Csendesedjetek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön.  (Zsoltár 46:11)

Gondoltál már arra, hogy valaminek a hiányára sokkal intenzívebben reagálunk, mint annak a meglétére? Például a szeretet hiányát előbb észrevesszük, mint azt, ha valaki szeretettel fordul hozzánk. Jobban fáj a lelkünknek valakinek az érzéketlensége, mint mások együttérzése.

Ebben a rohanó, túlzsúfolt, elvárásokkal és feladatokkal teli, zűrös és vibráló világban egyre jobban és gyakrabban megterhelődik a lelkünk. Talán nem is vesszük észre. Talán nem is érezzük minden esetben fárasztónak. De a lelkünk sóvárogva vágyik a csend után, és hogy a csendben találkozzon Megváltójával. Azzal az Istennel, aki csak a halk és szelíd hangban hallható.

Amikor úgy érzed, hogy meg kell nyugodnod, csak ismételd el ezt az igét, úgy, hogy minden ismétlésnél elhagyod az utolsó részt, és ekkor mindig a mondat vége lesz a hangsúlyos: "Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!" Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok", Csendesedjetek el, és tudjátok meg" "Csendesedjetek".

Csendesedni. Elismerni. Az Úrra tekinteni és felmagasztalni Őt. Nincs ma sem több dolgunk. Minden másról Ő fog gondoskodni!