Imádkozom. x

Nem egészen úgy, mint a farizeus. Mégis – a szavak nagyon hasonlítanak.

- Bár a felszínre hozás óvatosabb, de a megnyilvánulások azonosak.

És ha nem is mások lenézésével kezdem bizonyítani éleslátásomat,

Akkor is magamat különbnek vélem, s mint aki biztos ebben... ezt is elmondom.

- Ez az ima nem száll felfelé... Itt marad. Rátapad a hajlék mennyezetére,

s nem vétkezel – ha ámen helyett ezt mondod: ez is a farizeus ikertestvére.

Imádkozom.

Mint eső utáni megáradt patakból, gátat szakítva ömlenek belőlem a szavak,

s mert rongyosan nem akarok Isten elé állni, ünneplő ruhát adok minden mondanivalómnak.

Hozsannázva... úgy köszönöm meg az áldást, erőt, mint aki csodálatos szépségben lát mindent,

és akinek a kegyelem arany köntösben, a gondok közé türelmet, hitet hintett.

S hogy az imádsággal ne gyengítsek meg senkit, nem beszélek a bűnről... Csak a szeretetről...

Tennivalót kérek, mert bizonyítani akarom, hogy én sem félek... a keresztviseléstől.

-A végén áhítatos, mélységes csend után, bár testvér ámenek kísérik a hozsannát...

Nyomorultul üresnek érzem a szívem. -Visszaesni látom... imám ragasztott szárnyát.

Imádkoztam. x

Még nem úgy, mint a publikánus Még a látásom is rosszabb, mint annak.

-Hiszem, vallom, hogy Isten mindenhol jelen van,  S mégis-őelőtte is titkaim vannak.

-De amikor rám nehezedtek bűneim, és ki akartam magamból mindent dobni,

akkor önmagam előtt is oly nagyokká lettek, hogy nem mertem őket Uram elé hozni.

Csak hangtalanul – mert nem jött szó nyelvemre, mint dadogó kerestem a szavakat

Bár verejtékem, könnyeim is hullottak, erőtlenül, mint néma mozgattam ajkamat.

-S amikor tehetetlenül vergődve, csüggedten abbahagytam imámat...

úgy éreztem, a Mester hátrafordult, és ezt mondta: „Valaki érintette a ruhámat.”

-S én úgy, ahogy voltam... túláradó örömmel, mint akinek az ajkát záró bilincs szétpattant,

Odakiáltottam, hangosan, boldogan: -Bocsásd meg, Uram... Én voltam.

1970. 11.29

-------------------------

Ismétlés. x

Ma is ott kezdjük, ahol tegnap. Esztendő, hó vagy egy nap,

Mindig ugyanaz. Ismételünk! Este lefekszünk, reggel kelünk.

A gondolataink egy körül forognak: mit hoz a jövő, mit hoz a holnap?

Reményeink összedőlnek sorra, s marad az életünk borús, mogorva.

Ismételünk, ismétlés az élet. Megújulnak elmúlt gyermek- évek,

ha gyermekünkre tekint a szemünk. És tetszik nekünk!

Örülünk, ha látjuk önmagunkat gond nélküli álom-tavaszunkat,

De újra jön, gyötör a tegnapi kérdés s megint kezdődik furcsa ismétlés.

Megint elölről, soha nincs vége. Nincs a mondatnak befejezése...

Míg ereinkben meg nem áll a vérünk: Ismételnünk kell mindig nékünk!

S ismétlésünk, mily hanyag, mily dőre nem építünk az örök Sziklakőre.

Feleletre vár bennem a kérdés: Miért Uram e terhes ismétlés?

Miért ismételnénk ily sűrűn? -S szól az Isten a bűn. a bűn, a bűn

1949. 03. 25

------------------------------------------

Istenről. x

Ha azt hiszed, mit sokan, hogy fent van, Onnan néz a mélybe rád.

Ha azt hiszed, hogy rettenetes Úr, S félve mondod el imád.

Hogy ural itt mindent s e mindenben Parányként ott vagy te is.

Hogy esőt, napfényt azért ad s von meg, Mert így tetszik neki.

És holnap, ha már megun, félredob, Mint ütött, férges almát.

Pedig te is az vagy, mi a többi, Minek az élet formált...

- Ha azt hiszed, nem ismered. Vele még sosem találkoztál...

Ha azt hiszed, mit hinni kell, Hogy erős várunk nekünk?

Ha azt hiszed, közöttünk tér nincs, s naponként itt van velünk.

Ha álmatlan éjszakánként csendben Meg tudsz mindent vallani.

Ha zúgó vihar tombolása közt Meg tudod Őt hallani.

Ha egyedül vagy nagyon, de ezer  segítő kart látsz benne,

Ha hiszel istenségében és nincs mi csüggedővé, tenne.

Akkor bár vagyonod nincs – sokkal bírsz. Nálad nincsen gazdagabb.

Akkor, akkor, mert bízol, mert tiéd, Te vagy a legboldogabb.

1949. 09. 08

--------------------------------------------

Jégcsapok

Hosszú jégcsapok lógnak Az ereszek alatt

Olvadnak és csepegve Piszkítják a falat.

Háztetők csúnya szennye Bennük sűrűsödik.

Húzd végig a kezedet, Mindjárt mutatkozik.

Figyeljed meg, a jégcsap Kikerülhetetlen,

De a napos oldalról Hamarabb eltűnnek.

Láttad már a lyukakat, Mit csöpögve fúrtak

A talajtól függően, Milyen mélyre nyúlnak.

S maradnak, míg a gazda A gereblyét hozza,

És az eresz hosszába Azt végig nem húzza.

De betömni ezeket Csak a föld színén lehet.

E lyukakban a féreg Vígan tovább élhet.

Uram, hitvány jégcsapok A Te ereszeden,

Mi, akik csak tengődünk Áldott kegyelmeden

Ott lógunk állandóan A tieid fölött,

S csöpögünk, hogy lyuk legyen Gyermekeid között.

Tudod, miért kell nekünk Az ereszen élni?

Hidegben és sötétben Csöpögve is égni.

Mert egyik sem becsüli Bármennyit is kapott.

Mert csak északon vagyunk S kerüljük a napot.

1948. 12. 04

--------------------------------------------------

Jézus szeret

Bűnös, Jézus szeret téged. Újból kegyét nyújtja néked.

Ragadd meg hát mentő karját, Becsüld, hallgasd hívó szavát.

Bűnös, Jézus most is zörget, Nyissál ajtót, ne légy öntelt.

Ne habozzál, ma még kér Ő, Holnap talán minden késő.

Bűnös, Jézus kéri szíved, Legyen Benne, erős hited.

Nincsen sehol ilyen barát, Bízd rá élted gondját, baját.

1951. 05. 2