Vizek, ha találkoznak - Reményik Sándor.
Harsogva jő két vadpatak,
Egy harmadik, egy negyedik,
Külön kis völgyből mindenik,
De egymás felé tartanak.
Alább a sodruk sebesebb,
Alább már malmot hajtanak,
Fűrészt lendítnek rönköt vágni.

Mennek - és nem fognak megállni.

A forráspontjuk messze - messze
Rejlik az Ünőkő alatt.
Egyiké itt, a másiké amott,
De álmukban már látják társukat,
akihez vágy ragadja őket,
S a testvér felé küzdik magukat.
Vadul birkóznak fával, kővel,

És győznek - egyesült erővel.

---

A folyó és a csepp.
Az esőcsepp ráhullt a kőre.
Néhány lépésnyire tőle
Egy folyó szelte át a réteket.
„Folyjál bele a közösségbe csepp!” –
Hívogatja őt a folyószomszéd.
„Erődet és képességedet
a közös ügynek szentelheted!”
„Nem! Szólt a csepp. Nem akarok!
Inkább itt külön maradok!
Magamnak akarok élni csak.
Magamnak örülni, más semminek.
Bámulni, ahogy versenyt csillognak
Bennem a szivárványszínek.
Itt maradok inkább a parton.
Tehetségem magamnak tartom.”
A folyó hömpölyög tovább a réteken.
Hatalmasan és szélesen.
Hajót hordoz, földet termékenyít,
Csatornát tölt, turbinát lendít.
Örökké erős, sohasem fáradt.
De hol van a csepp?
RÉGEN KISZÁRADT!

---

Amikor Isten megtölti a szavakat:
A betűk közé lélek szorul
És titokban felkél a nap.
Szakadék-mélyben, vasútszegélyen
váratlan virág virít.
A szívből, rácsok mögül
Kiszabadul a Hit. 2002 dec.
----------------------------------

  Tíz gíra.

„Kereskedjetek, amíg megjövök!"
- Mondta az Úr, és messzi-tartományba
Távozott: dicső égi országába.
S én itt maradtam szolgái között.

Mielőtt elment, énrám is hagyott
Tíz értékes gírát, hogy megpróbáljon.
Kegyes volt hozzám Uram és Királyom.
Azóta én az adósa vagyok.

Lám, elszállt fölöttem az idő.
Közel a nap, hogy Uram visszatérjen.
Számolgatom, mennyit „hozott" a pénzem.
Tudom, nemsoká ő „vesz majd elő".

S megkérdezi: A gírámmal mi lett?
És nincs helye cselnek, ravaszkodásnak.
Néven szólít, hogy színe elé álljak.
Fülem e szóra nem lehet süket.

Dadogva kezdem érveim sorát...
Uram, a hasznod talán ha öt gíra...
Légy irgalommal teljes szívű bíra,
Tedd félre az ítélet ostorát!

Néhány szolgatárs már sorra került...
Én itt toporgok a várószobában.
Szívem remeg, bár mindig erre vártam,
Hogy álljak végre szent színed előtt.

Nincs semmi érdemem, áldott Uram,
De rendületlen hiszek irgalmadban.
Bocsáss meg, hogyha adósod maradtam,
Csak ez segít, hisz véget ér utam.

Könyörülj rajtam, csak ezt mondhatom!
Keresztfán kihullt véred érdeméért,
Megtört testednek drága öt sebéért
Emeld fel szívemet, szeress nagyon!
Gerzsenyi Sándor
----------------------------------------------

A SÁMLI
A sámli szürkén, személytelenül
kuporgott benn a leghomályosabb
sarokban… ott a fényes bútorok
honában eltűrt senki volt az árva.
A pianínó szinte meg se látta,
az intarziás szekrény gőgösen
illegetett fején egy hetyke vázát,
kuncogva álltak tarka szőnyegen
a karcsú lábú székek: büszke pávák.
Mikor a szöszke kisfiú belépett,
felé fordultak hívón mosolyogva.
De ő szaladt az elhagyott sarokba,
és átölelte szótalan a sámlit,
kicipelte a szoba közepére,
s hozzásimult, mint hűséges barát…
– És betöltötte lassan a szobát
a kicsinyek különös dicsősége. Füle Lajos

---

BOCSÁSD MEG EZT!
Nézd, kisfiam, apád ma fáradt,
nem bírja el terhét a szónak.
Nincs itt helye a nyargalásnak,
csend-jászolhoz kösd most a csikódat!
Tudom, tudom: már reggel óta
várod, hogy majd az esti óra
új színeket, élményeket hoz.
Bocsásd meg ezt: búmban ne ostorozz!
Csókolj meg, így, ne sírj, no, menj el,
játssz egy kicsit! Én meg lefekszem.
Takarj be egy kevéske csenddel!
Könnyebbedik talán kereszten. Füle Lajos

---

EGY PÁR CENTI.
Egy pár centi volt csak tőle
az az éles vasdarab!
Szinte horzsolta a bőre,
de a szeme ép maradt!
Egy pár centi… ennyi minden:
lépcső sarka, tüske, kő,
ennyire a veszély innen,
mely ráles és egyre nő.
Egy pár centi… Így kíséred
át a földi életen…
Köszönöm ezt a pár centit,
csodás Védelem! Füle Lajos

---

MÁGNESEK.
Bármerre tántorog a lábam,
bárhová kerget a robot,
erejét elküldi utánam,
s mágnesként vonz a szavatok.
Országokat vethet az élet,
állíthat közénk falakat,
útjaimon egyre kísértek,
eleven erővonalak.
Körülvesztek, át is öleltek,
óvtok útvesztő utakon.
Mágneseim: két kicsi mondat,
Az IGE szíveket hazavon. Füle Lajos