Adventi versek

J. Simon Aranka: Jönnöd kell!

Veszett világ, letarolt föld,

Hangja mélyből felszakadó sóhaj.

Üres méhe nászért zokog,

Vár még az ég a megváltó csókkal.

Nekem sincs már régen semmim,

Csak maroknyi elfeledett álmom.

Rejtett vágyam hűlt zugában

Közelséged lobbanását várom.

Jönnöd kell, mert pusztul minden!

Hazugságból kovácsolunk fegyvert;

Gyáva urak, önző szolgák,

Nem ismerünk sem Istent, sem embert.

Jönnöd kell, mert szükség van rád!

Démoni káoszban nyakig járunk…

De Te mégsem bíróként jössz;

Visszaadod békességes álmunk.

Úgy érkezel, mint a hajnal:

Kibújsz mélykék lepléből az éjnek,

Szelíd csöndben érsz majd földet,

S lépted nyomán születnek a fények.

   

Juhász Gyula: A Várta
Fölégettem az összes hidakat,
Egyedül állok örök ég alatt.

Nem kell a kincs és nincs már szerelem,
Csak a magány és szegénység van velem.

Nem lázadok már és nem álmodom
És nem sírok a földi romokon.

Meghaltam sokszor és nem élek én.
De mindeneknek bánata enyém.

Jövő minden reményét ringatom,
Mint a vihart és fészket a falomb.

Így állok örök békességbe már
S az Istent várom, aki földre száll.