„Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levõ dolgot… Mert bizony egybegyûltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével,… És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, a hol egybegyûltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.” (Ap.Csel.4,24,27,31)
Olvasandó Ap.Csel.4,23-31
A tegnap Szentháromság Vasárnapját ünnepeltük. Milyen csodálatos vezetése Istennek, hogy a mára kijelölt igeszakaszban az apostoloknak éppen ezt a vallomását, imádságát olvashatjuk, melyből kiderül, hogy ők értették ezt az egységet, az Egy Isten megjelenésének hármasságát.
Az Atya a teremtő, aki alkotott mindent. Amint a Jelenések könyvében olvassuk egyik lábával a földön, a másik lábával a tengeren áll. A világ teremtése óta szeret bennünket és gondoskodik rólunk.
Szent vagy örökké, Atya Úr Isten
A magas mennyekben,
Ki teremtettél és megtartottál
E nyomorult testben.
A Szent Fiú, Jézus, az engedelmes Gyermek. Az Atya küldötte, akit felkent, akivel az történt, amit az Atya keze és tanácsa eleve elvégzett, akinek fő feladata volt, hogy általa megismerjük az Atyát, aki az Atya szeretetét hozta.
Szent a mi Urunk, Úr Jézus Krisztus
Kit értünk bocsátál
Kivel megváltál, hogy testünk miatt
Lelkünk el ne vesszen.
Szentlélek Isten , aki által Jézus az első lesz életünkben. Ő vezet gondolatainkban, tanácsol, bátorít, bölcsességet ad, bűnvallásra késztett.
Általa egy új közösségbe tartozunk és összetartozunk.
Nem hagyja híveit bú-bajban sohasem
A rossztól óvja meg, Itt s túl az életen.
Bárcsak ilyennek látnánk mi is Istenünket, bárcsak tudnánk mi is igy imádkozni, bárcsak rólunk is elmondhatnák: a hívők sokaságának szíve-lelke egy vala.
Az Atyát és Fiút és a Szentlelket áldom
A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három,
Aki úgy szól ma is, ahogy régente szólt,
Nem változik, az Ő, és az lesz, aki volt.
Imádkozzunk, hogy Isten Lelke által cselekedje velünk is, hogy az Ő beszédét bátorsággal szóljuk, legalább olyan bátorsággal, mint, ahogy a világ beszédét forgatjuk.  Ámen.

------------------------

           
„És szemeiket reá vetvén a tanácsban űlők mindnyájan, olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját.” (ApCsel 6, 15)
Olvasni: Apcsel 6, 8-15
István nagy csodákat és jeleket tett a nép körében Jézus Krisztus neve által. Munkája áldást jelentett és a gyülekezet, a nép felfigyelt rá. Elsősorban azok figyeltek fel rá, akik közé ő maga is tartozott: a hellenista zsidóság tagjai. A hellenista zsidóságot azok a diaszpórabeli zsidók alkották, akik újra letelepedtek Jeruzsálembe, gyakran saját zsinagóga-gyülekezetet alapítottak a honfitársi együvé tartozás alapján. Ezek az emberek vitatkoztak Istvánnal. Viszont ők elsősorban nem az igazság ismeretére akartak eljutni, hanem saját igazukat akarták érvényesíteni. Akik nem tudnak ész érvekkel győzni, azok győzni akarnak a hamisság fegyvereivel. István ellen „eljárást” indítottak, a nagytanács elé hurcolták. Hamis tanúkat állítottak ellene. A történet hasonlít Jézusnak a nagytanács előtti vádoltatásához. Két vádpont merült fel István ellen: káromolta Mózest és Istent, és a szent hely, azaz a templom ellen beszélt. Ezekkel a vádakkal utaltak arra, hogy Jézus is bírálta a törvény és a templomi kultusz korabeli gyakorlatait, és István, mint Jézus szolgája ugyanazokat a tanításokat adja tovább a gyülekezetnek. A vád súlyos, hiszen a zsidóság tanításának alappilléreit támadta meg. Aki Isten nevét káromolja, arra halálbüntetés várt.
A kihallgatás során a nagytanács tagjai figyelték Istvánt, szokás volt ez a kihallgatások során. Kérdezés közben leginkább a vádlott arcát nézték, mert úgy tartották, hogy Isten jelt ad nekik a vádlott arcán. Isten valóban jelt adott nekik, mert arca ragyogott, mint egy angyalnak az arca. Isten Lelke felragyogott rajta. A vádlottak padján lévő hűséges szolgának Isten a védője.
Elhiszed-e magadról, hogy Isten a megpróbáltatások idején is Istened akar maradni, és a te védelmeződ, őriződ akar lenni?
---------------------------

„Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat meg ne szóljuk.” Ap.Csel. (4, 20)
Nem sokkal korábban hangzott el  a Szentlélekkel beteljesedett Péter apostol pünkösdi prédikációja, amelynek háromezer megtért ember volt az eredménye. Kevéssel utána arról olvasunk, hogy Péter és János, az imádság órájára menve, egy születésétől fogva sánta embert gyógyítanak meg. Jótett helyébe jót várj – tartja a közmondás. Sajnos nem ez történik. Az apostolok nem mindennapi dolgot cselekszenek, hiszen ez a szerencsétlen ember már negyvenedik életévét tapodja. Hosszú ideje éli nyomorúságos életét, és most hirtelen, egy csapásra megváltozik minden az életében. Azt várná el az ember ezek után, hogy Pétert és Jánost mindenki a tenyerén fogja hordozni. Lesznek ugyan, akik álmélkodnak a történteken, de azok, akik a leginkább kellett volna, hogy lelkesedjenek az eset kapcsán – a vallási vezetők-, a leghevesebb ellenállást tanúsítják irántuk, börtönbe csukva őket. Meg akarják tiltani nekik, hogy a Jézus nevében szóljanak és cselekedjenek. Hála és köszönet helyett börtön és tilalom jut nekik osztályrészül.
Ma sem várhatunk a jótett helyébe jót. Ha valakivel szemben kedvességet tanúsítsz, szeretnéd ugyanazt visszakapni. –Nem várok érte semmit, de legalább annyit, hogy megköszönje – mondjuk sokszor. Pedig a hívő ember, aki a Jézus nevében tesz valamit, nem gondol a köszönetre, mert tudja, hogy egész életében sem tudja meghálálni azt, amit az Úr tett érte. Egyébként is Jézus volt az, aki cselekedett általa, ezért neki jár egyedül köszönet és hála.
Ez derül ki az apostolok szép és lelket gyönyörködtető bizonyságtételéből is. Nem tehetjük, nem vagyunk képesek rá, hogy elhallgassuk, amit láttunk és hallottunk Jézustól. Még ha akarnánk, akkor sem tudnánk ezt megtenni – mondják ezek az emberek. Ezeknek a szavaknak az igazi értelme csak azok előtt világos, akik már tudják, mit jelent Szentlélekkel betelve élni. Olyasvalami ez, mint amiről Jeremiás próféta beszél: „Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna a szívemben, az én csontjaimba rekesztve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem” (Jer. 20, 9).
Ámde a beszéd kényszerűsége nem minden esetben kötelező. „Sok hallani és látni valót lehet, – sőt kell elhallgatni, ha a békesség megváltásáról van szó”- mondja az egyik helyen Kálvin. Sok baj kerülhető el, ha az ember nem tesz mindent szóvá, vagy nem menetrendszerűen reagál le mindent. Megmarad a békesség a családban, a barátság nem sérül, nem lesznek nehezen gyógyuló lelki sebek, és így tovább.
Két dologra figyelj ezután: Tégy bizonyságot Jézusról ahányszor alkalmad adódik, és a békesség megőrzése érdekében tanulj meg néha hallgatni. Kérd a Szentlelket, aki bátorságot és bölcsességet ad mindkettőhöz! Ámen.
-----------------------------

            “…és miután előszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket. Ők annak okáért örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek. És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.” (Ap.Csel. 5,40-42)
A verés egyfajta pedagógia, az elrettentés a cél, hogy olyasmire vegyék rá a megvertet, amit nem akar tenni, vagy, hogy ne tegye, amit tenni szokott. Mai modern világunkban nem legális ez a fenyítés mód, s lehet, hogy az erkölcsi romlás, s dekadencia valahol ennek is köszönhető, neveletlenek lettek, akik szülök és nevelők. De persze ez csak kitérő és semmi köze a fenti igéhez, mert a hitvallás az, ami hiányzik, az ige ugyanis arról beszél, hogy az erőszak nem igazán jó megoldás, de a bizonyságtétel az.
Az apostolokat elfogják és bezárják, aztán megtiltják, hogy Jézus nevében prédikáljanak, s mielőtt elengednék jól meg is verik őket nyomaték gyanánt. Az ember azt várná, hogy hazamennek lógó orral, nyalogatják a sebeiket s felhagynak az evangélium hirdetésével. Vagy ha emlékszünk arra, amit Péter mondott legelső kihallgatása után, „Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” – akkor jó, esetleg elmennek máshová és ott hirdetik tovább az igét. De ezek nem, kapnak egy verést s örülnek neki. Ezeket jól elagyabugyálják s még ők hálásak. Hálásak, mert Krisztusért viselnek el megpróbáltatást és terheket. Egyrészt ismét beigazolódott, hogy Jézus igazat beszélt, hisz előre megmondta, hogy ilyen dolgok fognak bekövetkezni, másrészt büszkék, hogy méltókká lettek arra, hogy Jézus Krisztus nyomában járjanak, hisz őt is megverték, sőt megölték miattuk. A hagyomány szerint a tanítványok közül egy kivételével mind mártírhalált haltak Krisztusért, viszonzásul, de nincs gáz örök életet adhat az Úr Jézus!
Jézus érted is meghalt! Te mit vállalnál be, mit viselnél el, mit tennél meg érte? Vállalod, hogy néha időt szánj rá? Vállalod, hogy talán lenéznek, megvetnek hited miatt? Talán börtönt és verést is vállalnál? Könnyű jóllakottan az éhségről fecsegni, de tudod, hogy vannak a világban ma is olyan helyek, ahol az embert, csak azért mert keresztyén lefejezhetik? Ha ott élnél, akkor is bevállalnád Krisztust? Ne válaszolj, csak gondolkozz el rajta, mit tett Ő, mit tettek az apostolok és mit teszel te…
A tanítványok, nem szűntek meg továbbra sem tanítani…, templomban, házanként, mindenhol Jézus Krisztusról tettek bizonyságot. A Szentlélekkel átitatott ember ilyen. Legyetek ti is ilyenek! Ámen.