---Kik az Isten fiai?

Kik az Isten fiai? Erről így szól a Szent Szellem: „Mert [mindazok ugyanis] akiket Isten Szelleme vezérel, [indít] azok [mind] Istennek fiai, Mert nem kaptatok szolgaság [rabszolgaság] szellemét ismét a félelemre [hogy félelemben éljetek; (újra féljetek, rettegjetek)] hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok [nyertétek el] aki által kiáltjuk: Abbá [az-az szerelmes] Atyám!  (Róm.8,14-15). Ha Isten fia lettél ennek következményeként: megváltozott a családi helyzeted, egy másik család tagja lettél. (Az Ádám (jelentése: földből való ember) családjából Isten családjának tagja, azaz: mennyei /szellemi/ emberré lettél).

Ez névváltozással is járt (Ádámról Krisztusi-ra változott a nevetek). Új otthonod lett, (Otthonod az Atya háza, vagyis a menny. Az új család (a mennyország) szokásait kell követned, és annak törvénye vonatkozik rád). Új felelősségek és kiváltságok birtokosa lettél]. (Felelősséged: az isteni természet /a feltétel nélküli – mentő – szeretet/ megjelenítése itt a földön, kiváltságod: minden helyzetben és helyzet feletti: győzelem)

------------------------------------------

EGY TANÍTVÁN A KERESZT ALATT

Ezt a véres fát én neveltem…
Ezt a vasszöget én szegeltem
Jézusom!
Az én dárdám állt meg szívedben.
S te a rettentő keresztútnál,
Vérző kezeddel visszahoztál
Jézusom!
Bár liliomom mind lehullt már.
Szegényen és lerongyolódva
Jöttem hozzád én, hűtlen szolga,
Jézusom!
S Te békét csókolsz homlokomra.
Behunyt szemmel is nézel engem.
… Neked királyi trónust vertem,
Jézusom!
Szegény fészerben, rossz szívemben.
Farizeus hadd üsse orcám,
Követ és sárt dobáljon hozzám -
Jézusom!
Csak Te mosolyogj… mosolyogj rám.
Minden Te vagy! Öröm és élet!
Kereszthordozó vidám néped
Jézusom!
Sorban a hegyre Te vezérled.
Egy csillag homlokomra égett
S nem látok hírt, fényt, dicsőséget,
Örök hű Jézusom,
Csak Téged… Téged… Téged…
Muraközy Gyula

------------------------------------

Szépségsebek,- Shari Braendel

„Isten meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi a sebeiket.” Zsolt. 147:3

Az utóbbi időben több barátnőm is mesélt régi sebekről, amik máig fájnak. Egyikük elmondta, hogy több mint húsz éve dolgozik azon, hogy tompítsa magában a nyers szavak okozta fájdalmat. „Anyám mindig túlsúlyosnak tartott. Elefántnak hívott. Mindig összehasonlított a nálam sokkal, kisebb húgommal. Még azzal is megvádolt, hogy bulimiás vagyok, ami 13 éves sérülékeny lelkemnek nagyon rosszul esett.”
Szépségsebek : Mindegyikünk tudna ilyet mondani. Némelyik mély fájdalommal jár, másik csak felszínes horzsolás, ami olykor gondot okoz. Így vagy úgy, de mindegyik rosszul esik.
Sok mindennek kell történnie, hogy meggyógyuljon legbenső énünk.

Fontos, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik megbántottak. Tudom, könnyebb mondani, mint megtenni, de Krisztussal minden lehetséges.

Néha belegondolok, hányszor megbánthattam valakit akaratlanul, és csak reménykedem ,meg imádkozom, hogy megbocsássanak

A Biblia azt tanítja, a szavaknak hatalmuk van. De hatalmuk van a gondolatoknak is. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk múltbeli párbeszédeknek, amik újra meg újra elhangzanak az emlékeinkben. Meghallgatjuk a visszatérő fájdalmas gondolatokat, amik ismétlődnek, mint egy sérült lemez hangjai

Nekem az segített, hogy megtanult bibliai részleteket tartottam készenlétben ilyen alkalmakra

Arra szeretnélek biztatni, ne hagyd, hogy a csúnya gondolatok uralkodjanak rajtad. Isten, a legnagyobb Úr, odavan érted. A kincse vagy. Nem hibázott, amikor megalkotott téged!

Abban is biztos lehetsz, hogy Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa az összetört szívűeket, és bekötözze a sebeinket, a szépségsebeinket is.
Nyugodtan forduljunk Istenhez, mondjuk el Néki: Istenem, tudom, hogy Te a szívem legmélyebb rejtekeit is látod, ismered azokat a szavakat, azokat a hazugságokat, amelyek üldöznek és gyötörnek engem. Vedd el, kérlek a fájdalmat, amit okoznak, jó? Gyógyíts meg, és segíts, hogy megértsem és elfogadjam, hogy nem hibáztál, mikor megteremtettél engem. Csodálatosnak alkottál. Jézus nevében, Ámen.
------------------------------------

Az Úr csodásan működik.

Az Úr csodásan működik,de útja rejtve van,
Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan,
Mint titkos bánya mélyében Formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl,
Mi most még rejtve itt.

Ne félj tehát kicsiny csapat,Ha rád felleg borúl,
Kegyelmet rejt s belőle majd Áldás esője hull.
Bízzál az Úrban, rólad Ő Meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt Szent arca rejtezik.

Bölcs terveit megérleli, Rügyet fakaszt az ág,
S bár mit sem ígér bimbaja, Pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn boncolja Őt, Annak választ nem ád,
De a hívő előtt az Úr Megfejti önmagát.
(szerzője ismeretlen)

-------------------------

Dicsőítés bibliai alapjai                                                                                                   

A dicsőítés a dicsőség elismerése és a tisztelet kifejezése. Isten dicsősége az, amiben láthatatlan hatalma és gazdagsága, saját személye megnyilvánul. Így Isten dicsősége megjelenik a teremtett világban (Zsolt 19,2), különböző látomásokban (Ez 1,28), történelmi cselekvésében, szabadításban és az ítéletben egyaránt (Zsolt 85,10; Ézs 42,8.17). Teljessége Jézus Krisztusban jelent meg, aki Isten dicsőségének kisugárzása, lényének képmása (Zsid 1,3).

A Máté 6,2 szerint az alamizsnájukat látványosan osztó képmutatókat az emberek „dicsőítik”, kinyilvánítják elismerésüket. Ehhez szükség van arra, hogy az alamizsnaosztás észrevehető legyen – ezért kürtöltetnek maguk előtt. A dicsőítés tehát válasz, a dicsőség felismeréséből megszülető elismerés. A dicsőség (a dicséretre méltó volt) ismerete nélkül nem lehet dicsőíteni senkit. Isten dicsőítése annak elismerése, hogy kicsoda ő, és mit tett. Az elismerés ezernyiféle lehet, nélkülözhetetlen előfeltétele azonban Isten személyének és tetteinek ismerete.

A teremtett világon a Teremtő ujjlenyomata van, ezért Isten dicsőségét tükrözi és hirdeti (Zsolt 19,2–7), amihez alázat párosul (Zsolt 104,27–30). Az Isten képmására teremtetett ember szintén magán hordozza a Teremtő dicsőségét: innen van méltósága (Zsolt 8,6–7). Az ember ugyanakkor – szemben más teremtményekkel – szabadságot is kapott. Szabadsága azt jelenti, hogy míg a természet „automatikusan” beszél Isten dicsőségéről, addig az ember dönthet arról, hogy dicsőíti-e Teremtőjét, vagy sem. Dönthet arról, hogy tiszteli-e Istent (van egy fa a kertben, ami csak Isten „illetékességi körébe” tartozik, 1Móz 2,16–17), akar-e vele közösséget. Az ember döntése nemleges volt. A Róma 1,18–32 szerint az ember bűne abban áll, hogy Istent nem dicsőítette, nem Istenként tekintett rá. Ezért most „híjával van az Isten dicsőségének” (Róm 3,23), csak torz képmás, nem részese az Istennel való közösségnek, az életnek: megváltásra szorul. A dicsőítés tehát nem más, mint a teremtmény helyes viszonyulása Teremtőjéhez. Az ember esetében ez az egész élet Istenre hangoltságát jelenti. Az ember ezt utasította vissza.

Mivel a bukott ember sem Istent nem ismeri, sem azt nem tudja, hogyan kellene neki válaszolnia, Jézus Krisztus küldetése kettős: bemutatni Istent, elhozni dicsőségét, ill. bemutatni az Istenre tekintő embert, az igazi dicsőítést. Ez János evangéliumában kifejezetten is hangsúlyos. Itt Jézus Krisztus úgy áll előttünk, mint aki – bemutatva az Atyát – megdicsőíti őt (Jn 17,4). Ugyanakkor az Atya is megdicsőíti a Fiút (8,54). Lázár „elalvása” és feltámasztása is „az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten fia” (11,4), Márta pedig ha hisz, megláthatja az Isten dicsőségét (11,40). A dicsőítés és a kinyilatkoztatás jelentése összefonódik: „’...Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!’ Erre hang hallatszott az égből: ’Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.’” (Jn 12,28) Ez az „ismét” a nagyhét és húsvét eseményeit jelenti. Maga Jézus mondja: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia” (12,23). Jézus szenvedésében, halálában és feltámadásában Isten kinyilatkoztatja magát. A történésekben Isten dicsősége, végtelen hatalma és szeretete jelenik meg. Még az áruló Júdás távozása is az Emberfiát dicsőíti (Jn 13,31–32). Jézus egész életével, engedelmességével az Atyát dicsőítette. Ennek része halála is.

Az Atya pedig elfogadja a Fiú szolgálatát, feltámasztja és visszaemeli saját dicsőségébe. „Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt a világ lett!” (Jn 17,4–5)
Jézus Krisztus Isten dicsőségét ajándékozza az embernek, azt a dicsőséget, amelyet elvesztett, amely nélkül embersége is töredékes. „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam...” (Jn 17,22) Így az emberben megszülethet a válasz, Isten dicsőségének elismerése, aminek most már mindenképpen része a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztus imádása. Részese lesz az Isten dicsőségének: az már most az övé, bár még nem teljesen. Pál ezzel kapcsolatban egy folyamatos átformálódásról beszél: „Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3,18). Isten dicsőítése a megváltott ember részéről a neki átadott életben, annak teljességében jelentkezik. A krisztusi szabadítás révén az ember ismét eljut valódi méltóságára, emberségére. Az üdvösség Isten dicsőségében való részesedés is (2Thessz 2,13–14).
   / ez a kedve atyafi már az úrnál van,  Gödöllőn volt lelkész és a teológián tanított, áldásos volt élete ,kis családjai maradtak hátra feleségével /     Szirtes András