Egy fáradt énekmester lezárta orgonáját az énekgyakorlás végén. Amint az énekesek távozni készültek, egy kisfiú tiszta, örömteljes énekhangja visszhangzott az eislebeni templomon kívül az utcán. Az énekmester így szólt: “Hozzátok be azt az énekest! Akarok vele beszélni.” Megkeresték az énekest, és odaállt figyelmesen az énekmester elé, aki megkérdezte: “Mi a neved!” “Luther Márton, uram” válaszolta a fiú. “Ki tanított énekelni?” “Senki sem tanított, uram. Szeretek énekelni. Gyakran keresek néhány pénzdarabot az utcákon való énekléssel.” “Szeretnél énekelni az énekkaromban?” “Nagyon örülnék a lehetőségnek, uram” – válaszolt Márton illedelmesen. “Akkor jelentkezz szombat délután az énekgyakorlásra” – mondta az énekmester. Ily módon Luther Márton megismerkedett az eislebeni egyházi énekkarral és az énekek világával.
Egyszer egy koncertmester kíváncsi lett arra, hogy az emberek általánosságban értékelik-e a jó zenét, amikor hallgatják. Ezért rongyos koldusnak öltözött és végigsántikálva városának utcáin, hegedüléssel próbálta felhívni magára a figyelmet. Jóllehet koldusnak nézett ki, nem koldusként játszott. A hegedűművész legnagyobb megelégedésére az emberek nemcsak értékelték muzsikáját, hanem sokan felajánlották neki, hogy segítnek elhelyezkednie.
Hat üdvhadsereges zenész új világrekordot állított fel azzal, hogy teljes 25 órán át fújtak a kürtjeikkel. A nagy “fúvás” azért történt, hogy új hangszerekhez pénzalapot hozzanak létre. “Igen jól sikerült – mondta a zenészek vezetője. – Játszottunk indulókat, nyitányokat és énekeket, ami nagyon jó válogatás volt. Az ajkaink azonban nagyon elfáradtak!” A hat rekorddöntő a zenei Marathon ideje alatt kicserélte a hangszereit, hogy az ajkaik frissek maradjanak. A Guinness Book of Records szabályaival összhangban minden órában öt percet pihentek.
Ormándy Jenő, a Filadelfiai Zenekar egykori zenei igazgatója, zenedarabok százait raktározta el a memóriájában, ami az ő esetében afféle beépített mikrofilmrendszer volt, amelybe több mint ezer zenedarab fért bele. Ormándy mondta, hogy ezt az emlékezőképességet még Budapesten fejlesztette ki magában, mint kisgyermek. Édesapja fogász volt, aki elhatározta, hogy fiát hegedűművésznek neveli. Az édesapa fúrta a betegek fogait az első szobában, és félfüllel figyelte, hogy közben a fia a hegedűvonóját koptatja a hátsó szobában. Ormándy így magyarázta meg ezt a gyakorlást: “Az a gondolat ötlött az agyamba, hogy memorizálom a zenedarabokat, és így hegedülés közben is regényeket olvashatok. Nagyon könnyű volt, és azóta is nagyon könnyű.”

Gyermekkorunktól kezdve ismerjük a szeretet parancsát, mégis újra és újra fel kell tennünk magunknak a kérdést: jól szeretem-e a másik embert? Megfelelő mértékkel szeretem-e embertársaimat:

„Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei
Atyátok!” (Mt 5,48)

Az Atyaisten szeretete a szeretet mértéke. Az Atya szeretetéhez az irgalmasság és a megbocsátás is hozzátartozik. Ilyen módon szeretett Jézus, Benne megvalósult az Atya tökéletes szeretete. Ő szerette ellenségeit, és minden emberhez Isten szeretetével fordult. Jézus tőlünk, tanítványaitól is azt kívánja, hogy így szeressünk. Ha az életünkre, kapcsolatainkra tekintünk, vajon ez az a mérték, amivel szeretünk? Különbözik-e a mi szeretetünk a nem hívőkétől?

„Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok, a pogányok is?”

Ha a csak annyit teszek, amennyit a másik tesz velem („szemet szemért”), valójában nem szeretetről van szó. Vagy ha a egy sértő szó, egy félreértés miatt nem vagyunk képesek megbocsátani és szeretettel újra a másik felé fordulni, akkor ott nincs keresztény szeretet. Pedig Szent Rita és más szentek példája is mutatja, hogy lehetséges az igazi szeretet nehéz helyzetekben is. A szeretet több mint érzés: a szeretet döntés. Azzal a szeretettel kell egymást szeretnünk, amellyel Jézus szeret. Csak így lesz hiteles a szeretetünk mások előtt is. Ahogyan az egyik egyházatya, Aranyszájú Szent János mondta:

„A pogányok számára semmi nem annyira megbotránkoztató, mint ha nálunk a szeretet hiányzik.”

Legyenek az otthonaink a szeretet otthonai. Boldog Teréz anya szavai a családoknak is szólnak:

„A világban olyan sok a gyűlölet és a széthúzás. A mi házainkban különleges módon valósítsuk meg a szeretetnek és az egységnek az igazi közösségeit, és így győzzük le ezt a gyűlöletet. A szeretet otthon kezdődik. Minden azon múlik, hogyan szeretjük egymást. A közösségeitek éljenek ebben a szeretetben, és mindenhol, ahol jártok, árasszátok szét az Ő szeretetének illatát. Ne féljetek addig szeretni, amíg az fáj, mert Jézus is így szeretett.”

Feladat a hétre:
Szeretettel fordulok embertársaim felé. Nem csak azt teszem meg készségesen, amit kérnek, de kérés nélkül is észreveszem nehézségeiket és segítségükre vagyok.