"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."

"Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt. Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet. És monda nékik: Hogy nem értitek hát?" Márk 8,19-21

Az evangéliumokban Jézus többször is furcsa számolásra ösztökéli a tanítványokat:

Adjátok össze! Vonjátok ki! No, mi az eredmény?

Miért volt érdekes ez számolás?

Gondoljuk csak el a Keresztyén matematika mindég így szól:

10 – 1= 11!!

Segít a válaszban, ha elképzeljük a kenyércsodát.

Ott van Jézus, és azt a rá jellemző három mozdulatot teszi meg: veszi a kenyeret.

Gondolom, felemeli. Hálát ad, és megtöri.

Majd odaadja tanítványainak.

De vajon kinek adta oda tényleg?

Az öt kenyeret hogyan osztotta tizenkétfelé?

Vagy nem osztott volna mind a tizenkettőnek?

Csak nézelődött volna némely tanítvány?  Nem hiszem.

A maradék tizenkét kosár azt mutatja, hogy valószínűleg mind a tizenkettő kapott egy kis darabot, ment megtörte, odaadta valakinek, aztán megint megtörte, odaadta, és még mindig maradt, még mindig maradt, és a végén mindegyikhez került egy kosár, abba szedték a maradékokat.

 Hasonlóan történhetett a négyezer emberrel, ahol hét kis kenyeret találtak az apostolok.

Az sem osztható tizenkettővel. De amijük volt, azt megsokszorozva visszakapták.
Itt a mindennapi kenyér titkánál vagyunk.

A magyar nyelv is elmondja ezt akár a "kenyeres pajtás", vagy a "megette a kenyere javát" kifejezéssel: nem logikus, nem matematikailag kiszámolható osztozkodás a kenyérkérdés. Valakitől elveszem, de ettől nem lesz a nekem több.
Az élet egyik leglényegesebb kérdésénél vagyunk.

 Mert mi állandóan összehasonlítunk.

Ha nekem jó az például, hogy olvasok, és a másik ezt nem teszi, akkor nyilván ő szegényebb.

Ha nekem van házam, autóm, akkor a másik, aki mindezzel nem rendelkezik, kevesebb.

A mi életünknek ez a logikája. Az egyiknek van, a másiknak hiányzik. Az egész világ egy nagy mérleg.

Itt minden matematika: sok és kevés. Összeadás és kivonás.

De az Isten világa nem ilyen.

Amikor a tanítványoknak Jézus  tudatosan oszthatatlan számokat mutat, azt akarta ezzel elmondani, hogy Isten ajándékai nem matematikai logika szerint osztódnak.

Az egyik kevesebbet kap, de több lesz belőle.

 A másik sokat, és ugyanannyi lesz.

Az egyik ember megkapta a kegyelmet, és békében, rendezett családban nőtt fel, taníttatták, minden egyenesen megy az életében, a másiknak nem.

 De a kettőt nem kell összehasonlítani.
Jézus külön-külön lát mindenkit, és mindenkit önmagához mér. Mi azt érezzük, hogy elvettek tőlünk, ha kevesebbünk van.

Pedig nem! Nincs mérleg, nincs összehasonlítás a valóságos világban. Láthatom azt, hogy az egyik gyerekem az általam megítélt jó úton jár. A másik nem boldog igazán.

 De ez két út. Nem kevesebb az egyik, és nem több a másik. Isten ugyanúgy hívja magához a tékozló fiút, mint a tékozló otthoncsücsülő bátyját.

Csak a mi szemünkben léteznek összehasonlítások.

Lehet, hogy hallom Isten szavát, de ez semmiképpen nem több mint az, amikor valaki nem hallja.

Ezt a keresztyén embereknek nagyon meg kellene tanulniuk! Úgy beszéljünk többleteinkről, hogy a másik megértse, ő nem kevesebb! Lehet, hogy nekem van valamim, ami a másiknak nincs, neki még sincs kevesebbje, mert Isten kezében van ez a világ, és akarata nélkül itt semmi nem történhet.

Ő nem a matematika szabályai szerint oszt. Tud úgy adni, hogy nem vesz el senkitől semmit.
Mi nem tudunk teljes valónkkal egyszerre csak egy emberre figyelni. Isten egyszerre mindenkire tud teljes valójával figyelni. Lázár Ervin szép meséje jut az eszembe,

Ló Szerafin legyőzi önmagát - a címe. Az ember igazából csak önmagához hasonlíthatja önmagát.

Minden összehasonlítgatás végül is a belső egység, az igazi élet hiánya. A kenyér az élet. És ez valójában csak EGY lehet. Jézusról ezért olvassuk mindig ezt a három mozdulatot, hogy vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, mert valójában az életét adta oda, törte meg, és osztotta szét.

Mindenben önmagát adta. Nem tudunk belőle kibújni, nem tudunk nélküle semmit tenni.

Ő hívott minket erre a világra, Ő teszi ránk a keresztet,

és Ő áld meg minket alatta.

 Mindannyiunkat egyenként. Ő a kenyér, Ő az élet.

 Ez igazán a kenyér titka: elveszi szemünk elől azt a látszat mérleget, amely összehasonlít, amely mindig ott lebeg előttünk, és elvezet életünk, lelkünk igazi egységéhez. Ámen.

---------------------------