2015. június 11., csütörtök



 Jézust szeretnék látni.
Nem a faluvégi kőkereszten. Nem a templomok csodált freskóin.
Nem a költők gyönyörű versében. - Egészen máshol. A te szívedben.
Mert aki tudja, hogy tanítvány vagy, És látta azt is, hogy van Bibliád...
Az egyet figyel és arra kíváncsi; Benned Belőle mennyit látni.
Vigyázz, testvér...Sok a felvevőgép, S a kép nem színes...Fekete-fehér.
- Így hát, akármilyen reflektor ég; Mi Őt mutassuk és szeretetét.
Azt, akit oly sokan megtagadnak. Nem értenek...Mert nem is akarnak.
-De neked és nekem; egyet jelent: Itt Golgotát...s ott öröklétet. 1972. 07.12

Ami rajtunk múlik.

A szentség Isten lényegi tulajdonsága. Ettől visszhangzik a Menny (Jel 4:8), ezzel szembesült Mózes az égő csipkebokornál. Olyan tulajdonság ez, amely Istenből kisugározva, mintegy „élettérként” teljesen körbeveszi Isten jelenlétét.
 
Ezért a megtérés szándéka nélkül, tisztátalanul nem lehet vele közösségbe kerülni, illetve nem lehet tartósan megmaradni a jelenlétében. A szentség és a tisztátalanság ugyanis összeférhetetlenek, taszítják egymást, így a bűn nem állhat meg Isten előtt.                                                                                Ezért örökérvényű, már az ószövetségi könyvekben is sokszor kinyilvánított igazságot tár elénk Péter apostol: „Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek, hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt 1:14–16)
A szent Isten arra szólítja fel követőit, hogy ők is legyenek szentek. Ez nem öncélú előírás, hanem az Istennel való tartós közösség elemi feltétele. Oka az, hogy maga Isten szent, és a hasonló hasonlót vonz. A tengerfenékre merüléshez búvárruhára van szükség, mert a tengerfenék víz alatt van. A Mount Everestre jutáshoz alpinista ruházatra, mert csúcsa a hóhatár fölött meredezik.                      Az Istenhez való kapcsolódáshoz pedig szentséget kell felöltözni, mert Ő „szentségben lakik”                (Ézs 57:15). A megszentelődés tehát fontos cél minden keresztény számára, aki tényleges kapcsolatra vágyik Istennel, és nem akar leragadni a látszatnál.
A szentség egyrészt azt jelenti, hogy valakit vagy valamit elkülönítettek, lefoglaltak, odaszántak Istennek, Isten céljaira használnak (neki „szenteltek”). Másrészt aki így rendeli magát Isten keze alá, azt ebben a folyamatban az Úr megszenteli, megtisztítja, s így a szentség erkölcsi tartalmat is ölt, s a bűntől, tisztátalanságtól való szabadságot is jelenti
----------------------------------------------------------------



Ismétlés.
Ma is ott kezdjük, ahol tegnap. Esztendő, hó vagy egy nap,
Mindig ugyanaz. Ismételünk! Este lefekszünk, reggel kelünk.
A gondolataink egy körül forognak: mit hoz a jövő, mit hoz a holnap?
Reményeink összedőlnek sorra, s marad az életünk borús, mogorva.
Ismételünk, ismétlés az élet. Megújulnak elmúlt gyermek- évek,
ha gyermekünkre tekint a szemünk. És tetszik nekünk!
Örülünk, ha látjuk önmagunkat gond nélküli álom-tavaszunkat,
De újra jön, gyötör a tegnapi kérdés s megint kezdődik furcsa ismétlés.
Megint elölről, soha nincs vége. Nincs a mondatnak befejezése...
Míg ereinkben meg nem áll a vérünk: Ismételnünk kell mindig nékünk!
S ismétlésünk, mily hanyag, mily dőre nem építünk az örök Sziklakőre.
Feleletre vár bennem a kérdés: Miért Uram e terhes ismétlés?
Miért ismételnénk ily sűrűn? -S szól az Isten a bűn. a bűn, a bűn 1949. 03. 25

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése