ESIK,
SZÜRKE, KÖDFOLTOS AZ ÉG ,- Kol 3,12-17
12 Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai,
szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget,
türelmet. 13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek
panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek
ti is. 14 Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen
összefog mindent. 15 És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen
erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. 16 A Krisztus
beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes
bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki
énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. 17 Amit pedig
szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az
Atya Istennek őáltala.
----------------------------------
Jób
könyve 17:6-8,- A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan,
mint az árnyék. Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a
képmutató ellen támad. Ám
az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé válik. „Aki
a jámborság aranyát meg akarja találni, az keresse már korán reggel – Istent.”
C.H.Spurgeon
----------------------------------------
Jeremiás
29: 11-13,- Mert én tudom az én gondolatimat, amelyet én felőletek gondolok,
azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos
véget adjak néktek. Akkor segítségre hívtok engem, és elmentek és imádtok
engem, és meghallgatlak titeket. És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes
szívetekből kerestek engem.
Weöres
Sándor ,- ZSOLTÁR
Kínok
árnyékaiból, kínok árnyékaiból szólok hozzád Istenem.
Kín
mar, sújt, temet, józan eszemet vak veszélyben,
láncos
mélyben ne hagyd elveszítenem.
Senki
sem tör káromra, senki sem tör káromra, bensőm fordul ellenem.
Örök
vihar ront, nincs egy biztos pont se mögöttem,
se
fölöttem, dög pusztít a lelkemen.
Törd
meg kevélységemet,törd meg kevélységemet,mély megbánást adj nekem.
Nyársat
nyeltem én,derekam kemény:mért nem szabad
súlyod
alatt meghajolnom, Istenem?
Száraz
zokogás tipor, száraz zokogás tipor és a szemem könnytelen.
Utam
hajlatán ördög les reám,vár nehezen:
a
két kezem tőrrel indul ellenem.
Legyen
meg akaratod, legyen meg akaratod, ha vesznem kell, jól legyen:
tán
kárhozásom áldás lesz máson – de ha énrám
kincset
bíztál, ments meg immár, Istenem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése