folyton mondogatja:

 „Matild mama sajnos meghalt. Már nem él.” És hogy megértse, mi is történt vele, tovább kérdez: „Miért halt meg?”, „Most hol van?”, „Mikor találkozunk vele?”.

 Kérdéseit gyakran megismétli, így újból és újból elmondjuk neki, hogy bár Matild mama meghalt és most pihen a sírban a temető kertben, egy napon találkozni fogunk vele

. Mert amikor eljön Jézus a felhőkön, a sírok megnyílnak és újból találkozhatunk szeretteinkkel. Ezt el is raktározta kis elméjében, míg egy reggel férjem két nagypapájáról mesélt nekünk. Kisfiunkra nézve ezt mondta szomorúan: „Sajnos te nem ismerhetted őket!”. Legnagyobb meglepetésünkre kisfiunk ragyogó arccal, kitörő lelkesedéssel szólalt meg és a következőket mondta: „De Apuci! Amikor Jézus eljön értünk a felhő szekérrel, kinyílnak majd a sírok és találkozni fogok velük.” Micsoda lelkesedés! Nem fért kétség szavaihoz.

És valóban így lesz! Erről szól a mai ige. Isten véget vet a halálnak, lehajol hozzánk, s saját kezével örökre letörli szemeinkről a könnyeket. Akkor majd az elhalványult családi fényképeken újból megjelennek szeretteink, s örökre együtt leszünk, mert ezt ígérte az Úr!

--------------------------------------

Kártyavár

„Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt.”  Prédikátor könyve 3:14-15

Kemény volt az elmúlt hét, vágyak, álmok dőltek össze benned, mint egy kártyavár, jelenleg pedig csak ülsz a romok felett, szemed a távolba mered, és fogalmad sincs, hogyan tovább. Vagy kértél valamit Tőle, a válasz pedig a fullasztó hallgatás volt, és nem érted a miérteket. Kérdések gyötörnek, és nem találod a megoldást. Talán úgy érzed, mindenki teszi, amit tenni akar, nem számít sem Isten sem a másik, mindenki a maga ura, és az önzésnek, kizsákmányolásnak, gonoszságnak nincsen határa. 

Legyél bármelyik névtelen a felsoroltak közül, lásd meg, ma reggel neked szólnak ezek az igék! Rajtuk keresztül Isten üzen: Ő uralkodik. Még mindig. Akkor is, ha úgy látszik, minden a feje tetejére állt, mindenki teheti, amit a saját akarata diktál, Ő kezében tartja az eseményeket. Ebben a világban minden percről percre változik, de Ő örök, és amit tesz, az is megáll az idők végéig. Ő lehet életed biztos alapja, bátran kapaszkodhatsz belé.

Nem számít, hogy léted útvesztője most éppen felfelé, vagy lefelé visz, Isten gondot visel, még akkor is, ha nehéz ezt meglátnod. Ő veled küzdi végig a nehézségeket, és veled örül a vidám napokban. Rábízhatod a kérdéseidet, összeomlott kártyaváraidat, mert Ő majd előkeríti azt is, ami egyszer már tovatűnt. Előtte nincs lehetetlen, és ha a dolgok nem is úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd, a gondviselése biztos, és a történt végén összeáll benned is a tökéletes kép. 

Hát emeld fel fejed, és nézz szembe bátran azzal, ami a következő héten vár rád! Isten kezében tartja az eseményeket. Kapaszkodj Belé, az Ő uralmába, gondviselésébe, és merd rábízni életed vezetését!

Kié a szíved?

„Az odafenn-valókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”

Kolossébeliekhez írt levél 3. rész 2-4 versei

Nemrég egy hivatalos ügyet intéztem. Az egyik ügyfél otthon felejtett valamit, Odafordult a férjéhez: - Drágám nem ugornál el azért a papírért? A férfi persze azonnal ugrott, mi pedig vártunk. Eltelt annyi idő, ami alatt illett volna megérkezni. Erre a feleség felhívta és táv irányítva rávezette, hogy hol az az okmány. Ezek a férfiak! – buggyant ki belőle. A jelenlevő hölgyek sorra mondták el, hogy mennyire csak egy dologra, vagy talán annyira sem képesek figyelni a férfiak.

Sok ember úgy gondolja, hogy képes több felé is figyelni. A hívők úgy gondolják, elég az Istennek, ha az egyéb tevékenységek mellett a mennyeiekkel is törődnek.

Egy lány azért szakított udvarlójával, mert míg telefonon beszéltek, érezte, hogy az nem figyel rá, hanem játszik a számítógépen. Figyeljük meg mit ír E.G White a tanitványságról!

--------------

"  A Szentlélek munkája csendes és észrevétlen, de eredményei mégis nyilvánvalóak. Ha szívünk Isten Lelke által megújult, életünk bizonyságot tesz erről a tényről. Bár önmagunk nem változtathatjuk meg szívünket, nem állíthatjuk vissza az Istennel való összhangot, s bár jó cselekedeteinkre nem építhetünk és bennük nem bízhatunk, életünk mégis kinyilvánítja, hogy Isten kegyelme bennünk lakozik. Változás áll be életünkben és szokásainkban. Tisztán, határozottan látható a különbség a között, amik voltunk és amik újjászületésünk óta vagyunk. A jellem nem az alkalomadtán való jó vagy rossz cselekedetekben nyilvánul meg, hanem a mindennapi megszokott szavakban és cselekedetekben.
  Igaz, hogy Krisztus újjáteremtő ereje nélkül is élhetünk külsőleg kifogástalan életet. A befolyásra, tekintélyre való törekvés, a vágy arra, hogy mások megbecsüljenek, arra bírhat bennünket, hogy kifogástalan életmódot folytassunk; önbecsülésünk is visszatarthat a bűn látszatától is. Az önző szív is cselekedhet jót. Miképpen állapítsuk meg tehát, hogy kinek az oldalán állunk?
  
  Kié a szívünk? Kivel foglalkoznak gondolataink? Kiről és miről beszélünk legszívesebben? Kié leghőbb érzelmünk és legjobb erőnk? Ha Krisztuséi vagyunk, gondolataink feléje irányulnak. Övé legédesebb érzelmünk. Akkor mindenünket - amik vagyunk és amivel bírunk - neki szenteljük. Kívánunk hozzá hasonlítani, óhajtjuk Lelkének leheletét; vágyunk akaratát teljesíteni és neki tetsző életet élni. ” (Jézushoz vezető út, A tanítványság próbaköv

Az állhatatos imádság

„Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy azt hirdethessem.”

Kolossé gyülekezetének írott levél 4:2-4.

Egyik barátom mentős sofőrként töltötte polgári szolgálatát. Elmesélte, hogy egyszer egy nagyon súlyos beteget szállítottak a kórházba. Az idő szorított, de az útszakasz igen forgalmas volt. Bekapcsolta hát a szirénát, és taposta a gázt, ahogyan csak tudta. Az autósok lehúzódtak az útpadkára, útkereszteződésnél megálltak, csakhogy előre engedjék a mentőautót. A sofőrök jóindulatának, no és persze barátom forma-1-es vezetési stílusának köszönhetően nemsokára be is értek a kórházba, ahol egy másik stáb várta őket, és rohantak a beteggel a műtőbe. A műszak végén barátom indult haza, de a folyosón szembetalálkozott a műtős orvossal, aki megszólította:

- Ön vezette azt a mentőkocsit, amivel a ma délutáni súlyos beteget hozták?

- Igen. – válaszolt csodálkozva a mentős.

- Ha még 2 perccel később érkezik a beteg, nem éli túl. – mondta az orvos.

Barátomat kirázta a hideg. 2 percen múlt az élete? Pedig azt a 2 percet könnyen el lehetett volna veszíteni a zsúfolt városi forgalomban. Aztán végiggondolta, hogy mindez nem csak rajta múlott. A beteg megmeneküléséhez minden egyes sofőr hozzájárult, akik lehúzódtak az út szélére, akik megálltak az útkereszteződéseknél, akik helyet csináltak a piros lámpánál tornyosuló sorban. Ha a sok ember közül néhány hanyagul veszi a szirénázó mentőautót, és nem ad neki elsőbbséget, könnyen a beteg halálát okozhatta volna.

        El tudom képzelni Pál apostolt, ahogy ott ül a szirénázó mentőautóban, személyiségének megfelelően tövig nyomja a gázt, és csikorgó kerekekkel veszi be az éles kanyarokat; mindezt azért, hogy Isten örömüzenetével megmentse az embereket. Csakhogy ő maga is belátja, hogy egyedül kevés feladata elvégzéséhez, ezért arra kéri a hívőket, imádkozzanak kitartóan érte. „Krisztus titkának szólása” nem csak a lelkészek, gyülekezeti elöljárók, és a neves szónokok tehetségén múlik. Ez egy olyan összmunka, mint a mentőautó útja. Ha csak látszólag jelentéktelen dologgal járulunk is hozzá Isten örömüzenetének továbbításához, akkor is (örök)életet menthetünk. 

-------------------------------------------------