„Teljes örömnek
tartsátok testvéreim, amikor különféle megpróbáltatásokba estek, tudva, hogy
hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” Jakab--1. rész. 2-3. vers
Hát sajnos én még messze nem jutottam el oda, hogy „teljes örömnek tartsam, ha különböző megpróbáltatások” érnek. Sőt, kifejezetten menekülök előlük. Pedig, biztosan igaz, hogyha előre látnám a véget, én is ezt az utat választanám.
Álljon itt egy kis példatörténet a nehézségekről.
„Egy férfi talált egy császárpillangó selyemgubót, és megtartotta – azzal a céllal, hogy majd végignézi, ahogy a gyönyörű teremtmény kibújik belőle.
Végül elérkezett a nagy nap, és a pillangó elkezdte keresztülküzdeni magát a selyemgubó egyik végén levő kis nyíláson. A küzdelem órákon keresztül tartott, de úgy tűnt, hogy a lepke egy bizonyos ponton túl soha nem lesz képes keresztülnyomni a testét.
Végül a férfi – azt gondolva, hogy valami nincs rendjén, és hogy a nyílásnak biztosan nagyobbnak kéne lennie, fogott egy kisollót, és óvatosan elvágta a visszatartó selyemszálakat. A lepke könnyedén kibújt és kimászott az ablakpárkányra. Teste nagy volt és duzzadt, szárnyai kicsik és összezsugorodottak. A férfi azt gondolta, hogy a szárnyak néhány órán belül olyan gyönyörűvé fejlődnek majd, amilyent várt. De nem így történt. A lepke, amelynek egy csodálatos teremtménynek kellett volna lennie, és szabadon kellett volna repülnie, rövid kis életét azzal töltötte, hogy duzzadt testét és zsugorodott szárnyait vonszolta körbe-körbe.
Azok a visszahúzó selyemszálak és a küzdelem, amely ahhoz kellett, hogy az állat keresztüljusson a kis nyíláson, Istennek olyan módszere, amely abban segít, hogy a folyadék a testből a szárnyakba jusson. A selyemfonal ’kegyelmes’ elnyisszantása a legkegyetlenebb tett volt.
Isten gyakran megengedi számunkra a küzdelmet ahelyett, hogy – mint egy nagy testvér – helyettünk küzdene. Kétségtelen, hogy mindezt megkönnyíthetné, és életünk minden pillanatát kellemessé tehetné. De amikor minden erőnket megfeszítjük, és majdnem a végsőkig kifáradunk, akkor olyan változás megy végbe bennünk, ami máskülönben soha nem történt volna meg: a ’folyadék’ kifejleszti szárnyainkat, és a maga idejében képesek leszünk repülni.
Vágd rövidebbre a küzdelmet néhány döntő pontnál, és örökre béna maradsz… egészen addig, míg Isten nem ad egy újabb lehetőséget a küzdelemre, amely ugyanazt végzi majd el, amit az első – megszakított küzdelemnek kellett volna elvégeznie bennünk” Én levontam a történet tanulságát. És Te?
Hát sajnos én még messze nem jutottam el oda, hogy „teljes örömnek tartsam, ha különböző megpróbáltatások” érnek. Sőt, kifejezetten menekülök előlük. Pedig, biztosan igaz, hogyha előre látnám a véget, én is ezt az utat választanám.
Álljon itt egy kis példatörténet a nehézségekről.
„Egy férfi talált egy császárpillangó selyemgubót, és megtartotta – azzal a céllal, hogy majd végignézi, ahogy a gyönyörű teremtmény kibújik belőle.
Végül elérkezett a nagy nap, és a pillangó elkezdte keresztülküzdeni magát a selyemgubó egyik végén levő kis nyíláson. A küzdelem órákon keresztül tartott, de úgy tűnt, hogy a lepke egy bizonyos ponton túl soha nem lesz képes keresztülnyomni a testét.
Végül a férfi – azt gondolva, hogy valami nincs rendjén, és hogy a nyílásnak biztosan nagyobbnak kéne lennie, fogott egy kisollót, és óvatosan elvágta a visszatartó selyemszálakat. A lepke könnyedén kibújt és kimászott az ablakpárkányra. Teste nagy volt és duzzadt, szárnyai kicsik és összezsugorodottak. A férfi azt gondolta, hogy a szárnyak néhány órán belül olyan gyönyörűvé fejlődnek majd, amilyent várt. De nem így történt. A lepke, amelynek egy csodálatos teremtménynek kellett volna lennie, és szabadon kellett volna repülnie, rövid kis életét azzal töltötte, hogy duzzadt testét és zsugorodott szárnyait vonszolta körbe-körbe.
Azok a visszahúzó selyemszálak és a küzdelem, amely ahhoz kellett, hogy az állat keresztüljusson a kis nyíláson, Istennek olyan módszere, amely abban segít, hogy a folyadék a testből a szárnyakba jusson. A selyemfonal ’kegyelmes’ elnyisszantása a legkegyetlenebb tett volt.
Isten gyakran megengedi számunkra a küzdelmet ahelyett, hogy – mint egy nagy testvér – helyettünk küzdene. Kétségtelen, hogy mindezt megkönnyíthetné, és életünk minden pillanatát kellemessé tehetné. De amikor minden erőnket megfeszítjük, és majdnem a végsőkig kifáradunk, akkor olyan változás megy végbe bennünk, ami máskülönben soha nem történt volna meg: a ’folyadék’ kifejleszti szárnyainkat, és a maga idejében képesek leszünk repülni.
Vágd rövidebbre a küzdelmet néhány döntő pontnál, és örökre béna maradsz… egészen addig, míg Isten nem ad egy újabb lehetőséget a küzdelemre, amely ugyanazt végzi majd el, amit az első – megszakított küzdelemnek kellett volna elvégeznie bennünk” Én levontam a történet tanulságát. És Te?
Jó reggelt! Szép napot mindenkinek! Itt egy újabb nap amit ajándékba kaptunk! Te hogy élsz vele?
"Ha most végignézünk magunkon,mit látunk,mi van rajtunk?A rongyos életünk van-e rajtunk,tépett remények,megtépázott idegrendszer,itt is ott is kikezdett egészség,különösebb bizonyosság és igazság nélkül.Ki tudja mi az igazság,ki tudja lehet-e valamiben bizonyos az ember?Ez a mi rongyos ruhánk van-e rajtunk,....vagy pedig folt hátán folt?Megtanultunk viselkedni.Neveltek,meg rászorítottak.Tudunk befelé sírni,hogy ne sajnáljon senki.Tudunk jó képet vágni bármihez.Tudjuk mutatni a kegyest,a vallásost,ha az kell.Ha meg ez éppen nem előnyös,el tudjuk takarni......Megtanultunk viselkedni,és legfőképpen meg tudjuk magyarázni mindig a bizonyítványunkat.Folt hátán folt.
Vagy eljutottunk már oda,hogy levetettük a magunk koszos gönceit,egész elrontott életünket és hittel elfogadjuk Krisztus tiszta ruháját?Eljutottunk oda,hogy kimondjuk:nincs bennem semmi jó......De azt,amit Ő hozott és Ő kínál,bizalommal elfogadom.Levetek mindent,amit Ő megítél,és magamra veszek mindent,amit Ő kínál.Aztán majd megtanulok járni az új ruhában,új életben.Ebben az életben csodálatos örömöt kap az ember.Ebben az életben rendkívüli bizonyosság tölti el.Ebben az életben soha nem lesz egyedül.Életében és halálában azzal a Krisztussal marad,aki megszerezte neki ezt az életet........Mit akarunk?Foltozni vagy átöltözni?..." (Cseri Kálmán
Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével. Jakab 3:13
Az első dolog, ami Ádám és Éva bűnbeesése után következett, az volt, hogy a saját magukról alkotott kép teljesen eltorzult. Azt gondolták, hogy Isten többé már nem fogja elfogadni őket, ezért elrejtőztek. Isten számára elfogadhatóbbnak próbáltak tűnni a magukra aggatott fügefalevelekkel.
Valójában a bűnük nem késztette Istent arra, hogy kevésbé szeresse őket. Sőt, alkonyatkor Isten ugyanúgy ment Ádámhoz, a szokásos napi sétára. Ádám bűne nem változtatta meg Istent. Viszont megváltoztatta Ádámot.
Attól a naptól fogva az emberiség az alkalmatlanság érzésére van kárhoztatva, és rögeszméjévé vált az, hogy valamit tennie kell a saját erejéből, hogy Isten előtt elfogadhatóvá váljon. A fügefalevelektől kezdve az üzleti ajánlatokig, az ember mindig bizonyítani akar valamit. Megpróbálja bizonyítani értékét, mint emberi lény.
Elveszítették az Istennel való közösségüket. Minél inkább távolabb kerülnek Tőle, annál inkább magukat emelik fel a trónra. Önimádókká, és kegyetlenekké válnak.
Amikor a tükörbe nézel, mit látsz? A kulcs ahhoz, hogy az Isten által tervezett teljes életet élhessük az, hogy meglátjuk, Jézus Krisztus adja az identitásunkat. Így lehet a mienk az igazi bölcsesség szelídséggel.
Húsvét üzenete az, hogy Jézus Krisztus Önmagába vont minket, és értékünket egyszer s mindenkorra meghatározta. Ott voltál Krisztusban a kereszten, ahol minden, ami elmarasztalható veled kapcsolatban, eltöröltetett. Krisztussal együtt eltemettettél, és harmadnapon Vele együtt feltámadtál – egy teljes feltámadott életre. Most lényed lényege Benne van.
„Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével.”
(Áhítatok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése