„Egymással békességben  éljetek.” (1 Thesz 5, 13b)

Kedves Testvéreim, Kedves Olvasók!

A békesség természetes velejárója kell, hogy legyen a Krisztus követőinek. Köszönésünk így szól: Békesség Istentől vagy Áldás békesség! Egy gyülekezet gondnoka mondta egy alkalommal nekünk: „Lehetne a köszöntésünk inkább csak ennyi: Békesség, és akkor majd lesz áldás rajtunk!” Miért mondta ezt keresztyén testvérünk?  Miért kell mégis erre külön figyelmeztetnie Pálnak a gyülekezet tagjait, hogy egymással békességben éljetek? Azért, mert a békesség időnként eltűnik az emberből. Van egy mondás, amely szerint, ha az embernek reggel baja van magával, akkor délutánra baja lesz az egész világgal. Magunkban keressük hát a békétlenség forrását először, kritikus szemmel önvizsgálatot tartva! És törekedjünk a békességre! Béküljünk meg egymással, hiszen Krisztus megelőző szeretete erre kötelez mindannyiunkat!

Van egy szemléletes történet arról, hogy hogyan békélt meg két egymással ellenségként elő ember egy kis faluban. A falu életét már régóta mérgezte két család generációkra visszamenő gyűlölködése. A két öreg a veszekedésüket, a vitájukat, egymás elleni haragjukat, minden nap méregként árasztotta ki. Egyszer az egyik álmában egy meghívást kapott. Álmában Istent látta, és hallotta, hogy Isten találkozni szeretne vele, fenn a hegyen. A falu fölé hatalmas hegy magasodott. Nagy nehezen rászánta magát az öreg, és elindult. Felérve azt tapasztalta, hogy az Isten várja a hegyen, és a legnagyobb megdöbbenésére az Isten arca hasonlított az ellensége arcára. Amikor leérkezett senki sem értette, hogy a korábban oly mérges és haragos ember miért marad annyira csendben. Néhány nappal később az ellensége is hasonló álmot álmodott. Ő is elindult a hegyre és hasonló élményben volt része. Az Isten arca hasonlított ellensége arcához! A békesség helyre állt.

Amíg nem látjuk meg a másik emberen az Isten arcvonásait, addig csak ellenségnek tudjuk tekinteni. Így álljon helyre a békesség ami életünkben is, és ne feledjünk el valamit, hogy a legcsodálatosabb Istentől kapott lehetőségünk az, hogy akár ma is létrejöhet az állandó, meghitt, élő kapcsolat a Békesség Fejedelmével az Élet Forrásával, Jézus Krisztussal! Engedjük, hogy igy legyen. Ámen!

--------------------

„És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok..” (1Thessz 4,11)

Olvasandó: 1Thessz 4,9-18

Két tanács hangzik el az apostoltól, melyek valóban „becsületbeli ügyek” A csendes élet és saját dolgainkkal való törődés szorosan összetartoznak és ölelkeznek szolgálatunkban, mindennapjainkban. Az előbbi nem a szónélküliséget és némaságot jelenti, nem a véleménynélküliség és gyávaság jellemzi, hanem a megfontoltság, a mások iránti érzékenység, a figyelmesség és a másokat is meghallgatni tudó képesség. Tömbházban lakók tudnának igazán beszélni arról, hogy mi a különbség a csendes és a zajos életvitelt folytatók között.

A „saját dolgotok után való látás” felszólítása a „mindenki a maga háztáján sepregessen először” közmondást juttatja eszünkbe, melyet annak kifejezésére mondanak, hogy mindenki előbb a saját hibáit, gyengeségeit küszöbölje ki, mielőtt másokat kritizálna. Az építő kritika mindig helyén való, a helyén mondott szó olyan, mint az aranyalma ezüsttányéron (Péld 25,11), de csak akkor, ha az hiteles, a „csendes élet” ajándékait magába foglaló embertől származik. Az állandóan zsörtölődő, panaszkodó, nyivákoló és mások dolgaival foglalkozó élet egy idő után nagyon unalmassá válhat a „hallgatóság” számára. A Krisztust követő ember legnagyobb feladata (dolga) Isten dicsőítése.

Jézus már gyermekkorában arról beszélt, hogy néki az Atya dolgaival kell foglalkozzon (Luk 2,49). Mondta ezt csendben, a templomban beszélgetve a főpapokkal és a tudós emberekkel. Milyen az életed? Hogyan látnak mások, és mit mond róla Isten? Mivel szeretnél ma foglalatoskodni? Ámen!