A Te igád?

Uram... Nem tudom, miért. De érzem,

hogy a Te igád most oly nehéz.

Annyira más ez, mint amit ígértél.

- lehetetlen, hogy felcserélték?

Te azt mondtad „ gyönyörűséges”,

mikor álmodozva húzni kezdtem:

A bevert szegeket észre sem vettem,

csak ma látom, hogy sebes lettem.

Utam lefelé, a mélybe visz:

s könnyű terhed mégis húzni kell.

Bocsásd meg nekem, hogyha megkérdezem:

-a kerékkötők nem ültek fel?

Olyanok akik a Te nevedben

saját terhüket rakják reám.

Hallják, de nem akarják észrevenni,

hogy a küllők is recsegnek már.

Ugye, figyeled, hogy igéddel

képmutatón fejemet mossák?

De hiába mutattál példát nekik:

a lábmosó vizet nem hozzák.

Ne haragudj rám, ha azt mondom,

hogy tanításod elvetették,

és a gyönyörűségest,-ami könnyű,

a Te igád... Már kicserélték.

1963. 09. 08.

A Te örömöd

Nem az a darab kenyér,

Melyet kérges kezünkkel

Megkerestünk:

Mely pár órát ég bennünk

S azután érezzük, hogy

Megéheztünk.

Nem az a néhány fillér,

Mit heti munkánk után

Adnak nekünk:

Mely, bár nem vettünk semmit,

Mégis alighogy futja

Fűszeresünk.

Nem is majd a szép holnap,

Mely csodával vár, melyben

Lesz mindenünk:

Melyért cserébe kérik

Legnagyobb kincsünk, hitünk

S az életünk.

Ne, ne ilyet adj nekünk,

Melyért fel kell áldozni

örök éltünk:

Mely ma szivárványt mutat,

De holnap pocsolyába

Mártja lényünk

A Te szent örömödet,

melyért az árt Golgotán

lefizetted:

Melyért nekem, nekünk az

üdvösséget örökre

Megszerezted.

A Te csodás örömöd,

mely teljesen kitölti

az űrt bennünk:

Melyet imában kérünk,

mely megszenteli éltünk

S minden tervünk.

Csak a Te örömödet,

mely áldott szeretetet

gyújt mibennünk:

melyért vágyunk naponként,

melyet kérünk, melyért ha

Kell, szenvedünk.

A Te égi örömöd,

melyet a mi számunkra

földre küldöttél:

Mely összeköt Teveled

s az égiekkel – melyért

Te is szenvedtél.

1948. 08. 19.

-----------------------------------------

A tükör mellett

Egy rövid időre tétován megálltam...

Úgy, mint akinek látási zavara van.

-A tükröt néztem... Rosszallón és megbántva...

Mert mást mutatott, mint amit akartam.

Azt mondta: „Tévedek, nem egyedül vagyok.

Mások is taposnak velem az ugaron.

Sőt, azoknak – akiknek sokkal nehezebb,

Fájóbbak – az éltet keserítő gondok,

ima tárgyai lesznek az akadályok.

-Míg én – bár azt állítom – tanítvány vagyok...

Csak várok, várok, s mindenért panaszkodok.

Azt mondom: Nem látnak már meg... Nem éreznek.

Pedig többen jönnek segítőn felém,

s ők, akik megértik Krisztus üzenetét,

alig hagynak meg számomra egy kicsikét...

Viszik a terhemnek majdnem a felét.

-De én... A megmaradt féltől is irtózom.

Keresem, s folyton töprengek a kibúvón.

-Nem is hall tőlem senki önkéntes vállalást,

csak a megszokott és unott jajgatást.