RÓMA FOGLYA

A nagy városra ráborult az éj;

A széles utcák komor sötétek.

Csak itt-ott zörren szablya és páncél,

Pogány vértesek ha erre térnek.

A Colosseum sok keresztfáján

Elaludtak már az élő fáklyák

Hazaszéledt a tomboló tömeg

Kik a halálnak vad táncát járták.

Üres a cirkusz, csak elhaló jaj

Hangzik a porond sötét ölébül

Sok szíven döfött mártír keresztyén

Meghalni készül...

A messze távol homály függönyén

Áttör egy nagy ház csillogó fénye.

A császár háza pompázik ottan,

Százezrek hervadt, törött reménye.

Citerák zengnek, de lassan, lassan,

Elül a fakók bűnös víg zaja

S fölszáll szépen a palota fölé

A nyugalomnak halovány csillaga.

Csak a kapuban tipeg valaki -

Az alabárdos őr, aki figyel,

Sisakján játszik a csillag fénye;

Örül, ha nincsen dolga senkivel...

Sötét az éj... Róma pihen...

A várfal mögött egy alacsony ház

Márványos lépcső nincsen előtte.

Csend honol arra, csak néha-néha

Egy-egy katona járkál körülötte.

Hallga! - Az egyik ablak kinyillik,

Ősz fej hajlik ki az éjszakába,

körültekint, azután valamit susog magában.

De nem! Valaki van még odabenn,

Ahhoz beszél, mert hallik is szava:

,,Fiam, az éjszaka nyugodt,

Zárva az oszlopcsarnok ajtaja.

A csillagok fényes milliárdja

Leragyog ránk mint biztató erő.

A Tiberisnek hullám fodrai

Mormolják felénk: ,,A nap még feljő!’’

Tomótheus! A Mester szava

Mint diadalmas, szent, örök forrás

Bugyog majd elő!

Újra csend. Az ablakdeszka halkan

Becsukódik, s az ősz ember leül.

A pisla mécsnek halvány világánál

Az ősz öreg lénye átszellemül.

- Írjad tovább, fiam! - és diktálja

Az igaz hitről szóló levelet.

S Timótheus, az ifjú hű szolga

Dolgozva ül a pergamen felett.

Könny csillan meg jóságos szemében

Majd mind a ketten porba hullanak,

Az ősz öregnek reszkető ajkáról

Olvadnak a szavak:

,,Megváltó Jézus, ki Damaskusnál

Sújtó kezeddel magadhoz vontál.

Kiért e földön vallomást tettem,

Kiért test szerint ím fogoly lettem

Jelenj meg közöttünk!

Pál könyörög Hozzád, a te hű szolgád,

Álld meg most végzett pásztori dolgát.

Álld meg mindenütt a te népedet,

Hogy szeressenek Uram tégedet.

Filippibe megy ez a kis levél,

A hitben való járásról beszél,

Intek, dorgálok ahol szükséges,

Ostorozom azt, ami rút, vétek.

A jót dicsérem, a jót köszönöm,

Öröm könnyével meg is öntözöm.

Mindent csak érted drága Mesterem,

Ki a szenvedés örvénye közt itt voltál velem.

Kik elolvassák ezt a levelet,

Szálljon szívükbe a hit és szeretet,

Jusson eszükbe a mi jó Urunk,

Kereszthalált halt Jézus Krisztusunk!

Én, Pál, a fogoly, most imádkozom,

Tekints reám, ó édes Jézusom

Kereszted alatt hadd roskadozzak,

Közelebb Hozzád ó hadd hajoljak.

Vágyódom Hozzád e porsátorból,

Kijutott már részem a jóból, a rosszból.

De bármi is történt, a hitem szilárd,

Békét és vihart egyformán kiállt.

Innét Rómából, pogányfogságból,

A Néró császár birodalmából,

Belekiáltom a nagy világba:

Hiába! Minden, minden hiába,

Él az igazság, mert föltámadott

Hitet, reményt és szeretetet adott.

Átok, üldözés, kínok kínjai,

Komor poroszlók vad csapásai,

Nem fojthatják el a mi nagy hitünk,

Mert akit szeretünk, mert akiben hiszünk

Az élet és halálnak Ura,

A bűnös világ örök Krisztusa!’’

Künn sötét volt még, de már a hajnal

Beüzent Róma, falai közé,

S a bólogató pálmaágakat

Harmat esővel lágyan öntözé.

A Tiberisnek futó habjai

Éji álmokat görgettek tova,

A parton olykor végig poroszkált

Egy-egy korán kelt zsoldos katona.

És bent a házban csendesen pihent

A Jézus Krisztus nagy apostola...

Szállt, futott az idő észrevétlen.

Róma süllyedt a lejtőn lefelé,

De a színtiszta evangélium

Kiáradott a nagy világ elé.

A keresztyének vérük hullásával

Pecsételték meg igaz hitüket,

Titkos órákon sokszor siratták,

Hogy Róma pogány, hogy Róma süket...

Az idő tengerében Néró eltűnt-

A keresztyénség íme megmaradt!

A hit pajzsával kezünkbe állunk

A Golgota alatt!

Keresztyének, Krisztus követői,

Halljátok meg e nagy világi zajt,

Lássátok meg a szeretetlenséget,

Széthúzást, átkot, bánatot és bajt.

Hordjátok széjjel a jó orvosságot

A Jézus Krisztus evangéliumát.

Lankadatlan hittel, bizalommal

Műveljetek vele sok csodát.

Ne féljetek a világnak Ura,

Az igaz Isten mellettetek áll,

A földi élet letűnésével

Lelketek a legszebbre talál.

Ott túl a Krisztus dicsőségében

Elnyeritek az örök koronát.

A békességnek olaj ágával

Föl a szent csatára, előre, tovább,

Mert bár miénk a földi küzdelem

A Jézus Krisztusé a győzelem!

          Somogyi Imre