: Ap Csel 8,26-33

Ap Csel: 8, 30 És mondta: Vajon érted- é amit olvasol?

Vajon érted-e amit olvasol? – ez az első gondolat  a mára kijelölt igeszakasz kapcsán ami elgondolkodtatott. És ezért is ezt a rövid kérdést emelném ki az Igénkből.

Hányszor van, hogy elolvasunk egy Igét,  és csak átfutunk rajta,  mert sietünk, szeretjük hamar letudni a Biblia olvasását és az üzenetre nem figyelünk, mert arra  már nem jut idő. Keressük Istent, de nem értjük. A szerecsen-országbeli ember kereste az Istent, áhítozott Isten igazságára, és meg is kapta, sőt meg is tapasztalta, hogy milyen hatalmas az Úr. Vajon mi hogy állunk ezzel mi keressük e az Istent és figyelünk rá?

Vegyük elő a mai nap folyamán ezt az Igét, és ha nem értjük kérjük az Urat, hogy világosítsa meg az elménket, hogy megértsük, és mi is megtapasztaljuk Isten csodálatos szeretetét és jóságát. Mert szól és keres lehet most téged is.  És megtörténhet a csoda te is eljuthatsz te is Krisztus megismeréséig. Ámen

---------------------------------------------

„Amazok annakokáért eloszolván, széjjeljártak, hirdetve az igét” Ap. Csel. 8, 4

Napi ige: Ap. Csel. 8, 1-25

Isten néha megengedi, hogy olyan események következzenek be az életünkben, amelyektől a legjobban félünk. Olykor megtörténik az, amit a lehető legrosszabbnak gondolunk, aztán később ráébredünk, hogy van annál sokkal rosszabb is. Még jó, hogy mi már tudjuk: „azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van” (Róm 8,28). Így vált a javára Józsefnek – és egyben Izráel népének – a testvérek gonoszsága, Potifár feleségének hazugsága és az egyiptomi börtön. Ezt József is megvallja a testvéreinek: „ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani” (1Móz 50,20). Mindig lesznek olyanok, akik az Isten embere ellen gonoszt gondolnak, ezért kellett meghalnia István vértanúnak és ezért kellett menekülnie a Jeruzsálemi gyülekezetnek is. Erről az üldöztetésről és ennek hasznáról szól a mai napi ige, bár ez a két kifejezés látszólag nehezen fér meg együtt. Nem is csoda, hiszen mi szívesebben beszélünk a veszteségeinkről. Tapasztaltuk és tapasztaljuk, hogy a politikai rendszerek állandóan változnak, az egyik kedvez a gyarapodásnak, a másik mindent elvesz. Akárcsak az időjárás, ami lehet, hogy hónapokig kedvez a terménynek, de egy napon mindent tönkre is tehet. Mindeközben a legtöbb ember siránkozik az elveszett javak fölött, holott ez még biztosan nem a vég. Példaként áll előttünk ma a Jeruzsálemi gyülekezet, akik maguk mögött hagyták az otthonukat, ha nem akartak az István vértanú sorsára jutni. Az ige nem tesz említést jajveszékelősről, panaszkodásról, mindössze azt jegyzi meg, hogy megsiratták Istvánt. Viszont van egy nagyon fontos része a történetnek, amit így olvashatunk: „széjjeljártak, hirdetve az igét”. Üldözött és elesett állapotukban sem szűntek meg Istennek szolgálni. Bátran hirdették az igét és így terjedt az evangélium.

Ne félj, tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul.
Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.
Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.  (458, 3) Ámen!
----------------------------------------------------------

„Akkor ezt mondta neki álmában az Isten: Én is tudom, hogy tiszta szívvel tetted ezt. Ezért óvtalak magam is attól, hogy vétkezz ellenem…” (1Móz 20,6)

A féltőn szerető Isten sokadik bemutatkozása történik a versekben, ahol nem felségnevek, tulajdonságok felsorolása történik, hanem a tettek és a kegyelem által lép közel Ábrahám Ura a pogány emberhez.

Néhány résszel ezelőtt Hágár, itt pedig Abimélek szembesül azzal, hogy egy eddig ismeretlen Isten szólítja meg őt, és védi meg a veszedelem idején. Hisz a királyt Ábrahám féligazsága olyan veszedelembe viszi bele, amely őt, családját és népét is a végveszély felé sodorja. De Isten irgalma megmutatkozik egy olyan oldalról, amit eddig még Ábrahám sem ismert: vigyázza a pogány ember életét is, mert látja szívében a jóindulatot és az ártatlanságot.

Jézus mondja virágvasárnap a hozsannára morgó farizeusoknak: ha a tanítványok elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Itt azonban még ennél is nagyobb dolog történik: a (z el) hallgató tanítvány helyett maga Isten szólal meg.

Adjon Isten olyan hitet, hogy sohase hallgassunk, vagy ha mégis megtesszük, szólaljon meg helyettünk!