Hogyan lehetnek az emberek ilyen ostobák? 1Mózes
3
Ádám és a felesége, Éva boldogan éltek Isten
kertjében. Örvendeztek Isten szép világának. Semmire sem volt szükségük. Nem
lehettek-e igazán boldogok és megelégedettek?
Először persze azok is voltak. De ott állt a kert közepén
egy csodaszép fa, remek gyümölcsökkel tele. De éppen erről a fáról nem volt
szabad enniük. Isten megtiltotta nekik, és ők tudták, hogy ha Isten megtilt valamit,
akkor azért teszi, mert jót akar az embereknek.Egy napon, amikor Éva a fa mellett állt, egy szokatlan hangot hallott: "Vegyetek csak egyszerűen a fáról. Egyétek meg nyugodtan a gyümölcseit. Nem fogtok meghalni tőle. Ellenkezőleg, olyan bölcsek lesztek, mint Isten, és ti magatok is mindent tudni fogtok. Igen, tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz."
Ki beszélt ilyen csábítóan? Senkit sem lehetett látni, csak a kígyót. A csábító szavak azonban megtették hatásukat. Éva leszakította az egyik gyümölcsöt, beleharapott, és odaadta Ádámnak, a férjének. Ő is megkóstolta.
Vajon Ádám és Éva most boldog és megelégedett lett? Nem, nagyon megszomorodtak és féltek. Tudták, hogy engedetlenek voltak. Megszegték Isten jó szándékát. Már hallották is Isten hangját, amint szólította őket. Ádám és Éva gyorsan el akart rejtőzni, mintha az ember elrejtőzhetne Isten elől. Isten mindenkit lát, bárhol is legyen.
"Ugyan, mit tettetek?" - kérdezte Isten. Ádám megpróbálta a felelősséget elhárítani magáról, és ezt mondta: "Az asszony, akit nekem adtál, ő adta nekem a gyümölcsöt." De Éva sem akarta elvállalni a felelősségét, és a gonosz kígyóra fogta, amelyik őt megtévesztette.
Isten ezért szomorú lett. Most meg kellett büntetnie az embereket, akiket pedig szeretett. Az engedetlenséget ugyanis büntetés követ. Ezért Ádámnak és Évának el kellett hagynia a szép kertet, ki kellett menniük a Paradicsomból. Eddig boldogan éltek ott Istennel együtt, Ő mindig ott volt velük. Ennek most már vége. Az ember bűne olyan volt, mint egy nagy, mély szakadék, amelyik elválasztotta őket Istentől. Akármit csináltak, ezen a szakadékon át már nem tudtak visszamenni.
Vajon mindig így kell ennek maradnia? Valóban nincs segítség? "Egyszer majd küldeni fogok nektek segítséget - ígérte meg Isten az embereknek -, olyan Valakit küldök, aki erősebb minden gonoszságnál. Ö, a Megmentő, meggyógyít minden bajt. Ezért Üdvözítőnek fogják hívni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése