Zsolt 112,6-7,- Mivel soha sem ingadoz: örök emlékezetben lesz az igaz.

Semmi rossztól nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó.

 A bizonytalanság rettenetes dolog. Ha nem kapunk hírt hazulról, 

hajlamosak vagyunk az aggódásra, és nem fogadjuk el, hogy "ha nincs hír, az jó hír". Ennek a szomorú állapotnak a gyógyszere a hit. Az Úr Lelke által szívünkbe derűt ad, és eloszlatja a jelenre és a 

jövendőre vonatkozó minden félelmünket.

   Arra az Úrban való bizakodásra kell (szorgalmasan) törekednünk, 

amiről a zsoltáros beszél. Az Úrnak nem egyik vagy másik ígéretében kell bíznunk csupán, hanem Isten rendíthetetlen hűségében olyan bizalommal, amely meg van róla győződve, hogy Isten nem tesz velünk semmi rosszat, sem azt nem engedi, hogy bárki más ártson nekünk. Ez a szüntelen bizalom legyőzi az életünk ismert és ismeretlen nehézségeit. 

Hozzon a holnap bármit, Isten az Ura a holnapi napnak is. Történjék 

velünk akármi, (amit még nem is sejtünk) a mi Urunk az ismert és 

ismeretlen dolgoknak egyaránt Istene. Elszántan bízunk az Úrban, jöjjön akármi. Még ha a legrosszabb dolog történne is, Istenünk akkor is a legnagyobb és a legjobb. Ezért nem félünk, még ha meg is ijedünk, mikor bekopog a postás, vagy ha éjszaka távirattal riasztanak fel álmunkból. 

Él az Úr, mitől féljenek (az Ő) gyermekei? C.H.Spurgeon

--------------------------------------------

        Zsid 4,15 • „Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megin­dulni erőtlenségeinken, hanem aki megkísértetett min­denben, hozzánk hasonlóan, de bűn nélkül [anélkül, hogy vétkezett volna].”

Zsid 2,18 • „Mert amennyiben szenvedett, õ maga is megkí­sértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.”  

„Vannak, akik azt állítják, hogy Jézus Krisztusnak nem lehe­tett ugyanolyan a természete, mint az embereknek, mert akkor el­eshetett volna a hasonló kísértésekben. Ha nem volt emberi ter­mészete, akkor nem lehet a mi példaképünk. Ha nem lett volna részese a mi természetünknek, akkor nem kísérthetett volna meg úgy, mint mi, emberek. Ha nem volt lehetséges számára engednie a kísértésnek, akkor nem lehet a mi segítőnk. Ünnepélyes való­ság, hogy Krisztus eljött megharcolni a csatákat, mint ember, az ember javára. Megkísértése és győzelme arról tesz bizonyságot, hogy az emberiségnek pontosan követnie kell Őt, az isteni min­tát, isteni természet részesévé kell válnia az embernek is…”  „Emberi mivoltában Krisztus részt vett a mi bűnre hajló, el­esett természetünkben. Ha nem így lett volna, akkor »nem téte­tett volna hasonlóvá testvéreihez«, »nem kísértetett volna meg mindenben, hozzánk hasonlóan«, nem győzött volna úgy, ahogy nekünk kell győznünk, ennélfogva nem lenne az a teljes és töké­letes Üdvözítő, akire az ember vágyakozik, és akire az embernek szüksége van, hogy megmeneküljön. Az az eszme, hogy Krisztus egy makulátlan vagy bűntelen anyától született, aki nem örökölt semmiféle bűnre való hajlamot, s ennélfogva nem vétkezett, eltá­volítja Krisztust az elesett világ köréből, arról a helyről, ahol szükség van a segítségre.”  (Ellen G. White)